»» ««

Szívbeteg búvár tragédiája

Külföld
2010. június 18.

Egy angol férfi balesete kapcsán a halottkém arra mutatott rá, hogy víz alá sem lett volna szabad engedni.

Az 54 éves Jan Andreais Karon egy Portland közeli merülőhelyen társával együtt ereszkedett 30 méteres mélységig, majd az addig problémamentes merülés utolsó öt métere során történt valami végzetes és életét vesztette. A boncolás szerint víz került a tüdőbe, ami a fellépett szívelégtelenség miatti krízis következménye lehetett. A férfi szívbetegsége mellett magas vérnyomása is ismert volt, és a halottkém ezért jelentette ki, már víz alá sem lett volna szabad engedni őt.

Az áldozat felesége elmondta meghallgatásán, hogy amikor Egyiptomban voltak nyaralni, a helyi búvárközpontban férje állapotának ismeretében azt mondták, csak akkor merülhet velük, ha előtte orvos is megvizsgálja. Ám a bristoli búvárközpont, ami a végzetes merülést szervezte, felületes volt, és nem találták meg a kitöltött egészségügyi nyilatkozatot. A központ vezetője nem tudta megmondani, soha nem is töltettek ki ilyet, vagy az egyszerűen csak elkeveredett. Állítása szerint ha tudott volna a betegségéről, nem engedte volna merülni a férfit, akiről egyébként azt mondta, semmi jelét nem látta a merülés napján bármi problémájának. Magabiztosnak és ügyesnek tűnt, és csak egy merülése hiányzott a haladó búvári minősítéshez. Minden rendben ment a merülés során, 12 és 5 méteren is megtartották a szükséges megállót, utóbbinál még gyakorlatokat is végeztek. Amikor az oktató a felszínre ért, akkor látta, hogy valami baj van és segítségül hívta a hajót. A helikopteres mentés és a gyors kórházba szállítás ellenére sem sikerült megmenteni a férfi életét.

A halottkém szerint olyan súlyos szívproblémája volt Karonnak, ami miatt bárhol és bármikor következhetett volna valami hasonló rosszullét- ám a víz alatt ez azt jelentette, hogy esélyei minimálisra csökkentek a túlélésre. Ezzel együtt is, nem sikerült a vizsgálatok és a tanúk beszámolói alapján pontosan rekonstruálni, mi is történt a végzetes merülés során.

[ Dorset Echo ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 75. áááááávadász 2010 jún 28. 23:06  
kicsit elkapott a shoping láz.
mivel elég felkészületlenül érkeztem prágába cseh sör ügyileg, így hazafelé beugrottam egy könyvtárba, hogy itthon korrepetálódjak utólag baráti körben.
most látom csak, hogy az előbb rosszul írtam, szóval 57 üveg sör van a kocsiban, és 4 dobozos. kb 25 különböző fajta.

 74. Garfield33 2010 jún 28. 22:59  
Véletlenül italboltba törtél be?
 73. áááááávadász 2010 jún 28. 22:57  
tényleg. láccik, hogy fáradt vagyok. és még 37 üveg sört fel kéne cipelnem a kocsiból.
 72. Garfield33 2010 jún 28. 22:43  
No Bunnynál épp ez a baj.
 71. áááááávadász 2010 jún 28. 22:33  
vércukrot egy csomó patikában mérnek neked pár száz ft-ért.
A további 70 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Sanganeb North

Sudan

1/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) átlagos nehézségű
max: 46m, látótáv: 25m felett , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal mantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Olympus e-pm1, 28-84mm, UW tok

Ár: 105.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés