»» ««

Az Oriskany jótékony hatása

Külföld

Egy hajó, aminek elsüllyesztése nagy diadalt eredményezett, de nem a hadsereg, hanem a turizmus számára.

Két évvel az Oriskany víz alá kerülése után mérleget lehetett vonni. A kiszuperált repülőgéphordozó bizonyította, hogy milyen sikeres lehet egy érdekes mesterséges zátony.

A 271 méteres hajó 65 méteres mélységben nyugszik, a floridai Pensacola Beach-től 24 mérföldre. 2006 májusi elsüllyesztése óta büszkélkedhet a világ legnagyobb mesterséges zátonya címmel. A University of West Florida kutatói azt próbálták kiszámolni, mennyivel növelte a bevételeket a turizmusban és a munkahelyteremtés révén a hajó, és az eredmények azt mutatják, évi 3,6 millió dollárt hozott eddig.

A búvárüzletágra szűkítve a felméréseket, a Haas Center for Business Research and Economic Development intézet szerint ugrásszerűen nőtt a charterhajók forgalma. A statisztikák szerint nem egy hirtelen megugrásról van szó, ami aztán visszaeshet, ha elmúlik az újdonság varázsa.

"A hajó több millió dollár értékű médiamegjelenést hozott a számunkra, a tengerentúlon is, és Pensacola felkerült a világ merülőhelyeinek térképére", mondta el Laura Lee, a pensacolai kereskedelmi kamara részéről. "Japán, ausztrál, orosz búvárok utaztak el ide, amikor olvastak erről a roncsról."

Amikor még jobban benépesíti az élővilág, még vonzóbb lesz a búvárok számára az Oriskany. Most is egyre több a makréla, barrakuda, polip a roncs környékén. Az Oriskany volt mellesleg az első hajó, ami a US Navy új elképzeléseinek megfelelően, nem a roncstelepen végezte, hanem a víz alatt, mesterséges zátonyként. A másik jól ismert mesterséges zátony, a Spiegel Grove 2002-ben került víz alá Key Largo mellett, de magánemberek adományainak és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően. Annyiban viszont hasonló a hatása, hogy ott is nagy ugrást eredményezett a búvárkodásban és a kapcsolódó üzletágakban.

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.


 4. vizidino 2008 feb 28. 09:48  
Horvátoknál elég gyenge amúgy is a búvárlobbi, ottani bázistulaj barátom rengeteget panaszkodik arról hogy a legjobb merülőhelyek környékén sem lehet keresztülverni a halászati tilalmat annak ellenére, hogy az EU -csatlakozásuknak feltétele a tengeri nemzeti parkok számának és területének jelentős növelése.
 3. Bunny 2008 feb 28. 09:34  
Jaja, én se múgy értettem a turizmus feltétlenül pozitív hatású, hanem hogy kevésbé káros.
Horvátok meg ... hát az egy külön téma :)
 2. elche 2008 feb 28. 09:25  
No, azért a turizmus sem mindenütt pozitív hatású. De ettől eltekintve, és a horvát dolgokat átgondolva, azért számomra az tűnik fel, hogy nem egyszerűen turista kell, hanem fizető turista. Horvát barátaink lépései (egyéni búvárkodás szigorítása, autópályák magas használati díja, apartmankiadó szigorúbb ellenőrzése, az országba bevinni szándékozott ennivaló ellenőrzése) szerintem mind azt üzenik, hogy önállóan merülgető, hosszú hétvégés búvárok ne nagyon menjenek az Adriára. Hiába vannak ott, alig termelnek bevételt (előszezonban mennek, viszik magukkal a kaját, saját cuccal ingyen merülnek, és csak 2-3 éjszakát töltenek ott). Hogy legalább annyi bevétel mindenképpen legyen belőlük jó magasak az autópályahasználati díjak, és ez azért is jó, mert ha már ennyi, az emberek talán 1-2 éjszakával többet töltenek lenn. Ha több napra mennek, akkor már nem lehet itthon hagyni a nyafogó családot se, stb, stb. Szóval ott nem érdekes az Adria-romantika, a kalandozás saját kedvre a víz alatt. Sőt, szerintem a búvárkodás sem kiemelt ügy. Meglehet, felmérték, mennyire versenyképes az Adria mint tenger a jelen árakkal, és nem ez a fő csapásirány. Ha nem így lenne, talán lenne valami változás is, nyilván repülőgéphordozót nem fognak süllyeszteni, de ezer más dolog van, amivel a búvárok kedvére lehetne tenni (pl. bevezetni az egy hónapig érvényes, harmadába kerülő merülési engedélyt, több védett övezetet kijelölni). Az Oriskany azért jó, mert csak búvár charterhajóval lehet kimenni, és az amerikai búvár úgyis többet költ, szóval ott elég jól mérhető a kedvező hatás (már anyagilag kedvező).

Aki a búvárüzletben hosszú távon akar érvényesülni, annak tennie kell érte, meglehet, pár helyen akár az időleges bevételcsökkenést is be kellene nyelni, bizonyos merülőhelyek lezárásával. És hát a mesterséges zátony sem mindig és mindenütt tökéletes megoldás. Bár megjegyzem, érdekes lenne, ha az USA pár szövetséges országban az úgyis ott állomásozó, de kiselejtezés előtt álló hadi eszközét kínálná fel elsüllyesztésre, pl.  Törökországban simán el tudnék képzelni ilyesmit. A Navy, mint a sportbúvárkodás főszponzora.:)
 1. Bunny 2008 feb 28. 08:35  
Egy biztos, mármennyire is mostohán kezelt sok helyen a búvárkodás - például itt nálunk - marha nagy üzlet, és ezt sok országban már észrevették. A búvár odamegy, lakik, eszik, ajándékot vásárol, és persze búvárkodik is, nem mellesleg pedig nem a legszegényebb emberek.
És valószínűleg nagyobb bevételt hozna egy elmaradottabb országnak természeti kincseinek mutogatása, mint a dinamitos halászat. Ahol a manták százait ölik meg pár kiló fillérekéret eladható húsért, oda özönlene a búvár a mantákat nézni, és milliószor több bevételt termelne. De ez bármi másra igaz, a turizmus több pénzt hoz és kevésbé káros.

Merülőhelyek

Local, Ras Umm Sid

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés