»» ««

Újabb roncsokat találtak a Balatonban

Környezetvédelem

Újabb két repülőroncstól tisztítaná meg a Balatont a Pelso Környezetvédelmi és Kutatóbúvár egyesület, ám amíg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nem ad engedélyt a második világháborús maradványok kiemelésére, addig nem láthatnak munkához az önkéntes búvárok és tűzszerészek.

Egyesek szerint még tucatnyi harci repülőgép roncsát rejti a Balaton iszapja, és egy kisebb polgárháború megvívásához is elegendő lenne a tómeder mélyén lévő lőszer. A Veterán Repülők Szövetségének elnöke, Tóth Ferenc két éve azt nyilatkozta, hogy a tóba zuhant harci gépek közül talán már csak három- négy vár kiemelésre. Azóta két roncsot vettek ki a búvárok, és most újabb két háborús "relikviát" távolítana el a tómederből a siófoki székhelyű búvár egyesület.

Zamárdi és Balatonalmádi vizében találtak a minap két újabb roncsot, egy német és egy amerikai vadászbombázó maradványait a búvárok, akik évek óta azt figyelik, hova járnak süllőzni a horgászok. Egy, a közelmúltban elhunyt zamárdi horgász a halála előtt árulta el Csiki Sándornak, a kutatóbúvár egyesület elnökének az egyik roncs helyét. Korábban nem beszélhetett róla, mert - miként elmondta - félt a horgásztársai haragjától.

Elsődlegesen környezetvédelmi, fürdőzés- és hajózásbiztonsági előírások indokolják a tómederben nyugvó roncsok kiemelését, ám a kegyeleti szempontok sem elhanyagolhatóak.

[ Magyar Nemzet - Gulyás J. Attila írása nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Tuna farm

Malta

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 30m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merülésnyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés