»» ««

Ázsiai korallpusztulás

Egyéb
2010. augusztus 30.

A tengervíz szokásosnál magasabb hőmérsékletét okolják a szakemberek.

A WWF Indonesia szerint az Aceh környékén megfigyelt fehéredés máshol is megfigyelhető az indonéziai szigetvilágban. A 2009 szeptemberében bekövetkezett vízmozgások mellett a felmelegedést okolják elsősorban. Februárban és márciusban volt a legmelegebb a víz a felszín közelében, ezek a legforróbb hónapok az országban. Ezek után figyelték meg több helyen a fehéredést, ami gyakorlatilag a korallokkal szimbiózisban élő algák elhalását jelenti.

Természetesen a felmelegedés nem határokhoz kötött, így az egész Andamán-tenger érintett, Szumátra északi részétől Thaiföldig és Mianmarig, ahol ez év májusában döntött rekordot a tengervíz hőmérséklete. Ebben az évben a korábbi években megszokottnál 4 fokkal többet mértek, 34 Celsiust. Az indonéziai Acehnél tapasztalt fehéredés egyike a leggyorsabb és legsúlyosabb korallpusztulásnak (kutatók szerint 60 százaléka a koralloknak érintett), amit valaha megfigyeltek a szakemberek. Érintett még többek között a Jáva-tenger által határolt Bali, Alor sziget, és a Wakatobi-szigetcsoport. Ezek közül a Wakatobinál megfigyelt 35 százaléknyi korallfehéredés a legnagyobb arányú.

Az indonéziai oceanográfiai kutatásokat vezető Suharsono szerint a fehéredés nem jelenti automatikusan a korallok elpusztulását, mert vannak ellenállóbb fajok. A tengervíz hőmérséklete mellett a korallok általános állapota is befolyásolja a túlélési képességet. Suharsono szerint a szigetvilágban az eddigi felmérések szerint alig 6 százaléknyi korall mondható kifogástalan állapotúnak, 20 százalék kiválónak, 40 százalék átlagosnak és 30 százaléknyi korall állapota rossz. Az utóbbiaknak nem sok esélyes van a fehéredésnek ellenállni. Általában 5-10 évre teszik azt az időt, amíg a korallzátony regenerálódhat a fehéredés után. A tenger felmelegedésének okán még vitáznak a tudósok, az viszont tény, hogy már nem először tapasztalnak fehéredést Indonéziában hasonlóan meleg időszakok után: 1993-ban és 1998-ban is súlyos kárt szenvedett el az élővilág. A helyi közösségeknek meg kell találni a módot arra, hogy kíméljék a korallos élőhelyeket, akár életük teljes átrendezésével. A tudósok pedig törhetik a fejüket, hogy például korallok telepítésével lehet-e gyorsítani a korallzátonyok regenerálódását.

[ Jakarta Globe ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. raindrop 2010 sze 22. 16:03  

Merülőhelyek

Shelly Beach

Australia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 12m, látótáv: 4-10m

parti merülésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelycápa csikóhal nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Olympus e-pm1, 28-84mm, UW tok

Ár: 98.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés