»» ««

Folyó mélyén rejtőző múlt

Külföld

A búvárrégészek néha forgalmas városok szívében is nagy felfedezéseket tesznek.

A dél-franciaországi Arles barátságos kisváros, amelyet a Rhone folyó oszt ketté. Az ókor óta lakott település fontos szerepet kapott a római korban, számos épületet, szobrot emeltek itt. A város jelentőségét mutatja, hogy szűk két évezrede a mostani lélekszámának kétszerese élt itt, ezzel a gallok legnagyobb városának számított. A hosszú történelme során számos változáson átment városka aztán 2007-ben került a régészet iránt érdeklődők figyelmének központjába.

Ebben az évben, októberben a francia víz alatti régészek Luc Long vezetésével egy életnagyságú márvány mellszobrot találtak a római korból a Rhone folyó mélyén, Arles-nál, más, kisebb szobrokkal együtt. A legnagyobb szobor alaposabb vizsgálata alapján meg tudták határozni a kort, és a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy minden bizonnyal a város szerepét megnövelő Julius Caesart ábrázolhatja. 2008-ban a francia kultuszminiszter azt állította, hogy ez lehet a legidősebb korában készült ábrázolás Julius Caesarról a ma ismert szobrok közül. A régészek teóriája szerint a diktátor megölése után került a vízbe a szobor, mivel politikailag veszélyesnek ítélhették. Más, nem francia szakértők viszont vitatják, hogy valóban őt ábrázolná ez az alkotás, ám az tény, hogy a folyó mélyéről került elő, több évszázadnyi háborítatlanság után.

A 20 éve itt kutató Luc Long tehát mindenképpen elégedett lehetett azzal, hogy a folyó egyáltalán nem ideális merülési körülményei között (nagy a sodrás, minimális a látótávolság), milyen felfedezést tett. De ezzel nem volt vége a meglepetéseknek, újabb márvány és bronz szobrok, majd épületek részei kerültek a felszínre. Ez izgalmas kérdéseket is felvetett, mert meglepő volt a tárgyak jó állapota, illetve mennyisége, tehát az is felmerült, hogy esetleg a folyó máshol folyt az ókorban, így került a víz alá a város egy része. Mindenesetre a laikusok számára több, mint izgalmas, hogy nem kell extrém mélységeket, a tenger mindentől távol eső pontjait kutatni, hogy nagy felfedezésekre bukkanjanak a régészek- néha elég a szerencsés helyen víz alá menni karnyújtásnyira a civilizációtól.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

St. Johns, Dangerous Reef

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 25m felett , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

Suunto palacknyomás jeladó

Ár: 35.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés