»» ««

Gumizátony: egy füstbement terv

Környezetvédelem

30 évvel ezelőtt Floridában kiszuperált gumikból akartak mesterséges zátonyt létrehozni, ám az ötlet nem vált be, sőt, az okozott károk miatt neki kell látni a kiemelésnek.

Ahogy a mondás tartja, "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve". Ez igaz arra a tervre is, aminek keretén belül Fort Lauderdale közelében 2 millió gumiabroncsot süllyesztettek a víz fenekére, 36 hektáron. Azt hitték, a gumik pontosan alkalmasak lesznek majd arra, hogy ott élőhelyet találjanak maguknak a halak, ám ez nem így történt, mondta el William Nuckols, aki a terület megtisztításáért felelős szövetségi csoport projektkoordinátora. Sőt, éppen ellenkezőleg, a rengeteg gumi rombolja a korallokat.

A környezetvédők szerint erős hullámzás esetén az elszabaduló gumik nekiütődnek a koralloknak, néhányszor már a partra is kisodródtak, ami a mozgást bizonyítja. Az amerikai haditengerészet, Broward megye szervei és már csoportok három év alatt tervezik felszámolni a "gumimezőt", most a részletek kidolgozása folyik.

Pedig az ilyen jellegű mesterséges zátonyok között az egész USA-ban legnagyobbnak számító gumihalmot a legjobb szándék hívta életre. Még 1972-ben a Broward Artificial Reef (BARINC, Broward Mesterséges Zátony) nevű nonprofit szervezett vetette fel az ötletet, ami egyrészt új élőhely lett volna, másrészt a használt gumik problémáját is megoldotta volna egy csapásra. A hadsereg is közreműködött a terv kivitelezésében, és hasonló zátonyok létesültek máshol is az országban. A megye is támogatta anyagilag a tervet, aminek eredménye egy új zátony -amit Osborne zátonynak neveztek el- lett volna.

Ám minden máshogy alakult. A gumikat egymáshoz rögzítő fém kapcsok korróziója miatt sok gumi elszabadult, és ezek lassacskán egyre nagyobb területen szórodtak szét az óceán fenekén. Ellentétben a mesterséges zátonnyá váló hajókkal, a gumik folyamatosan mozognak, az élővilág képtelen megtelepedni rajtuk. Halászok szerint ráadásul túl sekélyen is vannak ehhez.

A BARINC egyik alapítója, Ray MacAllister, aki jelenleg egyetemi tanár, elismeri, hogy hibát követtek el. A környezetvédők szerint ráadásul nem csak a korallok fizikai rombolásáért felelősek a gumik, méreg is kioldódik belőlük, ám más szakértők szerint ez jóval kevésbé súlyos probléma.

A kiemelés során először a már elszabadult, nem rögzített gumikat emelik ki, ezek okozhatnak elsősorban károkat. A 2008-ban kezdődő három éves munkát Boward megye koordinálja majd. A költségek akár 5 millió dollárra is rúghatnak majd William Nuckols szerint. A munkába a Navy is beszáll, búvárai segédkeznek majd a 65-75 láb (20-23 méter) mélységben fekvő gumik felszínre hozásában. Így a drágán dolgozó ipari búvárok helyett a mindezt gyakorlásként végző katonai búvárok vesznek majd részt a munkában, hogy csökkentsék a költségeket.

A kiemelt gumik további sorsa bizonytalan, hiszen amelyeken valamilyen élőlény mégis megtelepedett, már nem újrahasznosítható. Mindenesetre a többség üdvözli a zátony felszámolását. Korábban már volt próbálkozás erre önkéntes búvárok bevonásával, ám 1600 gumi kiemelése után feladták a dolgot. Abban bíznak, hogy ez az új projekt majd véglegesen helyreállítja az eredeti állapotot.

[ MiamiHerald ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Maksour

Egypt, Red Sea

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal nagy rája egyéb tengeri emlős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés