»» ««

Cápauszonyok a fókuszban

Környezetvédelem

Costa Ricában tiltakoznak a halászok a szigorítás ellen, ami után nem lehet csak az uszonyaikért kifogni a cápákat.

A dühös halászok blokád alá vettek egy kikötő, nagy veszteségeket okozva ezzel. Puntarenas ugyanis megállóhelye a nagy luxushajóknak, amelyek utasai sokat költenek a körzetben, és persze a hajótársaság is kártérítési pert helyezett kilátásba az eset miatt.

A szóban forgó szigorítás arról szól, hogy a törvény a jövőben tiltja azt, hogy a halászok a cápák uszonyoktól megfosztott testét egyszerűen csak visszadobják a vízbe: aki cápát fog, az a kikötőben utána az egész állat tetemét kell bemutatnia. Miközben számtalan turista az ország természeti szépségeiért utazik Costa Ricába, sok halász folytatja a vitatott cápahalászati gyakorlatot. A turistaszezonban nagyjából 125 szállodahajó fordul meg az országban mind a két partszakaszon, és összesen 140,000 utast hoznak. Ha a társaságok hátat fordítanak az országnak, annak igen súlyos gazdasági következményei lennének.

A halászok sajnos számíthatnak az olyan felvevőpiacokra, mint az a floridai étterem, ami büszkén hirdeti, hogy az egyik pizzáján igazi cápauszony jelenti az ízletes feltétet. A nagy nyitásról hírt adó helyi lap fórumán élénk vita bontakozott ki a kérdésről, hiszen nagyon sok ember számára egy ilyen pizza visszataszító, mások a nehézfémtartalomra hívják fel a figyelmet, de vannak, akik dicséretes újításként értékelik. Úgy látszik, még van mit tenni a tájékoztatás terén.

Ez ügyben is vannak természetesen erőfeszítések. Az IUCN veszélyeztetettségi listáján sajnos előkelő helyen állnak a cápák és a ráják az északnyugat-atlanti térségben, tehát Európa nyugati partszakaszán. Azok között a fajok közt, amelyek fokozott védelmére felhívják a figyelmet, szerepel az angyalcápa, az ördögrája, a makócápa is. Bár itt Európában nem nagyon léteznek cápás pizzát áruló éttermek, elsősorban a "mellékes fogásként" elpusztult cápák nagyon hiányoznak a tengerből.

[ UnderwaterTimes nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.


 32. seshat 2008 nov 18. 22:41  
de azért az a szerencsésebb eset, amikor felborul az állatszállító, és kiszabadulnak a malacok. jujj annak nagyon örültem. remélem párnak sikerült megszöknie, bár a hírekben csak azt mutatták, hogy békésen túrták a földet.

ezzel zárom soraim, túlsokatjáraszám, holnap munka.
 31. seshat 2008 nov 18. 22:39  
én is el tudok képzelni, de itt az emberséges viselkedésről van szó... az nem pénzen múlik. én biztos nem lennék képes bántani állatot sem és embert sem. ha a családom megélhetése múlna rajta, akkor sem lennék cápauszonyvágó szakmunkás...tudom, hogy könnyű innen beszélni, laptoppal az ölemben, de azt hiszem, biztos, hogy próbálnék más megoldást keresni. de hát ez én vagyok más meg más.

 30. elche 2008 nov 18. 22:33  
Ismerek búvárt, aki azt mondja, minden hal az "ismerőse" ezért soha nem eszik halat.
Azt egyébként garantálom neked, hogy Németországban is találhatnál bőven kombinátszerű állatgazdaságokat. Egyébként egy csomó EU-előírás van ezekre. Magyarország pedig épp nem arról híres, hogy ne imádna átvenni minden túlszabályozást, lásd HACCP.
 29. seshat 2008 nov 18. 22:29  
az pl nekem tetszik, hogy németországban mindenhol kicsapják a teheneket a mezőre.. fotóztam is egy csomót
(aztán sírva fakadtam az étteremben a marhamáj fölött :-D)

van hely elég a földön, ha ipari is, szabályozatnák, hogy x állatnak mekkora terület kell (ahol jól érzi magát, vagy legalább mászkálhat egy kicsit)...önös érdek is lenne.heppi tehenek, friss levegőtől felpezsdülve -> egészségesebbek, jobb ízű a húsuk.
a halászat az más, a halak jól élnek, amíg ki nem fogják őket. júj ma is volt papagájhal a barbecue-n. ffff...szegénykék.
 28. elche 2008 nov 18. 22:20  
Tudod, az a keskeny mezsgye fogható meg nehezen, hogy meddig önellátó, hagyományos gazdaság és mikortól értelmetlenül túltermelő ipar. Ez a halászattól a libatartásig igaz. Hogy kinek milyen lehetőségei vannak, arról is lehetne elmélkedni, én azért nem látom ilyen simának a dolgokat. Biztos szerény családi hátterem miatt van, de sok vacak élethelyzetet el tudok képzelni...
A további 27 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

El Bells

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

parti merülésfal merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés