»» ««

Búvárt támadott meg cápa

Külföld

A halálos kimenetelű támadásra az ausztráliai Perth közelében került sor.

Az áldozat egy 32 esztendős amerikai férfi volt, aki egyedül merült egy hajóról a Rottnest Island partjainál. A hajón a férfi barátaival együtt utazott, nem szervezett merülésről volt szó. A fedélzeten levők arra figyeltek fel, hogy buborékfelhő tör a felszínre, majd pillanatokkal később a búvár is felemelkedett, komoly sérülésekkel. Természetesen azonnal riasztották a mentőegységeket, és még látták a támadásért felelősnek tartott cápát is, ami egy három méteres nagy fehér lehetett.

Nyugat-Ausztráliában riadalmat okozott, hogy ez hét héten belül a harmadik halálos kimenetelű cápatámadás, két héttel a mostani előtt egy ausztrál üzletember tűnt el úszás közben. A hatóságok lezárták a partokat, és a halászati miniszter felhatalmazta a hatóságokat a cápa kifogására. A cápák halászata szigorúan szabályozott, itt most azzal indokolták a kihalászást, hogy ez a cápa valós veszélyt jelent. Megfontolják, hogy a jövőben bevezessék-e a légi járőrözést, és változtassanak-e a veszélyesnek tartott cápák kifogására vonatkozó szabályokon. Természetesen ilyenkor azért szorgalmazzák a hatóságok a mielőbbi fellépést, mert a turizmust féltik a cápatámadások hírétől. Most is nagyon sok ember volt a Rottnest Island közelében a tengerben, akik érthetően megijedtek.

A későbbi beszámolókból nem lehetett sokkal többet megtudni a búvárról, de az most már egyértelműnek látszik, hogy valóban egyedül merült, készülékkel. Az viszont új elem, hogy az egyik lap információja szerint szigonnyal vadászott, és ez némi magyarázattal szolgálna a balesetre. Természetesen biztosat majd csak a vizsgálatok végén lehet tudni a támadás okáról, a támadásért felelős cápáról.

[ Herald Sun, smh.com.au nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Rocky Point (island #7)

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 33m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés