»» ««

Európába készül a Sea Shepherd

Környezetvédelem

A Földközi-tenger medencéjében is a japánok tevékenysége lesz a célkeresztben.

A harcias környezvédő szervezet elsősorban az antarktiszi bálnamentő missziók miatt kerül a lapok címlapjára, de tevékenységük ennél jóval sokrétűbb, hiszen például a cápák vagy a fókák védelméért is küzdenek. A mostani bálnakampány után sem pihennek sokat, és Európa felé veszik az irányt, hogy mediterráneumban dolgozó illegális tonhalhalászokkal nézzenek szembe. Ebben a műveletben mind a két hajó, a Steve Irwin és a Bob Barker is részt vesz majd.

Az alapvető problémát Paul Watson elmondása szerint az jelenti, hogy a japánok kielégíthetetlen igényei miatt egekbe szökött a kékúszójú tonhal ára, és emiatt rengeteg illegális halász dolgozik a nagy haszon reményében, a kihalás szélére sodorva a fajt. Ahogy csökken az állomány és egyre értékesebb lesz a zsákmány, még nagyobb lesz a hajtóerő a maradék halak kifogására is- ez az ördögi kör gyorsítja a kihaláshoz vezető utat. A Sea Shepherd úgy véli, az Antarktisznál szerzett tapasztalatok hasznosak lesznek majd a Földközi-tengeren is, és nem félnek szembeszállni a halászokkal, ha kell. Ahogy Paul Watson fogalmaz: "Talán elvesztünk egy hajót, de inkább egy hajó tűnjön el, mint a tonhal, mint faj. A hajókat lehet pótolni, a fajokat nem."

A máltaiak halászflottája ugyan nem túl nagy más országokkal összevetve, ám a stratégiai helyen levő máltai kikötőben gyakran megfordulnak a külföldi halászok, és innen küldik Japánba a kifogott tonhalakat. A számok pedig folyamatosan növekednek, tavaly 11 hónap alatt 86,3 millió euro értékű tonhalat exportált Málta, így ennek már az ország gazdaságában is jelentős szerepe van. Az EU-n belül is vita van a továbbiakról, hiszen míg a Bizottság a tonhal nemzetközi kereskedelmének ideiglenes felfüggesztését vetette fel, néhány tagállam (Görögország, Ciprus, Málta, Spanyolország, Franciaország és Olaszország, azaz amelyek érdekeltek a kereskedelemben) ellenezte ezt.

A környezetvédők reményei szerint a márciusi CITES (Convention on International Trade in Endangered Species) találkozón hatékony döntések születnek. Az EU-nak egységes álláspontot kellene képviselnie, hogy a kékúszójú tonhal a veszélyeztetett fajok listájára kerüljön. Ám a fentebb vázolt okok miatt az EU megosztott, és ez még a Bizottságon belül is konfliktusokat szül. Stavros Dimas környezetvédelmi biztos az ideiglenes felfüggesztést támogatja, de a máltai Joe Borg, halászati biztos szerint az eddigi intézkedések elegendőek. Van, aki szerint Málta feláldozna egy fajt országa átmeneti haszna érdekében. Most még nem látszik semmiféle kompromisszum, és Barroso, a Bizottság elnöke a hírek szerint azt szeretné, ha a két biztos egymás között rendezné a kérdést.

[ timesofmalta.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 25. Káplán 2010 feb 12. 19:48  
m1 csatorna: volt ismét egy riport a bálnavadászok és a SS emberei közötti újabb öszecsapásról. Nyilatkozott Kristóf Veronika is. Japók könygázzal próbálkoztak, de a szél visszafújta  hozzájuk. Na ez a (saját) szivás.:)
 24. Garfield33 2010 jan 31. 20:31  
Ez a fórumon is így szokott lenni...  :-)
 23. hopposztkopp 2010 jan 30. 13:24  
Volt a BOON-on egy videó, ahol a mérges házimacska elzavarta a ház körül ólálkodó medvét. Szegény maci.
 22. Luciferin 2010 jan 30. 10:12  
Minél kevesebb panda (igris stb.) van annál több készül belőlük plüssből...
 21. Edka 2010 jan 30. 08:54  
És akkor még a gorilláról nem is beszéltünk, akinek a mancsából hamutartót csinálnak, ezért az élő állat kézfejét levágják és hagyják elvérezni... Láttam filmen a megtalált tetemét. Szörnyű volt.
A tigrincsek tényleg nem halnak ki, a minap is vettem egyet plüssből.
A további 20 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

St. Johns, Dangerous Reef

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 25m felett , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés