»» ««

Búvárhajó süllyedt el Thaiföldön

Külföld

Nem ez az első eset az országban, hogy turistáknak kellett menekülni a bajba került hajóról.

Az esetre nagyjából 30 mérföldre a parttól került sor az éjszaka közepén, amikor a rendkívül rossz időjárásban az összes utasnak el kellett hagyni a Chen Samud nevű búvárhajót. A hajó olyan gyorsan süllyedt, hogy a technikai búvár felszerelések illetve a személyes tárgyak kimentésére már nem volt lehetőség: a legénység és a vendégek épp hogy be tudtak ugrani a hajó csónakjába.

Az öt napos szafarit Tim Lawrence szervezte, aki egy búvárbázist üzemeltet Koh Taón. Szintén Koh Tao a központja annak a másik bázisnak, akiktől a Chen Samud nevű hajót bérelte. Meg nem erősített hírek szerint a kapitány vitába keveredett Lawrence-szel, mert vissza akart fordulni a nagy hullámok és az erős szél miatt, az út szervezője azonban nem engedte megszakítani az utat. Lawrence arra utasította a kapitányt, hogy folytassa az utat a HTMS Pangan roncsáig. Ez a merülőhely viszont minden bizonnyal kívül esett a Chen Samud kategóriájába tartozó egymotoros, fából épült búvárhajók hatókörén.

Az utóbbi időben már történt több hasonló eset Thaiföldön, halálesetre, sérülésre is volt példa. A szakértők szerint nagyon lazák az ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó hajókra vonatkozó helyi előírások. Sajnos gyakran a profitéhség okolható a balesetekért, amikor inkább a turisták életét veszélyeztetik, ahelyett hogy visszavinnék őket és visszaadnák a pénzüket. A CDNN szerkesztője, Lamar Bennington szerint is megszólalt az eset kapcsán: "Ha igazak az első hírek arról, hogy mi történt, akkor gyakorlatilag arról van szó, hogy valaki felülbírálta helyzetet jól felmérő kapitány döntését, noha erre nem volt jogosítványa. Jobban féltette a profitját, mint a vendégek testi épségét."

Hozzátette, sok külföldi bázistulajdonos egyszerűen nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nem tudják megítélni, az időjárás mikor fordulhat különösen rosszra. Bármennyire is fontos a bevétel, mindig el kellene fogadni a hajóért teljes felelősséget vállaló kapitány döntését.

[ CDNN ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 28. Bunny 2008 sze 24. 13:24  
Hát ezt mi itten nem tudhatjuk :) Én mondjuk ha a kapitány ezt próbálná eljátszani velem, valószínűleg keresnék egy másikat, akiben megbízok. Persze ha mind ilyen az gáz.
 27. VMiki 2008 sze 24. 13:11  
Alapvetően igazad van Bunny, bár, mint tudjuk ez érmének mindíg két oldalavan és nincs olyan ügy sem, amiben a dolgok feketék, vagy fehérek. Összesen 6 hónapot dolgoztam már Koh Tao-n és az általános tapasztalatom az, hogy az ottani bázisok meglehetősen ragaszodnak a nemzetközi biztonsági standardokhoz.
Kapitányból is láttam ott sokfélét. Többségében egyszerű halászok, akik csak a thait beszélik, így a kommunikáció sem könnyű velük és a legkisebb szellőre is azonnal rávágják, hogy veszélyes, mert kényelmesebb a kikötőtől 5 percre lévő öbölbe átrotyogni és hamarabb letenni a műszakot. Sok ilyen vitát végignéztem már és többségében nem a kapitányoknak volt igazuk. Ilyen körülmények között nehéz megítélni, hogy mikor van valós fenyegetettség, főleg, ha közben egy csomó búvár már befizetett az útra és az ő hozzáállásuk sokszor ennyi: mindegy hogy oldjátok meg, de a pénzemér én ma ott akarok merülni! Ez elég komoly lelki terhet ró egy szervezőre. Azt persze szintén láttam már többször, hogyan fordul át ez a hozzáállás egyik pillanatról a másikra ilyedséggé, amikor az összes felelősség egyszeriben visszaszáll az üzemeltetőkre.

Szóval nem védem én őket, sőt Punaton teljes mértékben megbízom a hajósaim döntéseiben, de ők soha nem kiáltanak farkast lustaságból. Egy ilyen történet esetében érdemes tisztázni az összes körülményt és nem ítélkezni azonnal.
 26. Garfield33 2008 sze 23. 15:29  
Ha ül és bika, akkor Sitting Bull
 25. Garfield33 2008 sze 23. 15:23  
Én elvből nem megyek 5*-os bázisra. Egyrészt drága, másrészt jobban szeretek mindenhol a helyiekkel menni.

Padangbai pont az a hely, ahol minden bázist ismerek egy kicsit (van vagy 6). Nem láttam egyiknél sem komolyabb gondot - ránézésre. Persze nem is csinálnak 5 napos túrákat; szerintem alig van szafarihajó Balin.
 24. Hexen 2008 sze 23. 14:54  
a bütyök az Isten. nekem a bal térdem fáj, ha eső lesz.. :)
A további 23 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Abington Reef

Sudan

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés