»» ««

Bálnahús az étlapon

Környezetvédelem
2010. március 22.

Óriási botrányt keltett, amikor egy kaliforniai étterem bálnahúst szolgált fel, és az izlandi export kapcsán is áll a bál.

A The Cove című, Oscar-díjat kapott dokumentumfilm készítői robbantották ki a kaliforniai botrányt. A Hump nevű étterem japán származású tulajdonosa, Yamamoto Kiyoshiro büntetésre számíthat, mert az Egyesült Államokban védettnek számító állat húsából készült ételt szolgáltak fel. Az éttermet a tulajdonos önként zárta be a tiltakozás miatt, állítása szerint ezzel ő maga is hozzá akart járulni az illegális bálnavadászat károkozásának tudatosításához. Az étteremben zajló dolgokat Louis Psihoyos, a The Cove rendezője már hónapok óta rögzítette titokban, sőt, beépített emberei vendégként vásároltak a bálnahúsból, és a mintákat bevizsgáltatták. Ezek egyértelműen bebizonyították, hogy miféle húst árulnak a Humpban. Az étterem tulajdonosa a felháborodás után nem is nagyon tehetett mást, mint hogy bocsánatot kért, és megígérte, hogy a jövőben segíti az állatvédő szervezetek munkáját. Kérdés, lesz-e rá lehetősége és pénze, ugyanis akár börtönbüntetésre és százezer dolláros pénzbüntetésre is ítélhetik.

Az óceán innenső oldalán az izlandiak által elejtett bálnák húsa miatt tört ki botrány- pontosabban azért, mert ezt a húst az Európai Unió területére exportálták. Az izlandi kormányzat elismerte az exportot, aminek célországai Dánia és Lettország voltak, ám ezeknek a termékeknek a kereskedelme a veszélyeztetett fajokra vonatkozó egyezmény értelmében tilos. A lett hatóságok is elismerték, hogy bálnahúst vittek be az országba, és vizsgálatot ígértek az ügyben. Izland már így is a környezetvédők össztüze alatt áll a pár éve újból beindított bálnavadászat miatt, és a kereskedelmi partnerei sem számíthatnak sok jóra. A kereskedelmi célú bálnavadászatra vonatkozó moratóriumot felrúgó országok, mint Izland és Norvégia, illetve a tudományos célúnak nevezett bálnavadászatot folytató Japán folyamatosan lobbiznak azért, hogy legálisan vadászhassanak bálnákra, de a nemzetközi közösség túlnyomó része ellenzi ezt. A bálnavadászati tanácsban (IWC) ismét felvetették a japánok, hogy nem folytatják az antarktiszi bálnavadászatot, ha meghatározott számban vadászhatnak saját vizeikben, de ezt minden bizonnyal ezután is elutasítja az IWC. A többség számára egyetlen "kompromisszum" létezik: a bálnavadászat végleges betiltása. A japánok ezért nyilván most is próbálnak minél több kicsi, szegény országot meggyőzni bőkezű ajándékokkal, hogy támogassák az elképzeléseiket, de többséget elérni szinte lehetetlen, főleg úgy, hogy az ellentábor élén az USA, Ausztrália és az Európai Unió van.

[ UnderwaterTimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 43. pygmy 2010 már 22. 18:07  
dede, kell egy komoly téma, a GH ellensúlyaként!
 42. Mirci 2010 már 22. 18:05  
Áááááááá, nem kell nekünk külön topic, minden témához hozzá tudjuk kötni a dolgot, és jól elbeszélgetünk ;-)))
 41. Aladár 2010 már 22. 16:20  
Most már nyisson bunny egy evolúciós topikot nektek, megérdemlitek.
 40. pygmy 2010 már 22. 15:45  
ööö, nem pont erre gondoltam... kicsit korábbra, a gondolkodás (az agy) fejlődésére... de mindegy, ez a bálnákon most nem segít.
 39. Mirci 2010 már 22. 15:24  
Hát sajnos nem. Hanem amikor feltalálták a növénytermesztést.
Előtte bogyók (gyümölcsök), magvak és hús (sztem a nagy zöldségevés is csak mítosz...)
A gabonafélék termesztésével sok könnyen előállítható táplálékhoz jutottak az emberek, de a dolog jelentős egészségromlással is járt.
A további 38 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Princess Alice Bank

Portugal

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Olympus e-pm1, 28-84mm, UW tok

Ár: 105.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés