»» ««

Reform kell a halászati politikában

Egyéb

Az Európai Bizottság elfogadta a Joe Borg tengerügyi és halászati biztos által előterjesztett tanulmányt.

Habár a biztosok egyetértettek abban, hogy a 2002-es reformcsomag sok tekintetben javította az uniós halászati gazdálkodást, továbbra is számos kihívás előtt állunk. A rövid távú érdekeket szem előtt tartó döntéshozatal és az ipari szektor egyes részeinek felelőtlen magatartása a reformot követően is hátrányos helyzetbe hozta a közjó érdekében dolgozó halászokat. Mindezek eredményeképpen egy ördögi kör alakult ki, amely aláásta mind óceánjaink ökológiai egyensúlyát, mind a halászati ágazat jövedelmezőségét. A Bizottság ezért azt javasolja, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a közös halászati politika teljes felülvizsgálatát annak érdekében, hogy előkészítsük az európai halászati gazdálkodás intézményi keretének nagyszabású reformját.

Borg biztos így nyilatkozott: "A közös halászati politikának nincs alternatívája a halászati ágazatunk létét megalapozó, nemzetközi összefogással kiaknázandó mozgó halászati erőforrásokkal való gazdálkodás terén. A közös halászati politika azonban jelenlegi formájában sem a halászokat, sem a politikusokat nem sarkallja felelősségteljes magatartásra. Az általunk használt gazdálkodási eszközök a szűk látókörű és a rövid távú érdekeken alapuló döntéshozatalt részesítik előnyben, amely mára megszüntette az uniós halászat fenntarthatóságát. A szakpolitika módosításra szoruló elemeinek teljes körű diagnosztizálása és a cselekvési terv kidolgozása időigényes folyamat, amelybe valamennyi érdekelt felet be kell vonni. Ezért azt javasoltam, hogy a mai nappal vegye kezdetét a 2002-es reform teljes felülvizsgálata."

Borg biztos rámutatott a 2002-es reform keretében eddig elért eredményekre, hangsúlyozva különösen, hogy a reform növelte a szakpolitika hitelét és átláthatóbbá tette annak tudományos alapját, elmélyítette az érdekelt felekkel folytatott párbeszédet, jelentős számú állományt vont a hosszú távú gazdálkodási tervek hatálya alá, továbbá nemrégiben intézkedéseket hozott a jogellenes halászat megakadályozására és felszámolására, valamint a kifogott halak visszadobásának csökkentésére.

A számos pozitív mozzanat ellenére bizonyos akadályokat még le kell küzdeni ahhoz, hogy az uniós vizeken folytatott halászat ténylegesen fenntartható legyen. Ilyen akadályok például a következők:
- az uniós flotta túlzott kapacitása: a flotta jelenleg a maximális fenntartható hozam két-háromszorosát tudná kihalászni,
- a halászokat felelőssé és elszámoltathatóvá kell tenni a közös halászati erőforrások fenntartható hasznosításáért,
- az ökológiai fenntarthatóságot a gazdasági és társadalmi fenntarthatóság elé kell helyezni, mivel az az utóbbiak előfeltétele,
- a döntéshozatali folyamatban egyértelműbb hierarchiát kell felállítani az elvek és a végrehajtás között oly módon, hogy ezáltal uniós szinten egyszerűsödjön a szabályozás, valamint hogy - ahol csak lehetséges - ösztönözni lehessen a regionális gazdálkodási megoldások alkalmazását,
- a közös halászati politikát összhangba kell hozni a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvvel, amely nemrégiben lépett hatályba és arra kötelezi a tagállamokat, hogy a felségterületükhöz tartozó tengerek 2020-ra jó környezeti állapotúak legyenek,
- a halászati gazdálkodás tekintetében Európának közös stratégiára van szüksége, amely- összhangban az EU új integrált tengerpolitikájával és az abban a tengerparti régiók fenntartható növekedésére helyezett hangsúllyal- a halfogási és akvakultúra-ágazat mellett az iparág parti és piaci vonatkozásaira is kiterjedne.

A Bizottság most elindítja az elemzés és a konzultáció szakaszát, amely a jövőbeli reformfolyamat gerincét fogja képezni. A szeptember 29-i Halászati Tanács alkalmával a halászati miniszterek informális megbeszélést tartanak, amely a diagnózist felállító dokumentumon és a fennálló szakpolitikai választási lehetőségeken alapul majd. Amennyiben az Európai Tanács a tengerpolitikáról szóló, 2008 decemberi következtetései részeként felkéri a Bizottságot arra, hogy kezdje meg a közös halászati politika reformjával kapcsolatos munkát, a Bizottság a tervek szerint 2009 elején vitadokumentumot bocsát ki, amely megteremtené a tagállamokkal és az érdekelt felekkel folytatandó széles körű konzultáció alapját.

A közös halászati politika hivatalosan 1983-ban jött létre, és tízévente felülvizsgálat tárgyát képezi. A legutóbbi reformról 2002-ben született megállapodás, amelynek felülvizsgálatára legkésőbb 2012-ben kell sort keríteni.

[ Tőzsdefórum Online ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Finolhoss

Maldives

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés