»» ««

Megtalálták az U-580-at

Külföld

A szerencsétlen sorsú német tengeralattjáró maradványaira litván búvárok bukkantak rá.

Az U-580 egészen új, VIIC osztályú tengeralattjáró volt, amikor 1941. november 11-én egy gyakorlat során összeütközött az Angelburg nevű célhajóval a Balti-tengeren. A legénység 12 tagja életét vesztette, 32 főt viszont sikerült kimenteni.

Ezt a hajót találta meg és azonosította litván búvárok csapata Vitis Vilkas vezetésével Klaipeda város közelében. Eleinte a feljegyzések alapján próbáltak a nyomára akadni, de a megjelölt koordinátákon nem találtak semmit. Ekkor fordultak lengyelekhez segítségért, akik szonár bevetésével akadtak rá egy ismerős formájú alakzatra. A búvárok pedig azonnal lemerültek, és nagy örömükre tényleg egy tengeralattjáró maradványait csodálhatták meg. Az U-580 67 méter hosszú és 769 tonnás hajó volt, tehát a roncsa is méretes.


A Klaipedától 14 kilométerre levő roncs 38 méteres mélységben nyugszik, tehát nem csak technikai búvárok számára elérhető. Valószínűleg népszerű merülőhellyé is válhat majd a jövőben. A Balti-tenger mélyén egyébként nagyon sok roncs van, de jelentős részük helyzete még nem ismert, mert a merülési körülmények ritkán ideálisak, a víz hideg és a látótávolság is ritkán jó, időnként pedig a tenger viharai miatt lehetetlen a kutatás.
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Elphinstone

Egypt, Red Sea

16/23 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.7) nehéz körülmények
max: 43m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülésnyílt vízi fajok korallos, trópusi élővilágcápa teknős delfin legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben csikóhal

Búvárbazár

Ólom eladó

Ár: 1.300 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés