Búvár Bár: Sorbanállás nélkül

Az Örök Város örök emlék marad. Nem feltétlenül amiatt, amire előzetesen számítottam.

Egy római repjegy igencsak szép karácsonyi ajándék, és mostanság már nem is túl drága. Örültem neki, és az utazásig hátralevő aránylag hosszú idő miatt a szervezést is későbbre toltam.

Talán túl későre? Vagy egyszerűen Rómában nem létezik nyomott árú szállás, még előszezonban sem? Az utóbbi lehet a valószínűbb, így hát Ostiában kötöttünk ki. Van elővárosi vasút, saját fürdőszoba és kilátás a tengerre, ez ígéretes egy B&B típusú szállástól. Rómából nem készültem előre túl sokat: Vatikán, Colosseum, Caravaggio, pizza...

Első sorbanállásunk a Ciampino reptér csomagkiadó szalagjánál várt ránk. A régi, rosszul tervezett szerkezetbe beszorult csomagok miatt leállt az egész folyamat, és csak negyedóra múlva jött egy szaki, hogy életet leheljen belé. Aztán jó sokat várattak a belvárosi transzferbuszon is. Az ablakból feltűnt a római közlekedés őskáosza, kavargó forgalom, cikázó robogók, minden szabályos és szabálytalan helyen, egymást akadályozva parkoló autók. A metrószerelvények telefújva graffitikkel, a forgalmasabb megállóhelyeken hömpölygő tömeggel.

Nem tudom, milyen lehetett a Lenin-mauzóleum előtti sor, de nekünk itt most kijutott az ácsorgásból. Először a Colosseumban. Aztán a Szent Péter téren. A múzeumokban. A metróban. A Vatikáni Múzeum előtt az utcákon kanyargó, kilométer hosszú sor végét nem is találtuk az ingyenes napon, hagytuk a következő, fizetős alkalomra. A sor nem volt kisebb, mi pedig nem álltunk be: ez kimaradt az életünkből. Rómában sok a templom, itt egy Michelangelo szobor, ott pár Caravaggio kép van némelyikben. A belépés ingyenes, a tülekedés folyamatos.

Fotósként, videósként pedig volna mit tanulni egy alkotásból, noha nem víz alatti jeleneteket ábrázolnak. Néhol még abban a szerencsében is volt részem, hogy perceken át nyugodt körülmények között elemezhettem a képeket, tanuljak belőlük, rácsodálkozzak, mitől különleges egy igazi művész látásmódja. De általában hozzám hasonló turistákat kerülgettem, meghitt nézelődésről szó sem lehetett. Hiába volt kitűnő a pizza, a kávé, a fagylalt, nehéz volt felülemelkedni a kisebb-nagyobb gondokon.

Álltunk sorban a buszmegállóban eredménytelenül, mert fel sem fértünk, a vasútállomás csomagmegőrzőjében majdnem egy órát, mert mindent átvilágítanak a komótosan dolgozó emberek, a reptérre vivő transzferbusznál, mert olyan szervezetlenség uralkodott. A könyvesbolti nagy forgalom inkább örömteli volt, ráadásul bőven akadt búvárkönyv is, igen érdekes témákban. De azért hogy legyen min keseregnem, túlnyomó többségben olaszul.

Egy helyen stimmeltek csak a dolgok: Ostia Lido remek búvárbázisán. A Blue Marlin és főnöke, Sabrina bizonyította, az olaszok is képesek jó szolgáltatást nyújtani- noha az angol nyelvtudás nekik sem erősségük. (Megjegyzendő, hogy a sokat utazó búvár jól jár akkor, ha elég sok nyelven ismer bizonyos alapszavakat. Én olaszul is tudom a felszerelések nevét, ami most sem jött rosszul.) Remek bolt, szép hajó, normális cuccok, biztonságos merülésvezetés, kis csoport. Ám mire ide eljutottam, már túl voltunk jó pár idegesítő római kalandom. Az sem lepett volna meg a sok régi épület után, ha az antik hangulatot erősítendő, fekete-fehér lesz a víz alatti világ látványa. Megvallom, kicsit azt szerettem volna, ha ilyen közel ehhez a metropoliszhoz, kevesebb távolságra mint ami Pest és Dorog közt van, a víz alatt legalább ne lássanak semmi érdekeset a számtalan csoda között élő és minket bosszantó olaszok.

Nem jött be, mert a védett övezet a víz alatt tényleg nem lerabolt helynek tűnt. Merülésem legmélyebb pontja 28 méteren volt, de már 20 métertől feltűnt a rengeteg sárga és vörös gorgónia. Itt aligha húzzák át a fenéken nap mint nap a halászhálókat! Ezt tanúsíthatta az a néhány, félméteres vagy nagyobb sügér is, akik a kisebb-nagyobb halrajokkal együtt tűntek fel. Láttam egy tucatnyi bocicsigát is, egy szép murénát, három bonitót. Ha nem 16 fokos lett volna a víz, talán tovább tart a merülés 40 percnél.

De így is maga volt a felüdülés. Az első izgalmas hely Róma környékén, ahol nem kellett sorban állnom ahhoz, hogy nézelődhessek! Leereszkedtem a gorgóniák közé, pár centiről figyeltem a foltos csigákat, néztem, ahogy Sabrina videót készít a murénáról, a tekintetemmel követtem a sügéreket. Meglehet, a városba be sem kellett volna menni -hiszen az alkotásokat megnézhettem volna képen is-, de több időt kellett volna szánni a merülésre? No, ez nem csak rajtam múlott, hiszen errefelé a búvárkodás tipikusan hétvégi időtöltés. Annak viszont valószínűleg az egyik legjobb, amit ez a környék kínálhat. A merülés után pedig még el is szégyellhettem magam, amiért rossz merülőhelyet kívántam az olasz búvároknak: újdonsült merülőtársaim kedvesek voltak, jól telt az idő társaságukban. Már megint egy újabb élmény a gyorsan kialakuló búvárbarátságokról...

Szóval ismét a búvárkodáson volt a sor, hogy javítson az utazás utáni összegzésen. Nem először van ez így, és nyilván nem is utoljára. Rómába pedig csak úgy megyek legközelebb, ha a reptérről egyenesen a partszakaszra indulhatok, a nagyvárosban egy másodpercet sem időzve nézek szét a víz alatt. Vannak ígéretes merülőhelyek, roncsokkal, elsüllyedt városokkal... Jövőre is lesz karácsony, és ki tudja, talán akkor sem lesz drága a repülőjegy.

GR