Vigyázz, cápa
Egyéb2/2. oldal
A cápák esete teljesen más, sajnos nagyon is jól tudhatjuk, hogy a cápák uszonya iránt nagy a kereslet. Sem a Sea Shepherd, sem más környezetvédelmi szervezet nem tudja útját állni a cápahalászoknak azzal, hogy egy hajóról bűzbombákat dobál. Hova induljanak? Egyiptomba, jemeni halászok után? Pakisztánba? A spanyol vizekre? Az indonéz szigetvilágba? A kis csónakok és nagy hajók ezrein dolgozó halászok nem tesznek közzé előzetes tervszámokat. Ami még rosszabb, jó eséllyel a maffia-jelleggel működő illegális flottákról gond nélkül lőnének éles fegyverekkel, ami több mint kellemetlen. Szóval a cápahalászat, különösen a barbár uszonyozás ellen inkább csak verbális szinten folyik a harc a környezetvédők részéről, tevőlegesen csak a helyi hatóságok tudnak fellépni, mert igazukat a jog és a géppisztoly támasztja alá. A cápák fogása még elég sokáig hétköznapi tevékenység lesz a világ sok pontján, hiszen nagyon szegény országok szegény halászai számára egyedül a cápauszonyok eladása tűnik olyan dolognak, amivel egyszer az életben nagy pénzt kaszálhatnak. Gazdagabb országok halászai pedig gondosan ki tudják számolni, mivel lehet jól keresni: Japánba tonhal, Kínába cápauszony menjen, már amíg van a tengerben kifognivaló. Az igazi tragédia az, hogy a hús sokkal kevesebbet ér, mint az uszony, így aztán pazarló módon gyakran csak az uszonyokat tartják meg a halászok, a cápatetemeket visszadobják, mert tizedannyit adnak érte. Sajnos több tévéműsorban láhattunk már sokkoló képeket haldokló, vérző cápákról, amelyek tehetetlenül süllyednek a mélybe, a kegyetlen üzlet ártatlan áldozataiként.
A felvásárlók számára a pénz nem akadály. Hong Kong a világ első számú cápauszony-piaca, és ott áll mögöttük a hatalmas kínai kereslet, ahol aranyat adnak egy tányér cápauszony-levesért. A harcot ezért a cápákért nem a tengereken kell vívni, mert ott lehetetlen megnyerni, hanem Hong Kongban és Kínában. Nyilván hasonló módon a tonhalak és a bálnák érdekében is Japánban lehet a leghatékonyabban harcolni, csak hát a feladat nem egyszerű és persze nem is túl látványos. Ráadásul a japánokkal asztalhoz lehet ülni a Bálnavadászati Tanácsban, ahol hajszál híján már a kereskedelmi célú vadászat újra engedélyezését is sikerült elérniük- a balhékba belefásult országok egy része szemmel láthatóan inkább belenyugszik a korlátozott vadászatba. Persze ezt elfogadni nem lehet józan ésszel, mert ha a japánok ilyen könnyű szívvel lemondanak a bálnafogás nagy részéről cserébe a legalizálásért, akkor tényleg a kutyának nem kell a bálnahús. Hobbiból, presztízsből csodálatos tengeri emlősöket lövöldözni mégsem kellene- lesz még dolga Paul Watsonéknak.
A cápauszony egészen más ügy. Sajnálatos módon a kereslet nem kicsi, ráadásul a gazdagodó Kína révén nőhet a potenciális érdeklődők köre és Kína nem számít jó tárgyalópartnernek. Ez pedig baj, pontosabban a kínaiak lélekszámára gondolva nagy baj. Hong Kongban már sokan küzdenek a rossz szokás ellen, a tradíciókat erősen követő országban ott próbálnak támadni, ahol az a legjobban fáj. A cápauszony-leves mellett az esküvők hagyományos kelléke a pénzajándék is, és egy igencsak népes csoport a Facebookon arra szerveződött, hogy ahol cápauszony-levest adnak, ott az ifjú párnak az illő pénzadománynak csak a kétharmadát adják a vendégek. Ez azért nagy ár egy tányér nem különösebben ízletes levesért. A fiatalabbak jelentős része mindenesetre hajlik arra, hogy nemet mondjon a cápauszony-levesre, de ez csak Hong Kongra érvényes, Kína egészére nem. Ha a kereskedelem központja mondjuk áttevődik Sanghajba, akkor a cápák semmivel sem szebb jövő elé néznek.
Most akkor megint ott tartunk, mit tehetünk mi? Béreljünk szafarihajókat, és mégiscsak dobáljuk és üldözzük a cápahalászokat, akik utunkba kerülnek? Ez bizony csepp lenne a tengerben. Egy pillanatig sem kétséges számomra, hogy a magyar búvárok elenyésző töredéke ülne be egy étterembe egy tányér cápauszony-levesre, tehát győzködni már nem nagyon kell senkit. Így aztán az ember kissé tehetetlennek érzi magát. A búvárok védik a cápákat, a többi ismerősömnek eszébe sem jutna cápát enni, a külföldi dolgokra meg gyakorlatilag nincs ráhatásunk. Talán ha a mélyben látunk egy ragadozót, figyelmeztessük arra, hogy az embereket kerülje messzire? "Vigyázz, cápa, ha hajót vagy kínait látsz", mondhatnánk- ha értené. De nem érti, és ez nem az ő hibája. Vajon magunkról tudjuk, mi az, ami a mi hibánk?
Gonda Rudolf
(átlag: 3.6) átlagos nehézségű 
Budapest
