»» ««

Fajok védelme internet segítségével

Tudomány

A rengeteg webkamera mellett bizonyos állatoknak még Twitter- és Facebook-fiókjuk is van.

A természetvédelmi szakemberek és szervezetek is igyekeznek kiaknázni az internet és a közösségi média nyújtotta előnyöket, hogy elősegítsék egy-egy terület vagy éppen állatfaj védelmét. A rengeteg webkamera mellett bizonyos állatoknak még Twitter- és Facebook-fiókjuk is van.

A Science folyóiratban júniusban megjelent két tanulmányban a szakemberek azt emelték ki, mennyiben járulnak hozzá maguk az állatok tudásunk gyarapításához. A legújabb hi-tech nyomkövetők és szenzorok nemcsak az állat fizikai helyzetét és mozgását rögzítik bármilyen közegben, hanem lemérik szervezete és környezete változásait is, ezáltal pedig nemcsak az ő, hanem néha az ember és a bolygó védelméhez is hozzájárulnak.

A Science-tanulmány szerint az utóbbi évek egyik legalapvetőbb változása, hogy nem kell másodszor is befogni a nyomkövetős állatot az összes adat megszerzéséhez, mivel a készülék már műhold vagy más eszköz révén - még az óceán fagyos mélyéről is - haza tudja küldeni az információkat. A kihívás most már éppen az óriási mennyiségű adat kezelése, de egyben lehetőség is a fajok megfelelőbb védelmére és az otthonukul szolgáló környezet alaposabb megismerésére.

A valós idejű adatszerzés másik újdonsága, hogy a szakértők szinte azonnal reagálni tudnak egy állat viselkedésének megváltozására. Például Ausztrália nyugati partjainál a nagy fehér cápák megfigyelése segítségével az emberek időben kijöhetnek a vízből és csökken a cápatámadás kockázata.

A technika korszerűsödése ez esetben nemcsak a kommunikációt öleli fel, hanem a miniatürizálást is. A mai GPS-jeladók súlya alig 20 gramm, ami óriási változás a tíz évvel ezelőtti 250 grammhoz képest. Ennek folyományaképpen egyre kisebb termetű élőlények is megfigyelhetőek anélkül, hogy lényegesen beavatkoznánk életükbe.

Az egyik legnépszerűbb alkalmazás révén például néhány fehér cápa hallatlanul népszerűvé vált a közösségi oldalakon. Az OCEARCH Shark Tracker alkalmazása közel valós idejű információkkal szolgál mintegy 130 cápáról - a nagy fehértől a pörölycápán át a tigris- és makócápáig - világszerte. A nyomkövetős halak révén háromdimenziós képet készíthetnek napi tevékenységeikről. A szakemberek reményei szerint ezzel sikeres védelmi és kezelési stratégiákat fejleszthetnek ki tanulmányozásukhoz.

Mivel az adatok összessége nyílt hozzáférésű, nemcsak a kutatók, hanem a cápakedvelők is követhetik a halakat. A mobilalkalmazással a felhasználók például gyakran tweetelnek kedvencük helyzetéről vagy éppen mozgásáról. A weboldal forgalma az utóbbi bő egy évben igencsak megugrott. A mobilalkalmazás iPhone-verziója 200 ezer letöltést hozott, Android-verziója 50 ezer aktív felhasználót nyert.

Egyes cápáknak több követőjük van, mint a hírességeknek. Például Lydia - ez az állat nemrégiben azzal került a címlapokra, hogy két év alatt 56 ezer kilométert tett meg - közel 20 ezer Twitter-követővel dicsekedhet. Mary Leenek, a 2012-ben a legelsők között felcímkézett halnak több mint 80 ezer követője van. Minden egyes alkalommal, amikor elhaladnak egy OCEARCH-bója mellett, az azonnal letölti adataikat, majd megjeleníti az alkalmazásban.

A rendszer a felhasználókat arról is értesíti, ha egy cápával végeztek, gyakran illegális halászatot űzve. A halászok ugyanis, mivel nincsenek tudatában cselekedetük illegális mivoltának, a nyomkövetőket gyakran visszajuttatják a szervezetnek. Az OCEARCH-projekt globális közösséget épített ki amatőr természetvédőkből, akiket nagyon is érdekel az általuk követett hal sorsa. A cápaszakértők pedig reménykednek benne, elősegíthetik, hogy megváltozzon a közvélemény viszonyulása a halak iránt. Már efelé mutat az is, hogy júliusban, amikor egy fiatal fehér cápa partra vetődött, az emberek nem megölni akarták, hanem segítségére siettek, és végül sikerült is visszajuttatniuk életterébe.

[ Delta ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Princess Alice Bank

Portugal

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés