Búvárok a környezetért
Környezetvédelem2/2. oldal

Megvásárolnak minden egyes teknőstojást a helyiektől (jóval magasabb áron, mint amit piacon kapnának érte), majd azokat egy védett helyen a hőmérséklet állandó ellenőrzése mellett kikeltetetik. Ezután az apró teknősök a koruknak megfelelő medencékben a megfelelő ellátást megkapva felcseperednek annyira, hogy biztonsággal a tengerbe engedhetőek legyenek, hogy ott remélhetőleg felnőve ők is visszajöhessenek a tojásokat lerakni.
A projekt amellett, hogy megélhetést is nyújt a helyieknek a tojásgyűjtéssel, látványosság is. A környékbeli szállodákból jönnek a vendégek, hogy láthassák a teknősöket, hogy részt vegyenek egy elengedésben- és ezzel tanuljanak egy kis környezettudatosságot!

ő egy igazi egyéniség, a nevét a bumeráng szó után kapta -ne feledjük, Chris ausztrál- ugyanis eddigi élete során ötször próbálták az itt született teknőst elengedni, ám másnapra mindig visszatért. Így aztán ő itt él, mert itt szeret élni, és imádja, ha vakargatják a páncélt a hátán, ilyenkor kéjesen csapkod az úszóival és tolja feljebb a páncélt- még, még! Nagy turistacsalogató, segít támogatni a programot, és persze segítségével talán az ide látogatók is meggondolják, ha legközelebb teknőslevest kínálnak nekik: tényleg Boomert akarják megöletni egy vacsora kedvéért?

Mivel gondozott gyep, DVD, hifi itt áll rendelkezésre, a falusi gyerekek a balinéz mindennapok igen fontos részét képező helyi táncot itt gyakorolhatják hétvégéken. Még táncklubot is alapított (egyenpóló és miegymás), de a lényeg, hogy van egy hely, ahol a gyerekek tudnak táncolni- apróság, igazán pénzbe sem kerül, mégis mennyire fontos a helyieknek! Mellesleg ez szintén kedvelt látványosság a környékbeli turisták számára, még akár reklám is lehet a bázisnak, és ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy számunkra mennyire kis dolgokkal is sokat segíthetünk.
Egyébként a nagyobbak örömmel jönnek, és tartanak nagyon színvonalas és autentikus előadást a bázis vendégeinek is- ha van rá lehetőség érdemes megnézni. Aranyosak és igazán profik, egész délután készülődnek, festik, sminkelik magukat, gyönyörű ruhákba öltöznek, nagy a sürgés-forgás, hogy utána este megtartsák a zenés előadást, ahol tényleg minden tökéletes.

Az ő tevékenységük arról szól, hogy Indonéziában a gyerekek iskolázásához munkafüzetet, könyvet vesznek, mivel ez sok család számra túl nagy teher, és így a gyereke tanulása kerül veszélybe. Nem pénzt adnak, ők szerzik be annak az iskola és helyi megbízható tanárok által kiválasztott néhány tucat gyereknek szükséges segédanyagot.
A támogatást saját erőből, barátok, családtagok vagy épp a bázison járt és a projekttel megismerkedő búvárok segítségével oldják meg. Pár euró, dollár, nem nagy tételek és nem is akarnak sok gyereket támogatni, csak azt a néhány igazán rászorulót, akinek például munkaképtelen lett a szülője, esetleg árva.
Szerintük, ahogy már mondtam, addig működik jól, amíg nem pénzt adnak és csak kicsiben csinálják. Interneten egy blogban minden követhető. Aki pénzt adott látja: tényleg eljut a célhoz, nem tűnik el egy segélyszervezet feneketlen kasszájában a szem elől. Szép és nemes gesztus.
Hát ilyesmiket is lát az ember ha járja a világot, remélem adtam némi ötletet, hátha más külföldre szakadt vagy épp itthon élő búvártársnak sikerült elültetni valami jó gondolatot a fejébe!
A projektekről további képek, információk: Mike és Tessa blogja , Reef Gardeners , "Project Penyu" - The Turtle Project , Reef Seen Dancers táncklub