»» ««

Félelmetes állkapcsok

Tudomány

A bikacápa harapása a legerősebb valamennyi cápafaj közül.

A bikacápa harapása a legerősebb, állkapcsának maximális szorítóereje akár 6 ezer newton (6 kN) is lehet - állapították meg tizenhárom cápafaj és rokonaik harapásának összehasonlításával amerikai és német kutatók.

Maria Habegger, a tampai Dél-Floridai Egyetem kutatója csoportjával a Zoology című szakfolyóiratban ismertette tanulmányukat. A vizsgált fajok az egy méter hosszú tengerimacskától, egy viszonylag kis méretű cáparokontól kezdve a 6 méter hosszú ragadozó nagy fehércápáig terjedtek.

"Nagy harapóerőt a nagyobb cápáktól várunk el, amelyek a legfelső szinteket foglalják el a táplálékláncban" - idézte Habeggert a BBC hírszolgálata. Mint hozzátette, a nagyobb ragadozó cápák általában olyan zsákmányokra vadásznak, mint a delfinek, a teknősök vagy más kisebb cápák, ezért nagy harapóerőre van szükségük.

A méret azonban időnként megtévesztő lehet, mert valójában a harapás testsúlyra átszámított, relatív ereje számít, nem az erő abszolút értéke. A mostani tanulmányban vizsgálták a cápafajok állkapcsát és annak izmait, majd kiszámították, hogy állkapcsa összezárásakor mekkora erőhatást fejt ki egy-egy faj. A testsúly hatását matematikai modellel vették figyelembe, hogy a fajok közti korrekt "erősorrendet" felállíthassák.

Így adódott az az eredmény, hogy egységnyi testsúlyra vonatkoztatva a bikacápa harapása a legerősebb: állkapcsa hátsó részénél 6 ezer newton, míg elülső részénél 2 ezer newton. (1 newton egyenlő azzal az erővel, amely egy 1 kilogramm tömegű testet 1 m/s2 gyorsulásra késztet.)

[ MTi ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Xicoténcatl C-53 / USS Scuffle Wreck

Mexico

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 22m, látótáv: 10-25m , áramlás

speedboat-os megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelyteknős legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés