»» ««

Ókori szobrot talált egy halász

Külföld

A bronzból készült alkotásra Kos és Kalymnos szigetek között bukkantak.

A fej nélküli bronz szobrot egy helyi halász véletlenül találta meg a két sziget közötti területen, ugyanis az a hálóba akadt. Miután kiemelték, átadták az értékes antik tárgyat a kikötői hatóságnak, és állításuk szerint meg sem fordult a fejükben, hogy megtartsák.

Az első vélemények szerint az időszámítás előtti második századból származik a torzó. Az alak egyik kezét felemli, míg a másikat a csipőjére teszi, a magassága pedig 1,6 méter. A régészek szerint valószínűleg egy katonát (lovast) ábrázol a szobor.

A Kalymnos szigeti kikötői felügyelet értesítette az athéni tengerészeti régészeti hatóságot, hogy a fontos műemléket elszállítsák és igyekezzenek megőrizni épségét. Tavaly már találtak egy hasonló korú bronzszobrot a térségben szintén halászok, és 1995-ben egy nőt ábrázoló bronz szoborra bukkantak. Ezek alapján úgy sejtik a tengeri régészek, hogy a Kalymnos körüli vizek gazdagok lehetnek antik régészeti maradványokban. (A szerk. megjegyzése: magam is találkoztam olyan emberrel Kalymnoson, aki egész életében a sziget körül búvárkodott, és sejtelmesen megjegyezte, sok, mások által még nem ismert roncsról tud. Hihetőnek tűnt, miután saját kis múzeumában több tucat, a tenger fenekéről kiemelt tárgyat őriz.)

[ greeka.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Koh Doc Mai

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 32m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítésfal merülés üreg vagy barlangsziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcsikóhal jelentős halraj nyílt vízben cápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés