»» ««

Aranykincset hoztak a felszínre Namíbia partjainál

Külföld

Majdnem két évvel a felfedezését követően sikerült a felszínre hozni egy 16. századi portugál hajóroncsot.

A vagyont érő arany- és műtárgyrakománnyal megrakott roncs mintegy 500 évig pihent a namíbiai Oranjemund város partjainak közelében. A roncsot még 2008 áprilisában fedezte fel a Namdeb állami gyémántbánya-társaság egyik munkása. A nemzetközi régészekből és környezetvédőkből álló csapat összesen 2266 arany- és ezüstérmét hozott felszínre az Atlanti-óceán mélyén fekvő hullámsírból.

A nemzetközi tengerjogi törvények szerint a roncs és a benne lévő kincsek azt az országot illetik, ahol megtalálták őket, így a nagyrészt portugál és spanyol aranyérmék most már a namíbiai fővárosban lévő nemzeti bank széfjében lapulnak. A kiemelési munkálatokat irányító Webber Ndoro elmondása szerint a felszínre hozott 21 kilogrammnyi arany az utóbbi időkben világszerte előkerült elveszett kincsek legértékesebbjei közé tartozik. Az érmék mellett további értékes műtárgyakat, köztük fémrudakat, elefántagyarakat, ágyúkat és navigációs eszközöket is rejtett a Portugáliából Ázsia felé tartó hajó rakománya.

Ndoro szerint már megkezdték a kimentett műtárgyak hosszú és nehézkes konzerválását. A helyi kormány illetékeseinek bejelentése szerint Oranjemund egyik öreg erőművét múzeummá fogják alakítani, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa a több százéves különleges műtárgyakat.

[ MTI ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Umbria Wreck

Sudan

6/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merülésmesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés