»» ««

Amerikai tengeralattjáró roncsait találták

Külföld

Megtalálták a II. világháború legendás amerikai tengeralattjárónak, az Albacore-nak a roncsait.

A USS Albacore-t (SS-218) 1942 június elsején állították szolgálatba, és bő két év alatt az amerikai haditengerészet egyik legeredményesebb tengeralattjárója lett: egyes adatok szerint kilenc, mások szerint összesen 13 japán hajót süllyesztett el, ötöt pedig súlyosan megrongált. A tengeralattjáró utoljára 1944 október 24-én futott Pearl Harborból, ekkor hallottak róla utoljára.

Fotó: Petty Officer 1st Class Abigayle/Naval History and Heritage Command

Egészen ideáig: a Tokiói Egyetem egy kutatója, Tamaki Ura által készített felvételeken jól látszik a tengeralattjáró, a felépítéséből pedig egyértelmű, hogy az Albacore-ról van szó. Azt már régóta gyanították, hogy az Albacore 1944 november 7-én aknára futhatott Hokkaido északi partjainál, de a roncsot mindeddig nem találták meg.

A novemberi dátumra is csak a háború lezártával derült fény, egy japán járőr ekkor egy robbanásról számolt be, majd a tengeralattjáró felszerelését látta felbukkani a vízen.

A tengeralattjáró azóta a hivatalos megfogalmazás szerint "végtelen őrjáraton" vesz részt; így nevezik az amerikai haditengerészetnél az eltűnt tengeralattjárón szolgáló katonákat. Ura egy robottengeralattjáróval készített felvételeket a roncsról, a helyszín kiválasztásakor pedig figyelembe vette az uralkodó sodrás erősségét és irányát, így talált rá a roncsokra. Az Albacore roncsait azokról a javításokról ismerték meg, amiket azelőtt végeztek rajta, hogy utoljára kifutott volna.

A roncsokat az amerikai haditengerészet hadisírrá nyilvánította, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elsüllyedt tengeralattjáró távoli vizsgálata engedélyezett, de például merüléssel nem szabad háborgatni a nyugalmát.

Az Albacore-on legalább 85 tengerész szolgált az elsüllyedésekor, az On Eternal Patrol tengerésztörténeti szervezet a rokonokról vezetett adatbázisa alapján 76 ember hozzátartozóit tudta értesíteni a tengeralattjáró előkerüléséről.

[ Qubit ]

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Boonsung Wreck

Thailand

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 21m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítésroncs merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés