Búvár Bár: Zárfúrás a határon
Utazási élményekÓ, a nagyszerű Adria! Megannyi kalandot él át ott a búvár, aki egyszerre lehet felfedező, utazásszervező vagy főszakács. Vagy, ha a helyzet úgy hozza, mackós...
Jól sikerült a hétvégénk, 18 személyes buszunkkal lassan elhagyjuk a kanyargós hegyi szakaszt, hogy az autópályára térve sebesen hazarobogjunk. Persze azért nem indult minden simán. A déli kompot akartuk elérni, ám egy útitársunk csak odafelé vette észre, hogy van menetrendje, és a komp nem akkor megy. Természetesen korábban, természetesen lekéssük, természetesen egy órát várunk. Ám messze nem természetes az, ahogy a csapattagok közül senki nem zúgolódik. Kifekszünk a napra, beszélgetünk, ez van, ennyi belefér. Haladunk tovább, duruzsol a motor. Rajtam kívül többségében oktatók voltak az útitársaim, sokat látott és átélt búvárok. Így aztán amikor félálmomból különös zaj ébreszt, többen érzik már, még kalandosabb lesz az utazás."A turbó, csak a turbó lehet... Zabálni fogja az olajat... Milyen füstöt okádunk, kéket vagy fehéret?..." Csak kapkodom a fejem, ahogy az autószerelésben jártasakból rögtönzött brigád alakul. Egy pár percig még küszködünk az emelkedőkkel, aztán a sofőr feladja. Félreállunk, páran a nyitott motorháztető mellett tanakodnak, merjünk-e továbbmenni, vagy sem, sofőrünk telefonos segítséget kér otthonról. Valaki üdítőt szeretne, ami a táskájában van, abban a nagy utánfutóban, ahol a búvárcuccok utaznak. Szól a sofőrnek, aki készségesen nyitná az ajtót.
Na, ezt nem kellene. Az egyik zárban bennragad a kulcs, az ajtót maximum felfeszíthetnénk, de akkor viszont a csomagjainkért kellene rettegni minden egyes kanyarban. Ez most a kisebbik bajunk, hagyjuk a fenébe. Teszünk egy elkeseredett kísérletet arra, hogy eljussunk az autópályáig, kínos vánszorgásunkat ránk dudáló és a füstre mutogató autósok színesítik. Az újabb megállónál sajtvétel - ki tudja, mi vár még ránk. Ha szerencséje van az árusnak és sokat járatjuk a motort, még alaposabban megfüstöljük a sajtjait...
Az autópálya első alagútja már kritikus pont. Nem tűnik veszélytelennek ilyen állapotú autóval telefüstölni az egészet, miközben a lerobbanás réme fenyeget. Azért túléljük mi is, a busz is, végállomásunk pedig egy benzinkút parkolója rögtön a kijárat után. A következő, öt kilométeres alagút már őrültség lenne: komoly kalamajka lehetne belőle, ha a többi autósnak adnánk elő köd előttem-köd utánam című magánszámunkat.
A sofőr a legidegesebb, pedig vasárnap este van, mindenkinek dolga lenne hétfőn. Mégis, mintha angyal szállna felettünk, viccelődés megy, páran megszállják a kút vendéglátó egységét, és úgy általában ismerkedünk, beszélgetünk. Hírnök jő, hogy másik busz indul értünk Magyarországról. Gyors fejszámolás: aki reggel nyolcra megy dolgozni, talán hazaér és gyors zuhanyra is futja majd az idejéből...Hosszú órák telnek, és a hangulat változatlanul kitűnő. Vannak, akik ülnek a kávézóban, mások a szép tájban gyönyörködnek: Horvátországban nem csak tenger van, hanem hegyes-völgyes vidékek is. Kár, hogy csak most és így van alkalmunk erre rácsodálkozni, de azért örülünk neki. Bőven este tíz után érkezik meg az új busz. Ez is turbódízel?, kérdezik páran, aztán legyintenek, amikor kiderül, hogy igen. Átcuccolunk, indulunk, most már sok gond nem lehet - azaz ott van az utánfutó kérdése. Mindegy, amíg nyithatatlan, biztonságban vannak a felszerelések.
Hajnal kettő előtt már a határon vagyunk. Persze, hogy a vámos szeretne belenézni az utánfutóba, persze, hogy a zár nem javul meg varázsütésre. Ám a jól felkészített sofőrök hoztak magukkal fúrót, és a némileg meglepett vámos érdeklődve figyeli, ahogy feltörni próbálják a zárat. A horvát papírokat nem kér, mi pedig bízunk benne, pillanatok alatt meglesz a dolog.
Tévedünk. Hosszú percek telnek el, és szépen lassan mindenki az utánfutó köré szállingózik. Először lélekben vagyunk a sofőrrel, aztán páran tanácsokat adnak, végül egyik búvártársunk végzi be a munkát egy feszítővassal. A horvát vámosok röhögnek, szerintem beszélni fognak rólunk pár napig. Néhány csomagot is kipakoltatnak, de aztán megyünk tovább. És közben folyamatosan ég az alacsony üzemanyagszintet jelző lámpa...
De ezt már megússzuk. A kútnál van, aki tölt, van, aki ürít. Megy az ugratás: ne zárd magadra az ajtót, még fel kell fúrni... Aztán nemsokára előttünk Pest fényei. Hajnalban már ágyba is tud kerülni az, akinek nem kellene éppen felkelnie. Csak előbb haza kell érni, és persze el is köszönünk a többiektől, akiket jó volt megismerni, akikkel jó volt együtt utazni, hiszen utunk alatt sokmindennel volt gond - a hangulatot kivéve.
GR
(Búvár Bár: a sorozat célja az, hogy búvársztorikat meséljünk. Olyan történeteket, amiket egy-egy sör mellett szoktunk előadni egymásnak, búvárok. Ha van ilyen élményed, egy emlékezetes merülés, út, bármi búváros, küldd el nekünk, hogy nagyobb kör megismerhesse! Szívesen segítünk formába önteni, és persze a nevek, a helyek sem fontosak - csak az élmény.)
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Málta
