»» ««

A Kajmán-szigetek új roncsa

Külföld

Az amerikai haditengerészet számtalan szolgálatból kivont hajója közül csak válogatni kell a mesterséges zátonyhoz.

A US Navy egyik veterán hajója, a USS Kittiwake január 5-én került elsüllyesztésre a Karib-tenger mélyére, hogy a Kajmán-szigetek búvárturizmusát fellendítse. Az 1945-ben épült tengeralattjáró-mentő hajó Grand Cayman Seven Mile Beach nevű pontja mellett nyugszik majd 19 méteres mélységben, így pont nem látszik ki a 14 méter magas roncs felszínhez legközelebb eső pontja. Mindenesetre olyan kicsi a mélység, hogy nem csak mindenféle képzettségű búvár, de akár sznorkelesek számára is érdekes lesz. Persze a süllyesztésnél gondosan ügyeltek arra, hogy a hajó a szokványos pozícióban maradva érjen tengerfeneket, tehát mindent előre meg kellett tervezni. A projekt menedzsere, Nancy Easterbrook szerint minden tökéletesen sikerült.

A USS Kittiwake 1946 és 1994 között teljesített szolgálatot. Elsősorban különböző víz alatti műveleteket hajtottak végre a fedélzetéről, így különféle tárgyak keresését és kiemelését, valamint a már említett tengeralattjáró mentést. Rendszeresen vett részt tengeralattjárókat támogató feladatkörben expedíciókon a világ számos tengerén, így a Karib-tenger mellett a Földközi-tengeren is megfordult.

1984-ben különös baleset részese volt a hajó, amikor összeütközött a USS Bergall tengeralattjáróval. A Kittiwake éppen első útjára indult egy karbantartás után, ám a rosszul bekötött motor miatt nem előre, hanem hátra indult a hajó. A hídon, észlelve, hogy hátra sodródnak, nagyobb teljesítményre kapcsoltak, de ezzel csak tovább gyorsították a tolatást, aminek végül az ütközés lett az eredménye. Végül tíz év múlva nyugalmazták a hajót, ami 2008-tól került a Kajmán-szigetek birtokába, akik mesterséges zátonyt akartak belőle kialakítani. A Kittiwake a James River Reserve Fleet állományából, ebből a jól ismert virginai "szellemflottából" került a Karib-tengerre, ahol sokan figyelték az elsüllyesztését. Mivel szolgálatban is számos búvár dolgozott rajta, így aránylag szépnek mondható sors vár a víz alatt is, ahol nem róla, hanem hozzá merülnek le. A roncs mostantól a Kajmán-szigetek "víz alatti flottáját" erősíti majd, aminek ékessége eddig az 1996-ban elsüllyesztett orosz építésű MV Captain Keith Tibbets volt, ami a nyugati félteke legkönnyebben merülhető ex-szovjet hadihajójának számít.

[ UnderwaterTimes, Wikipedia ]

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Koh Bon (pastel Ridge)

Thailand

1/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés