»» ««

Mediterrán mesterséges zátonyok

Külföld

Máltán és Libanonban is új merülőhelyeket alakítanak ki.

Egy szolgálatból kivont vontatóhajó lesz Málta legújabb mesterséges roncsa. A kis szigetországban az elmúlt két évtizedben kilenc hajót süllyesztettek már el, hadi és civil járműveket egyaránt. A Sliema közelében 22 méteres mélységben elsüllyesztendő hajó 30 méter hosszú és 7,5 méter széles, és májusban kerül majd a víz alá. A projekt ötletgazdája a máltai idegenforgalmi hivatal és a helyi búváriskolák szövetsége. A vontatót 2000-ben vonták ki a szolgálatból, azóta a Bezzina Marine Services tulajdonában van, a süllyesztés előtti tisztítása pedig már megtörtént.

Egy bejrúti mérnök Libanon partjai közelében több kiszuperált hadi eszközt süllyesztett el a víz alá, hogy mesterséges zátonyokat alakítson ki. A kiszuperált tankok, kisbuszok illetve egy daruval felszerelt uszály Tripolitól 12 kilométerre nyugszik majd a tenger feneként. Dr Michel Chalhoub elmondása szerint abban bízik, hogy a mesterséges zátony segítheti majd a háborúk sújtotta Kelet-Mediterrán térségben a tenger megújulását. Az ország 2006-os bombázása után ugyanis sok szennyezőanyag, például olaj került a tengerbe.

[ DIVE nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Bare Island

Australia

1/2 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 2) könnyű körülmények
max: 16m, látótáv: 4-10m , áramlás

parti merülésscenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcápa csikóhal nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Ólom eladó

Ár: 1.300 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés