»» ««

Ausztrál fordulatnak örülhetnek a bálnák?

Környezetvédelem

Ritka kivételként politikai eseményről adunk hírt: Ausztráliában a hírek szerint a bálnavadászatot ellenző Munkáspárt nyert.

Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a bálnavadászatot nem egyszerűen ellenző politikai erőről van szó, hiszen azt a korábbi kormány sem támogatta- a Munkáspárt egyszer és mindenkorra véget akar vetni a sokakat felháborító japán "tudományos célú" bálnavadászatnak.

Mindezt jóval a választások előtt kijelentették a politikusok. A japánok ugyanis a bálnavédelmi területeken vadásznak, és a korábbi kormány gyakorlatilag semmit sem tett a nyilatkozatok kibocsátásán kívül. A Munkáspárt viszont akár katonai hajókkal kísérné a japán flottát, ellenőrizve tevékenységüket, ami a hatályos ausztrál törvényekbe ütközik.

A korábbi években ugyanis az ellenállás a Greenpeace és a Sea Shepherd hajóira maradt, akik korlátozott lehetőségekkel rendelkeznek (főleg az ausztrál haditengerészethez képest), ráadásul a Greenpeace az amúgy is kevésbé hatékony "szelíd ellenállást" tartja követendő útnak. Egy szó mint száz, sajnos a bálnák közül csak néhányak életét sikerült megóvni az aktivistáknak.

A japán bálnavadász-flotta ennek ismeretében ismét magabiztosan vágott neki az útnak az Antarktisz irányába. Sajnos az elejteni tervezett állatok száma az előző évekhez hasonlóan igen magas: 935 csukabálna, 50 veszélyeztetett hosszúszárnyú bálna, valamint 50, szintén a kihalás szélén álló barázdás bálna levadászása a cél. A japánok próbálnak megalapozott érveket hozni a tudományos célok mellett, mert állításuk szerint a húsból illetve zsírrétegből vett kis minta, ami fájdalommentes lenne, az Antarktisznál nem végezhető el. Egyébként a vesében és a májban jelenlevő nehézfém-koncentráció megállapítását tartják elengedhetetlenül fontosnak- méghozzá több, mint ezer állat leölésével.

A kutatásból mi másból finanszírozhatnák a japán tudósok, mint a bálnák húsának eladásából. Bár a halászok állítása szerint óriási iránta a kereslet, most is több ezer tonna van belőle lefagyasztva a raktárakban, mert a japánok annyira azért mégsem veszik a sokak szerint nem különösebben ízletes bálnahúst. Sokak szerint anyagi szempontból is jobb üzlet a bálnákat életben tartani, hiszen rengetegen hajlandóak sok pénzt fizetni a bálnanéző túrákért. De egyelőre az IWC negatív döntései és a civil szervezetek munkája ellenére úgy fest, patthelyzet alakult ki. Bár az állóvizet igencsak felkavarhatja az új ausztrál kormány, ha beváltja választási igéreteit.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

Tiran, Jackson Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) könnyű körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés