Testfelépítése, jellemzői
A tréfásan időnként "Adria rémeként" emlegetett kis termetű cápafaj a kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, azon belül macskacápafélék (Scyliorhinidae) családjába tartozik. Ebbe a családba több, mint 150 fajt sorolnak, melyek képviselői a nagyon sekély part menti vizektől egészen nagy mélységekig előfordulhatnak. A családba tartozó fajok többségénél a maximális testhossz nem éri el az 1 métert, tehát kisebb termetű cápákról van szó jellemzően.

A kispettyes macskacápa (emlegették kis macskacápa néven is), azaz Scyliorhinus canicula (Linnaeus, 1758) jellemző hosszúsága nagyjából 70 centiméter, az Északi-tengerben élő példányok valamivel nagyobbak, akár 1 méteresek is lehetnek. (A méretek különbsége miatt a mediterráneumban élőket Catulus duhameli névvel (Garman, 1913) külön fajként is próbálták besorolni, de ez jelenleg nem elfogadott.) Maximális testsúlyuk elérheti az 1,5 kg-ot. Öt pár oldalsó elhelyezkedésű kopoltyúrése van, amelyek szabadon nyílnak. Mellúszói a kopoltyúrések sora után következnek. Két, a testen hátul elhelyezkedő hátúszója van, a hátsó lényegesen kisebb, mint az elülső. Az utóbbi a farok alatti úszó felett van. Has alatti úszói kicsik, a farokúszó hosszúkás, felső része szinte egyenes folytatása a test vonalának. Bőre apró bőrfogacskákkal borított, ezért enyhén érdes tapintású. A szemén igazi pislogóhártya nincs, de alsó szemhéját rá tudja húzni a szemére. A hosszúkás, elkeskenyedő szem jellemző a macskacápafélékre, és ez a jellegzetesség megfigyelhető a kispettyes macskacápán is. Sok apró fog található a lekerekített alakú fejben. Orrnyílásait csatornák kötik össze az ajakszegéllyel; a jobb és bal oldali orrlyukat fedő bőrlebenyek csaknem érintkeznek. A kispettyes macskacápa teste különösen karcsú, kígyózó mozgással úszik a vízben. A testének alsó része világosszürke-fehér színű, a felső rész sötétszükre-barna, apró, sötét pettyekkel borítva.

A kispettyes macskacápa maximum 12 évet él. Az ivarérettséget hímek és nőstények nagyjából az 40-50 centis hosszúsággal érik el. A párzásra a mélyebb vizekben kerül sor, helytől függő módon akár egész évben, vagy csak bizonyos évszakokban. A nőstények által lerakott tojásokat (évente nagyjából 18-20 darabot rak egy-egy nőstény) figyelhetik meg elsősorban az Adrián merülő búvárok, nem pedig magukat a jól rejtőző cápákat. A 4-8 centis, kemény szaruburok négy sarkán levő nyúlványokkal rögzül a tojás, a búvároknak az Adrián jellemzően 20 méter alatt kell figyelni a szivacsokat és korallokat, ha ilyet szeretnének látni. Az ivadékok kikelési ideje 6-11 hónap közé eshet, ez a tenger vízhőmérsékletétől függ. A kikelő ivadékok hossza 9-10 cm.

Életmódja, veszélyeztetettsége

A kispettyes macskacápa éjszaka vadászik, jellemzően puhatestűekre és rákokra, de akár kisebb halakra (így például gébekre, szardíniákra) is. Természetesen kifejlettségtől is függ, mit fogyasztanak, így a fiatalabb macskacápák inkább a kisebb rákokra vadásznak. A cápa fejét gyorsan mozgatva ejti el az állatot, amelyeket először apróbb darabokra tép.

Ennek a cápafajnak kicsi a gazdasági jelentősége, a legtöbb helyen nem halásszák, viszont tengeri akváriumokban gyakran bemutatott állat. A Brit szigetek környékén elsősorban vonóhálós vagy rögzített hálókba akadva kerül a felszínre, mellékes fogásként, és gyakran vissza is dobják a vízbe, amit ez az állat túlnyomó többségben túlél. Bár egyes helyeken talán valamelyest csökkent az állományuk, összességében a kispettyes macskacápa nem számít veszélyeztetettnek, nincs rajta az IUCN listáján. Sajnos a horvát Adria pont azon helyek közé tartozik, ahol halásszák, halpiacokon is gyakran előfordul, erre fogyasztani szokták kissé rágós húsát.

Albumhoz klikk a képre.

Elterjedés, megfigyelés

Ez a cápafaj az emberre teljesen veszélytelennek számít. A sekély vizektől egészen a 400 méteres mélységig fordul elő. Térségtől függő, mennyire lehet megfigyelni merülés közben, előfordulási helye az északkelet-atlanti térségben Norvégiától Szenegálig terjed, illetve az egész Földközi-tengerben elterjedt, a Fekete-tengerben viszont nem fordul elő. Az ember közelségét jól tűri, egészen 1 méteres távolságig meg lehet közelíteni. A Brit-szigetek nyugati oldalán például gyakran megfigyelhető (errefelé a macskacápát időnként dogfish néven emlegetik), de a Földközi-tenger térségben is vannak pontok, ahol jobb esély van a találkozásra.

A nappal az aljzaton, vagy üregekben, mélyedésekben rejtőző kispettyes macskacápákat szerencsés búvárok az Adriai-tengerben merülve is láthatnak az év bármelyik szakában, de inkább tojásaikkal szoktunk csak találkozni. Ezekről ránézésre is meg lehet állapítani, hogy üresek-e már. Természetesen erre a fajra is igaz, hogy sem magát a cápát nem szerencsés zaklatni, sem pedig a még ki nem kelt tojásokat érinteni.

GR

[ Elasmodiver, Wikipedia, Florida Museum of Natural History, Fishbase ]