»» ««

A Navy nem szól bele a merülésbe

Külföld

Cáfolták, hogy a kiszuperált hadihajókból lett mesterséges zátonyoknál tiltanák a búvárkodást.

Mint az köztudott, az Egyesült Államok haditengerészetének leselejtezett hajói közül többet is mesterséges zátonyként süllyesztettek el. Némelyik igazán tekintélyes méretű, sok búvárt vonzó roncs lett, mint a Spiegel Grove Key Largo közelében, a USS Vandenberg Key West előtt, vagy az Oriskany repülőgéphordozó. A Navy illetékesei nemrég tették világossá, a merülési szabályokba nem szól bele, a továbbiakban is lehet ezeknél búvárkodni.

Ezek után nyilván magyar észjárással felmerül bennünk, ha valamit tagadnak, akkor hamarosan valóra válik. Ennek az adott némi alapot, hogy egy 2014-ben elfogadott törvény szerint (Sunken Military Craft Act) korlátozni lehetne a kedvtelési búvárkodást az egykori katonai járműveknél. A fentebb említett hajók pedig mind szolgáltak a seregben, és emiatt szerették volna tisztázni a búvárözletben érdekeltek, mi is a pontos helyzet.

A haditengerészet állásfoglalása szerint a mesterséges zátonyként elsüllyesztett hajók, mint a Spiegel Grove vagy a Vandenberg elsüllyesztésük előtt gazdát cseréltek, a haditengerészet átadta azokat a helyi önkormányzatoknak, így a törvény sem vonatkozhat rájuk. A többi, nem mesterséges zátonyként elsüllyedt hajó roncsának többségénél is lehet búvárkodni, ami viszont tilos, az a tárgyak engedély nélküli felhozatala.

Az érintettek tehát fellélegeznek, nincs szó esztelen korlátozásokról, inkább csak a roncsok védelméről szólnak az előírások. Ezt pedig éppenséggel minden tisztességes búvár támogatja, tehát nem ellentétről van szó, hanem nagyon is közös érdekről.

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Neufeldersee

Austria (Österreich)

11/18 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) könnyű körülmények
max: 22m, látótáv: 4-10m

parti merülésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely édesvizi élővilágjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés