Búvár Bár: Jess and Jenny!
A búvárkodásrólMár túl vagyok a mai napi utolsó merülésen, lezuhanyoztam, utcai gúnyát öltöttem. Mindezek ellenére épp most öltöztem újra száraz ruhába. Miért is?
A békés, virágoktól színes szigeten négy hónapot töltöttem el divemasterként az egyik helyi búvárbázis szárnyai alatt. Ez idő alatt rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtöttem.
Az egyik kimerítő, de édes élményekkel teli nap után ücsörögtem az irodában, és éppen az emberi fül anatómiáját nézegettem, mikor beesett az ajtón egy ismeretlen férfi. Némi sietséggel, és feszültséggel a hangjában azt próbálta nekünk elmagyarázni, alig tanult angoljával, hogy ő úgy gondolja, valakiknek szüksége lenne ránk, búvárokra. Hmm? Én bambán nézek ki a hallójáratok és dobhártyák működésével gyötört fejemből, mire a mellettem ülő Wally kapcsol, és felkiált, Jess and Jenny!
Az egyik kimerítő, de édes élményekkel teli nap után ücsörögtem az irodában, és éppen az emberi fül anatómiáját nézegettem, mikor beesett az ajtón egy ismeretlen férfi. Némi sietséggel, és feszültséggel a hangjában azt próbálta nekünk elmagyarázni, alig tanult angoljával, hogy ő úgy gondolja, valakiknek szüksége lenne ránk, búvárokra. Hmm? Én bambán nézek ki a hallójáratok és dobhártyák működésével gyötört fejemből, mire a mellettem ülő Wally kapcsol, és felkiált, Jess and Jenny!
E két feledhetetlen angol hölgy már egy hete színesítette életünket itt a búvár bázison. Jenny hatvanas éveiben járó anyuka, aki Jess-szel, a negyvenet már régen betöltött lányával tölti itt merülésekkel gazdagított nyaralását. Két vidám, jó lelkű, kedves, ámde roppant fárasztó hölgy. Az hogy állandóan beszélnek, de egy szavukat sem értem, nem róható fel hibájuknak, inkább az enyém, hogy még mindig nem tudok angolul. De hogy megállás nélkül csacsognak, azon a furcsán sípoló hangjukon, az már erős idegeket kíván mindannyiunktól.
A búvárkodás nekik egy nagy kaland! Hát még nekünk velük! Az hogy dolgokról fogalmuk sincs, azt se tudják sokszor hol vannak, mit miért csinálnak, de azért mindent szeretnének kipróbálni, megint csak nem az a program ami megnyugtatja a túravezetők fáradt idegrendszerét. Ma a szeles, hullámos idő ellenére úgy döntöttek, hogy ők már elég jól ismerik itt a mi víz alatti kertünket, így egyedül mennének merülni, és ez egyszer mellőznék egy hozzáértő társaságát. Végül is ez jó hír nekünk, így nem kell sorsot húzzunk ki ússza ma meg ezt a programot szárazon.
Szóval Wally miután hangot adott felismerésének, hogy a két angol hölgy még nem ért vissza, kirohant az irodából. Persze ezzel a kis segítséggel Maxnak és nekem is derengeni kezdett, hogy aki a mi segítségünkre szorulhat az csak e két kalandos búvárunk lehet. Futunk a hírhozó által mutatott irányba. A tenger persze még mindig duzzog a maga hullámos módján. A sziklák mögött két partra vetett búvár kapaszkodik és küzd a felszereléssel, kimerültséggel és a tengerrel. Jess és Jenny.A kövek csúszósak, és meredek az út a hölgyekig, de hajt minket, hogy még nem tudjuk mekkora a baj. Semekkora. Nevetgélnek, bosszankodnak két hullámverés között, bár teljesen kimerültek, és mozdulni sem tudnak, csak kapaszkodnak, amibe lehet. Épp csak annyi erejük maradt, hogy ne hagyják a tengernek, hogy lesodorja őket a biztonságot nem nyújtó sziklákról, de kénye kedve szerint dobálja őket hullámkarjaival. Száraz nadrág, frissen vasalt póló, oda se neki, be a vízbe. Max Jess után kap, én Jennyit próbálom kiszabadítani a víz alatt életet biztosító búvárfelszerelésének szövevényes hálójából.
Természetesen megérkezett az ilyen programokhoz tartozó bámészkodó, olykor halkan felsóhajtó, kíváncsi tömeg. A srácok tartják a búvárainkról lefejtett felszerelést, nehogy a tenger elcsenhesse, én meg hegymászok a lányokkal, hogy végre biztonságba tudjuk őket. Jöhet a következő kör, megyek, vagy inkább esek-kelek vissza a cuccokért. A sziklák csúsznak, a batyu nehéz, de alig bírom visszatartani a vigyorgást. Beszarás két csaj!
Nagy önállóságukban, túravezető híján, persze eltévedtek, nem számoltak a sodrással, kifogytak a levegőből, elfáradtak. Mindez hozza magával a pánikot, így jól átgondolt módon arra a döntésre jutottak, hogy mihamarabb ki a vízből. De miért pont ott??? Miért nem a 150 m-re odébb lévő búvároknak kialakított létránál, ahová biztonsággal elúszhattak volna a felszínen is jól működő búvárfelszereléssel? Ez az amit nem kell megértenünk, csak elfogadni.
- Poka -
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Kecskemét
