»» ««

Kettős találat

Külföld

Egy búvárcsapat rövid idő leforgása alatt két repülőgéproncsra is rábukkant Floridában.

Joe Kistel nemrég igazi rejtéllyel találta magát szembe a víz alatt. A búvár csapatával mesterséges zátonyoknál merül és feltérképezi azokat. Néhány héttel ezelőtt a floridai St. Augustine-tól 20 mérföldnyire néhány fémtárgyat találtak a homokos tengerfenéken. Egyik tárgy a másik után került elő, és az utolsó bizonyossá tette, mire akadtak rá.

Kistel felidézte a pillanatot, amikor meglátták a deformálódott légcsavart és a motort, és ebből egyből tudták, mire bukkantak rá. Levegő fogytán épp csak néhány képet készítettek a repülőgéproncsról, majd visszamentek a hajóra. Ezek után egyből nyomozásba kezdtek és új merülést terveztek, hogy a motor sorozatszáma alapján beazonosíthassák a gépet. Ezen a merülésen azonban újabb meglepetés várta őket: a sorozatszámot nem találták meg, egy másik motort viszont igen, tehát nem egymotoros repülő beazonosítását kell megoldani. Magyarán szólva egészen más körben kell kutakodni, mint azt korábban hitték.


Pár hét múlva egy halász adott nekik tippet, miszerint másik repülő is nyugszik a tenger mélyén St. Augustine közelében. Kistel és csapata el is ment oda- és a valóban rábukkantak a második repülőgépre! Ez egészen biztosan egy másik gép, négy mérföldnyire az első roncs lelőhelyétől. Ezen a helyen megtalálták a gép törzsét és szárnyát is, a törmelékmező kiterjedése is nagyobb. Néhány szakértő szerint a partok mentén járőröző második világháborús tengeralattjáró-elhárító gépről lehet szó. Ezekből nem sok veszett oda, három-négy gép eltűnéséről tudnak. Egyelőre még nem lehet tudni, pontosan mire bukkantak az egészen másfajta jellegű küldetéshez szokott búvárok, akik természetesen mindent megtesznek az azonosításért. Akár nagy jelentőségű gépről van szó, akár csak eltűnt repülősök családtagjainak szolgáltathatnak információt, meg akarják oldani a rejtélyt.

[ firstcoastnews.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Tobia Kebir

Egypt, Red Sea

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés