»» ««
elche hozzászólásai:

  fórumok / Hírek fórumai / 2010-02-21 Újabb vörös-tengeri elsodródás
45. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:58  
A tompa végével tarthatja őket távol, vagy mittudomén. Én sem a szigonyos pártján állok. Mostanában nem egy olyan cápatámadásos hírt olvastam, ahol az "ártatlan áldozat" épp szigonnyal halászott, és nem is véletlen, hogy annyi helyen be van ez tiltva. Épp egy Diver magazint olvastam, 2 vagy 3 éves lehet, ahol arról morfondírozik a fickó, két évtizede még minden hajón volt pár szigonyos, de akkor már évek óta először fordult elő, hogy valaki magával vitt ilyet a fedélzetre. És senki nem a nagy vadászt látta benne, hanem közutálatnak örvendett, a kapitány pedig el is vette a puskát.
40. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:52  
Visszatérve a konkrét cikkhez: felvetődött, itt hogy hagyhatták el egymást. Nyilván ők már elég tapasztaltnak érezték magukat ahhoz, hogy a zátony különböző részein vadásszanak- tévedtek. Aztán már ha az ember egyedül sodródik a tengeren, lehet, érthető ha magánál tartja a szigonypuskát. De azt nem tudom, hogy amikor megtalálták, akkor is nála volt-e, vagy csak onnan tudták mit csinált, hogy a társai mesélték el.
27. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:43  
Abban is van nulla, meg a 0-ban is... Mit kell az apróságokon lovagolni?:)
20. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:33  
Veled kivételezünk.:)
Szóval csak arra utaltam, azon a hajón nem olyan rossz hírű csapat van. Bár Garfield többet tudna mesélni erről.
18. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:31  
Mivel a hajó neve korábban említésre került, és egy elég jól ismert darabról van szó, vannak ezzel kapcsolatos benyomásaim.
13. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:20  
Ehhez a történethez talán jobban kellene ismernem a hátteret, a tapasztalatom szerint azon a hajón elég rutinos a legénység.
8. elche Ugrás 2010 feb 22. 10:12  
Azt mondanám, hogy a Brothers ilyen szempontból az egyik legveszélyesebb hely. Szívem szerint minden 30-40 merülés alatti búvárt a potenciálisan problémásabb búvár közé számítanék ilyen szafarin. Egyébként, bár úgy tűnik hogy nem figyelnek annyira a legények, a valóságban azért igencsak észnél kell lenniük. Rossz helyen dobja ki a csónakos a búvárokat, már baj lehet, nem veszik észre ha valahol messze jön fel valaki, nem manővereznek jól a hullámzásban, stb, stb.
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
26273. elche Ugrás 2010 feb 21. 20:09  
Ha Vanek tudta volna, hogy kimégy, ő se hagyta volna ki.:) Tényleg annyival jobb a látás, mint nyáron?
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
13355. elche Ugrás 2010 feb 20. 10:31  
Jut eszembe, a cikkben nem volt benne, de április 20-ig lehet küldeni képet a Rodale's versenyére is.
13352. elche Ugrás 2010 feb 20. 09:59  
Moszkvába küldtél valamit?:)
13348. elche Ugrás 2010 feb 20. 09:37  
Gratulálok neked is, a kompakt Honorary-ért.:)
13324. elche Ugrás 2010 feb 19. 11:05  
Melyikőtöknek köszönhetem a BTS-t? Gondold meg mit válaszolsz.:)
13311. elche Ugrás 2010 feb 19. 09:21  
Nem pont így volt, majd egyszer elmesélem. Végülis a lényeg az, hogy megmaradt a tiszta játék.
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
26136. elche Ugrás 2010 feb 19. 01:12  
Nekem jó a memóriám, de szerencsére rám soha senki nem akar emlékezni.
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
13305. elche Ugrás 2010 feb 19. 00:47  
A Szent Cápa Egyháza...
13301. elche Ugrás 2010 feb 19. 00:29  
A fórumos felvetés nem volt haszontalan. Felvette velem a kapcsolatot egy érintett, megbeszéltük a dolgot, és korrekt módon rendeztük a kérdést, a verseny eredménye tiszta lesz. Nem rosszhiszemű dologról volt szó, ebben biztos vagyok (azok akik trükköznek, sose keresnek meg a nevüket vállalva), mindenesetre továbbra is tartom a legigazságosabb eredményt mindenképpen akkor kapjuk, ha sokan szavaznak. Végülis a sok fórumos beszélgetés hatására sokan voksoltak- tartsuk meg ezt a jó szokásunkat.
  fórumok / Hírek fórumai / 2010-02-11 Búvárverda: Peugeot 308 CC
105. elche Ugrás 2010 feb 18. 16:23  
Nem egészen. Az USA-ban egészen a legutóbbi időkig a pickup volt a legnagyobb ász. Mivel elég sok ugyanazokra az alapokra épül, mint a cég SUV modelljei, nehéz lenne különbséget tenni.
  fórumok / Hírek fórumai / 2009-12-31 Ismét Búvár Bál Pécsen
543. elche Ugrás 2010 feb 18. 15:36  
Fenét. Valami fuvarozási elszámolási vitát írt ide (még a saját cége adószámát is megadta), nálunk nem jelenlevő búvár kapcsán, zavaros stílusban. És konkrétan ebbe a topikba. Semmi helye nem volt itt.
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
13275. elche Ugrás 2010 feb 18. 14:57  
Oké, szóval válasszuk ezt ketté. A nyilvános megjegyzésem azért van, hogy a problémát felvessem és úgymond üzenjek annak, aki érintett lehet: figyelünk. Eleinte én is jóhiszemű vagyok, mozgósított pár havert, rendben van, de az olyan jellegű mozgosítást ami adott szavazási rendszerben nagyon torzítja az eredményeket, nem tolerálok.
Az viszont már egy másik kérdés, hogy természetesen én "kezelem" a helyzetet, nem nyilvánosan. Szóval nyilvánosság elé viszem a dolgot (nem csak ezt, sok mást is), hogy beszélgessünk róla, ötleteket kapjak, felmérjem a véleményeket, de ahol közbe kell lépni, ott meg lépek. Most azt gondolom, hogy a jövőbeni szavazásoknál fenntartom magamnak a jogot majd arra, hogy a teljes szavazólistát nyilvánosságra hozom, ha úgy ítéljük meg, valami nagy gonoszság történt. Visszamenőleg nem indokolt, és nem is tartom jónak, és alapvetően a jövőben sem akarok élni ezzel. De azért talán visszatartó erő az, ha mindenki tudhatja, nyilvánosságra kerülhet a kalákája.
13215. elche Ugrás 2010 feb 18. 10:16  
Nehezen értelmezhető amit írsz, de sebaj. Te is így vagy nyilván az enyémmel, de ez sem zavar.
13189. elche Ugrás 2010 feb 18. 09:08  
Pár szó a filmekről.

Aki már önmagában is kreatív
Olyan érzésem volt, hogy a felvétellel elégedett készítő ráeresztett egy aránylag hozzáillő effektet a képre, hogy beleférjen a Fantázia kiírásba a film. Jól néz ki, de nem igazán karakteres fél perc.

Fotós és Alanya
Itt szerintem a kreatív-effektes rész nem igazán erős. Bár a videós-fotós szembenállás meg van örökítve, de ennél sokkal többet nem nagyon tudok mondani róla.

Coral Wars
Játékfilm fél percben, tetszik. Van eleje, vége, közepe, noha egyetlen víz alatti felvételre épül, mégis történetet mesél jópofán. Nem tudom tudatos jelenet volt-e a főszereplő búvár "lövöldözése", de ha nem, akkor ügyesen meglátta benne a lehetőséget a készítő. Talán a robbanás effekten próbáltam volna még csiszolni kicsit, aránylag "leválik" a filmről.

Valentin-napi fantázia
Szépek ezek a medúzák, én nem láttam még ilyeneket (a készítő remélhetően elmondja majd, hol, melyik tengerben merült velük), és hangulatosak ezzel a világítással (nem is tudom, honnan jön a fény). Nagyon egyszerű effekt van a filmben, de illik a főtémához, szóval szerintem ez egy elegáns, a kiírásnak is megfelelő film, jó.

Kakukktojás
A kimaszkolás miatt ezzel a filmmel nyilván többet kellett foglalkozni. Volt két elfogadható felvétel, a cápás a homogén háttér miatt jó alany volt a blue box dologhoz, de összességében ez így is csak egy snitt, nincs különösebb íve a filmecskének, hanem egyetlen ötletre épül. A kiíráshoz viszont illeszkedik.

A roncs misztikuma
Egyetlen jól megválasztott effekt, hangulatos zene és máris kaptunk egy olyan filmet ami az eredetileg nem feltétlenül kiugróan jó snitteket átértelmezi, az egésznek van atmoszférája, hiába csak fél perc. A mezőny egyik erős darabja. Töprengtem rajta, hogy az effektnél a küszöbszintet módosítanám-e, megpróbálnám-e még kicsit felismerhetőbbé tenni az eredeti helyet, de így is jó, és a kiíráshoz is nagyon illik.

Végzet
Hát erre nehéz mit mondani. Ha a készítő legalább annyit megtesz, hogy az elejét rövidebbre veszi, aztán mondjuk a hal elkapását egészen kilassítja és elhúzza monokrómba vagy mittudomén akkor beleférne a Fantázia kiírásba. Így most ennek a kiírásnak a szemszögéből nem igazán értékelhető.
13186. elche Ugrás 2010 feb 18. 08:50  
Ilyen nyilván nem is lesz, a megoldás sokkal inkább a nagyobb szavazói aktivitás lenne.
13177. elche Ugrás 2010 feb 17. 23:28  
Ez elvileg azért lett volna, hogy ilyen fura szavazásos esetekben ne pontátlagot rontó 1 pontot kapjanak a nem baráti filmek, hanem semmit. Mivel én ezt nem tartom eleve korrekt dolognak, ezért voltam vele úgy, ne legyen "nulla pont". Most sem szeretem. De e pillanatban úgy fest, lesz (van) még olyan "apróság", ami miatt át kell gondolnunk pár dolgot.
13175. elche Ugrás 2010 feb 17. 23:08  
Hehe. Egy párat majd úgyis viszek neked, hogy megünnepelhesd a BTS díjat.:) Egyébként hamarosan jön pár verseny eredménye még, hallhatunk még jó híreket magyarokról.
13170. elche Ugrás 2010 feb 17. 22:56  
Én mint szerkesztő azt mondom, hogy nekem egy lottó ötös tetszene, de nem vagyok benne biztos, hogy az lesz.:)
13157. elche Ugrás 2010 feb 17. 22:28  
Nekem tetszik ez a megoldás, a gazdag, de nem túl eszes csalóról.:)
13155. elche Ugrás 2010 feb 17. 22:24  
Az átlagpontozást direkt a filmekre találtam ki. Mivel (főleg a hosszabb filmeknél) sok munka van egy-egy filmben, úgy tartom jobbnak, ha egy kézzelfogható értékelést kap a filmes. Nem mindegy, hogy egy 5 pontos rendszerben 4,9 vagy 3,7 pontot kap valaki, legalábbis szerintem. Tesztelhető a néző ízlése, hogy így mondjam. Ehhez képest leírhatom én, hogy 197 pontot kap valaki, de majd úgyis megkérdik, hány szavazóból, és akkor már ott is van az átlagpont. Mint mondottam volt, a versenynek a szememben nem az az értelme, hogy valaki kap egy vállveregetést személyesen tőlem, hanem az, hogy tanulhat és fejlődhet, amit esetleg hosszabb filmben, nemzetközi színtéren kamatoztathat. Te sem úgy csinálsz filmet ma, mint öt éve, és ha visszaemlékszel, öt éve is sok kedves szót kaptál, tehát azokból nehéz lett volna tanulni. Szóval ezért van átlag. De ha ez senkit nem izgat, akkor nem lesz- nekem egyszerűbb.
13147. elche Ugrás 2010 feb 17. 21:51  
őszintén szólva, fene se akarna ilyen dolgokkal foglalkozni. Az, hogy mégis reagálnom kell bizonyos jelenségekre, a számomra a legkevésbé kellemes. Mint ahogy a nullás szavazattal is van munkám: most van ilyen a filmeknél, tehát nekem minden egyes filmnél külön kell átlagot számítani, attól függően, hogy éppen hány értékelhető voksa van. És ugye van aki nullást ad, mert mondjuk valamelyik filmet nem tudja értékelni- másik meg "jutalomból" kap 2 vagy 3 pontot, és ez esetleg rontja az átlagát. Szóval adott esetben a szavazó azt a filmet sújtja, amelyik jobban tetszik neki. Dehát ez van.
13145. elche Ugrás 2010 feb 17. 21:31  
A régebbi regisztráció valóban használható ötlet.
  fórumok / Közösségi fórumok / Általános napi beszélgetés
26064. elche Ugrás 2010 feb 17. 19:32  
Ha veled tart párszor, lehet benne része bőven.:)
26025. elche Ugrás 2010 feb 17. 15:55  
Na jó, de horgásztóban azért előfordul a damil...
26023. elche Ugrás 2010 feb 17. 15:28  
Kötél itt, kötél ott, kötél mindenütt... Ez a szép a jég alá merülésben.:)
  fórumok / Szakmai fórumok / Víz alatti fotózás és videózás
13130. elche Ugrás 2010 feb 17. 14:35  
Megírtam a BTS-csapatnak, hogy az országnevet mind a kettőnknél korrigálni kellene... Megígérték. Bár így is viccesek voltunk, mint sikerre éhes videósok.:)
13121. elche Ugrás 2010 feb 17. 14:14  
A nulla pontozást továbbra se szeretem, de sebaj. Megoldjuk.
13074. elche Ugrás 2010 feb 17. 12:21  
Az. Persze Bunnyval nem értünk mindenben egyet, és aztán most töprenghetek rajta megérte-e bedobni ezt a témát a fórumba. Rajtam kívül soha senki nem tudta volna meg. De igazság szerint az már riaszt, hogy mindenféle zsűriket szervezzek, összesítsem az eredményeket, egyeztessem a közönségszavazatokkal, stb. Ez havi rendszerességgel úgyse nagyon működne.
13072. elche Ugrás 2010 feb 17. 12:15  
Általában elég is.
13068. elche Ugrás 2010 feb 17. 12:04  
Az semmit nem jelent, ki szólalt meg, én is tehetem az ártatlant. Tudjátok, rám nem jellemző a nyilvános égetés. Egy esélyt mindenki kap a "félrelépésre". Hogy értsétek jól: én az ilyen megjegyzéseimmel üzenek. Tudom, hogy azért sokan olvassák a fórumot úgy, hogy nem szólalnak meg. Talán elgondolkodnak, és aztán majd a következő hónapban meglátom, mi lett a gondolkodás eredménye. Volt, akinek egy ilyen kis nyilvános, nem nevesített dorgálás elég volt, hogy megértse, miről szól ez a verseny. De az van, hogy ugyan módomban áll bárki szavazatait átírni, figyelembe nem venni, nem tartom magam istennek, mindig is elfogadtam a közösség döntését, amíg az jelentős részben közösségi döntést jelent. 1-2 ismerős szavazata? Azért nem vagyunk rendőrség, és ennyi elfogultság lehet is mindannyiunkban (nyilván én sem vagyok kivétel). De a tendenciózus voksolás az más. A személyes véleményem az, ha "normálisnak" tartom azt, amikor valaki hoz 10 ismerőst, kap mindtől maximális pontot, a többiek meg többnyire minimálisat, akkor ennyi erővel "normális" lenne az is a szememben, hogy én módosítsam a saját pontjaimat. Ami a DC-n történik, igenis nem tét nélküli, fordulót nyerni azért nem könnyű, éves összesítésben az élmezőnyben lenni igenis rang. Természetesen bizonyára akadnak olyanok is, akit az itteni műhelymunka sarkall jobb képek készítésére, és ebből nemzetközi siker lesz (hadd legyek szerénytelen, azért kicsikét magamának érzem azokat az elismeréseket is, amelyeket nálunk feltűnt emberek érnek el), de ahogy segítséget ad a vita, a biztató szó, vagy a jó pontszám, ugyanúgy rosszul eshet az is, ha valakit igazságtalanul lepontoznak. Szóval szavazzon mindenki arra, akire akar, adjon jó pontot a barátainak, ez engem nem érdekel igazán, de tiszteljük meg a többi versenyzőt is. Most már jönnek a szavazatok, most már többségben vannak a normális voksok, de amikor reggel 10 voks után egyik versenyző mondjuk 4,7-es átlaggal bírt, a többi meg 1,3-1,6 között, hát az kiverte a biztosítékot. A végeredmény már nem ez lesz, és ezért hála mindenkinek, aki ezt a hét filmet (összesen nincs 4 perc!!!) végignézte és szavazott. Annak is köszönöm, aki nekem 1 pontot adott, ha ezt azért adta, mert ő gyengének látta a filmet. Igen, tudatos volt, hogy ebben a hónapban nincs "nulla pont", mert azt szerettem volna, hogy aki voksol, az végignézze a filmeket. Nem olyan rosszak ezek... Akit csak a cimborája filmje érdekel, annak elég megnézni az ismerős saját videocsatornáját, szavazni szavazzon az, aki magáénak érzi a versenyt- mert ez nem csak a versenyzőké, hanem a komolyan szavazóké vagy az értékelőké is.
Ennyi az én véleményem.
13040. elche Ugrás 2010 feb 17. 11:09  
Csakhogy a német versenyen a közönségszavazás eredményéből nem lesz díj. Nálunk meg ez A Szavazás.
A továbbiakat átgondolom, szervezőként is meg résztvevőként is.
12980. elche Ugrás 2010 feb 17. 10:12  
Köszönöm. Ilyen szavazatból kéne sok.
12968. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:57  
Én mindenki szavazatát ismerem. Sose haragudtam arra, aki korrekten szavaz, de ezen belül az én filmemet nem értékeli sokra. Ez benne van. De elrontani más játékát, na ez morcossá tesz.
12965. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:54  
őszintén? Nem tudok napirendre térni felette. Két dolog zavar. 1: tényleg dicsőség így jó helyezést elérni? 2: miért nem tiszteli meg az ember a többi versenyzőt is azzal, hogy megnézi és értékeli a filmet? Kaphat a cimbora öt pontot, nem érdekel, de szerintem kellemes filmek kapják sorban az 1 pontokat, lesz a végén gyatra átlaguk, és persze megy el a kedve a készítőknek.
Lassan elgondolkodom a nyilvánossá tett szavazáson.
12961. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:42  
Az előbbit nem feltétlenül tenném szóvá. De hát szabályos szavazatok, bekerülnek az eredménybe. Nagyon örülök, hogy ennyire vonzó DC versenyt nyerni.
12959. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:37  
Akartam értékelni a filmeket, de most nem látom sok értelmét. Kár.
12956. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:31  
Akkor úgy látszik, ez csak hat filmnél félrevezető, a hetediknél nem...:)
12954. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:28  
A tied nem tartozik az említett szavazatok közé... De ti vagytok kisebbségben jelenleg.
12951. elche Ugrás 2010 feb 17. 09:27  
Most kezdem sajnálni, hogy belementem ebbe a rövid videós versenybe. Lehet, hogy nem hibátlanok a filmek, de azt nem gondoltam hogy ennyire nem fognak tetszeni. Sorban jönnek a voksok, amelyikben egy filmet kivéve mindenki 1 pontot kapott. Az az egy viszont nagyon tetszett, mert az mindig 5 pontos...
  fórumok / Képtár megjegyzések / 2010 Fantázia
201. elche Ugrás 2010 feb 16. 22:05  
Köszönöm a megerősítést.:)
198. elche Ugrás 2010 feb 16. 22:03  
Sok a szavazat, tényleg. Úgy sejtem, többségében érezzük, melyik képek sikerültek igazán jól.
196. elche Ugrás 2010 feb 16. 22:02  
Igaza van. Nem gondoltam át miben, de szerintem mindenképpen igaza van.:)
191. elche Ugrás 2010 feb 16. 21:58  
Tudod, akiket megelőzök egy versenyen, azokkal nagyvonalú is lehetek.:)
Fórum v1.105 - © 2007-2018 Bunny

Merülőhelyek

Zabargad wreck

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 30m, látótáv: 25m felett

szafaris megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés