»» ««

Három szakács, egy cél

Környezetvédelem

A brit sztárszakácsok összefogtak, hogy közösen hívják fel a figyelmet a halak, köztük a cápák esztelen pusztítására.

Gordon Ramsay, Jamie Oliver és Heston Blumenthal teljesen más egyéniség, és más utat jártak be a híressé válásig, de most közösen dolgoztak. A Channel 4 sztárjai a halakkal, halételekkel foglalkozó műsorban bemutatják, hogy milyen kárt okozhat, ha fenntarthatatlan módon zajlik a halászat. Csatlakozott a Channel 4 tematikus programjához Hugh Fearnley-Whittingstall is, akinek River Cottage című műsorát idehaza is sokan kedvelik.

Természetesen a három szakács másféle módon közelít a témához. A harsány Gordon Ramsay, aki sokat hozó tévéműsorainak készítése mellett sok éttermet üzemeltet, köztük Michelin-csillagosat is, most anyagi gondokkal küzd. Jamie Oliver elsősorban könyvei révén tett szert nagy bevételekre, a szigetország legtöbb könyvet eladó szerzői közé emelkedett az elmúlt években. Heston Blumenthal pedig a csúcsgasztronómia élharcosa, a három Michelin-csillagos Fat Duck tulajdonosa, aki egészen különc, kísérletező módon áll a főzéshez a többször is a világ legjobbjának választott éttermében.

Mindannyian gyakran és szívesen választanak alapanyagként halakat, de az utóbbi időszak túlhalászása miatt egyre nehezebbé válik olyan fajok beszerzése, mint a lazac, a tőkehal vagy a tonhal. Ramsay elismeri, ebben szerepe van a séfeknek is, akik egyes halételeket túlságosan keresetté tesznek. Most mind a hárman próbálnak alternatívákat keresni. Jamie Oliver például más, még nem népszerű halakra akarja felhívni a figyelmet, hogy ne csak egyes halakra koncentráljanak a halászok, mert a többi, "mellékesen" kifogott hal gyakran elpusztul, hiába dobják vissza a tengerbe. Blumenthal olyan extrém különlegességeket kreált, mint a tengeri uborkás szendvics.

Ám a legnagyobb kihívást az jelentette, amikor Gordon Ramsay az illegális cápahalászok nyomába eredt, hogy kiderítse, miként zajlik ez az üzlet. A sztárséf Costa Ricában egyenesen életveszélyes élményeket élt át, amikor rábukkant a több ezernyi cápauszonyra egy erődhöz hasonlatos építményben. A bűnözők rátámadtak, benzinnel öntötték le és nehezen tudtak csak elmenekülni. Egy másik alkalommal cápavadászok hajójára jutottak fel. Az Enruiqe nevű vezér kezében levő 350 hajó iszonyú mennyiségben pusztítja a cápákat, amiket elektromos árammal kábítanak el, levágják az uszonyaikat, majd a még élő állatokat visszadobják a tengerbe. Ramsay a hajó alá bukott, és ott találta meg a titkos zsákmányt, ám ezt a "felfedezést" nem értékelte a legénység. A parton már fegyveresek várták a stábot, és a rendőrség azt tanácsolta Ramsay-éknek, hogy hagyják el az országot.

Ilyen kalandok után a három szakács műsora minden bizonnyal nem csak kulináris érdekességeket fog tartogatni. Mivel az már korábban bebizonyosodott, hogy egy-egy híres séf képes változtatni a vásárlók szemléletén, például a szabadon tartott baromfik népszerűsítésével, talán ezen a területen is képesek lesznek eredményt elérni.

[ Az UnderwaterTimes, Daily Mail, Daily Star nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Baron Gautsch wreck

Croatia (Hrvatska)

3/5 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.6) átlagos nehézségű
max: 39m, látótáv: 10-25m , áramlás

speedboat-os megközelítésroncs merüléshomokos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben delfin

Búvárbazár

Seemannsub Xtender BMS trilam

Ár: 139.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés