»» ««

Még mindig rejtenek kincseket a francia hajóroncsok

Tudomány

Kifogyhatatlannak tűnik a XVIII. század elején elsüllyedt, de Nantiere közelében megtalált négy francia fregatt rakománya.

Az 1995-ben megtalált roncsokon minden úgy maradt meg, ahogy a tengerészek otthagyták, amikor elsüllyedtek. A Rance folyó üledéke mintegy két méter magasan ellepte a fedélzetet, megvédve a hajóroncsokat az erős tengeri áramlatoktól. "A lelőhely szinte teljesen érintetlen, valóságos víz alatti Pompei" - lelkendezett Michel L´Hour régész, az ásatás egyik vezetője.

A hajók - amelyek közül kettő kalózfregatt és mesés kincseket rejt -, a partok közelében süllyedtek el, és mindössze 10 méter mélységben nyugszanak. A fregattok a kor hajóépítéséről, a használati tárgyak a tengerészek mindennapjairól, a hordókban tárolt élelem a táplálkozási szokásokról, a kenőcsök pedig az orvostudomány akkori állásáról tanúskodnak.

Eddig a felszínre hoztak sok más között több ónedényt, normand kerámiát, kardot, pisztolyt, valamint a La Dauphine nevű hajó horgonyát és egyik ágyúját. A kutatásban több mint tizenöt ország közel 200 régésze vesz részt. A hajók feltárását 2007-ben hivatalosan befejezik, de szakértők szerint még ezután is bőven marad kincs a víz alatti lelőhelyen.

[ Delta ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Boonsung Wreck

Thailand

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 21m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítésroncs merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés