»» ««

Veszélyben a tonhalak

Környezetvédelem

A WWF tanulmánya szerint a kihalás fenyegeti a kékúszójú tonhalat a mediterrán térségben folyó nagymértékű illegális túlhalászat következtében, ezért sürgős halászati korlátozásokat kell bevezetni.

A WWF 2006 júliusában elkészült tanulmánya megállapította, hogy a mediterrán térségben az engedélyezettnél 50%-kal több kékúszójú tonhalat fognak ki. A legtöbb illegális halászatot EU tagállamok, elsősorban Franciaország halászflottái végzik. Mára a legrégebbi halász-területek állományai összeomlottak, a kisüzemi halászok fogása a 90-es évekhez képest ötödére esett vissza, a tonhalhiány miatt eddig hat spanyol gazdaság zárt be.

"A kékúszójú tonhalak ilyen mértékű pusztítását sürgősen meg kell állítani, különben a mediterrán területekről éveken belül eltűnhet ez a faj." - mondta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója.

A WWF szeretné elérni, hogy a faj túlélése érdekében a halászatot csökkentsék a jelenlegi szint harmadára, évi 15 000 tonnára, a kifogható példányok súlyát pedig emeljék minimálisan 30 kg-ra. A természetvédelmi szervezet a halászati idény kezdetét is májusról júliusra csúsztatná, megvédendő az ívási időszakban különösen sebezhető halakat.

A kékúszójú tonhal kipusztítása nem csupán egy lenyűgöző faj elvesztését jelentené, hanem komolyan veszélyeztetné a tengeri ökoszisztéma egyensúlyát is. Az óceánokat átszelő, tömegesen vándorló kékúszójú tonhal ragadozóként egyensúlyban tartja a táplálékhalak állományát, eltűnése a tápláléklánc felborulásához vezet. A fenntartható módon, hagyományos csapdázással dolgozó halászok, arra figyelmeztetnek, hogy már szinte alig maradt tonhal a mediterrán vizekben.

"A WWF nem habozik világméretű bojkottot hirdetni, ha az ICCAT nem éri el a várt eredményeket" - tette hozzá Márkus Ferenc.

[ WWF Magyarország ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Maksour

Egypt, Red Sea

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal nagy rája egyéb tengeri emlős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés