Az őszi Brothers-Dedalous-Elphinestone túráról már írtam egy szösszenetet, a túrán alapvetően aránylag kevés cápát láttunk, bár papíron az ideális időszakban az ideális helyeket látogattuk. A máskor ősszel cápákban gazdag merülőhelyeken alig-alig találkoztunk ezekkel a fenséges ragadozókkal, ami egyrészt köszönhető volt a meglepően meleg 28-29 fokos víznek, másrészt valószínűleg nem tett jót a populációnak a jemeni orvhalászok cápauszonyért történő rendszeres mészárlása sem.

Így alakult, hogy a hét második felében kicsit "cápátlanul" megérkeztünk a Brothers szigetekhez, először a kistesót néztük meg, aztán átálltunk a nagy szigethez. Több csapatba osztva merültünk főleg merülésszám alapján szortírozva. Én a társammal a Guide által tréfásan "professional group"-nak nevezett csoporthoz csapódtunk akkor. Fotósok, videósok képezték a csapat gerincét, alapvetően mindenki tapasztalt búvár volt.
A terv alapján kivittek két gumicsónakkal, aztán a falon végigsodródva akartunk visszamenni a hajókhoz. A két zodiacnyi búvár egy időben borult a vízbe, és szokás szerint rögtön merültünk le, hogy a hullámzás ne vigyen rá a zátonyra. A különböző mélységben elhelyezkedő párok épp rendeződtek össze, amikor felnézve megláttuk az örvendetes sziluettet: egy longimanus!

Gépek bekapcsolva, cápa barátunk közben pont fölöttünk a buborékzuhanyba úszott, amit elég furcsa viselkedés követett. Elkezde harapdálni a buborékokat, majd spirálisan minden búvárt megnézve úszott lefele a búvároszlopot kerülgetve. Természetesen mindenki boldog volt, végre egy cápa aki nem iszkol el! Kattogtak a fényképezők, surrogott a film a kamerákban- mondanám, ha nem digitális világban élnénk. Végre közeli képek készülhettek!

Számomra meglehetősen gyanús volt barátunk viselkedése, még soha nem láttam, hogy a buborékokat harapdálta volna egy cápa, majd meglehetősen gyors, szűk fordulókat vett, mellúszói is inkább lefele álltak, valamint hiányoltam a barátságos kalauzhalakat is az orra elől. Egy szóval minden adott volt, hogy ne akarjak közeli barátságot kötni vele. Bár általában én vagyok az első, aki közel megy a cápához jó kép reményében, most inkább behátráltam a zátony közelébe, mint ahogy a csapat nagyobb része is ezt az óvatos álláspontot választotta, úgyhogy egy kupacban, hátunkat fedezve élveztük a látványt.

Halunk közben fordulózott előttünk, és ment lefele... ahol Laurence, a csapat holland tagja magányosan videózott és persze csúszott egyre lejjebb és távolabb a csapattól- cápa barátunknak több se kellett, rárepült a hollandusra. Hogy mi keltette fel az érdeklődését, arra több ötlet is született: egyrészt egyedül volt, másrészt Mares Volo uszonya meglehetősen furán mintázott és beteg halhoz hasonlóan mozog a vízben- bárhogy is, elkezdte a búvárt zaklatni a cápa. Teljesen rákattant az uszonyára, folyamatosan fordult rá, kezdett tolakodóvá válni és veszélyes lett a helyzet. Reméltük, hogy Laurence végre rájön, mélyen és egyedül van és ha feljebb úszik, a csapat elijeszti a halat, de nem igazán kezelte jól a dolgot. Úgyhogy végül Punnyadt Tibi barátunk mentette meg a helyzetet, aki levegővel merülve leúszott a hollandushoz, elkapta a palack csapját és felhúzta hozzánk. A cápa természetesen miután látta a túlerőt, elsomfordált. Az eset alig másfél percig tartott, de hosszabbnak tűnt odalent. Az esetet Tibi végig videózta, ahogy Laurence és még pár búvár is, úgyhogy az ezekből készült több kamerás videót meg tudjátok nézni:

Mondanom sem kell, a "professional group" a merülés hátralévő részében olyan fegyelmezetten együtt maradt, ahogy előtte még sosem, erősen lecsökkent a kékbe kiúszó párok száma is ezen a merülésen. Megilletődött a csapat, ez az igazság, mert Laurence könnyen kerülhetett volna nagyobb bajba. Bár a cápa a búvárokat nem szokta megtámadni, azért ez a túlzott érdeklődés már nem volt egészséges. Én úgy vélem elég sok olyan jelet adott le a viselkedésében, ami egy józan eszénél lévő búvárt óvatosságra kell, hogy intsen.
Egy cápánál a megfeszült test, a leszegett uszony, az eltűnő kalauzhalak, a ráfordulás vagy a bökdösés mind-mind azt jelzik, legyünk óvatosak. Ilyen esetben a legjobb, ha a csapat szorosan együtt marad, mert úgy egyértelműen túlerőben vannak a búvárok, és a cápa felhagy a zaklatással.
A cápa vadállat, ragadozó és a longimanus konkrétan az emberre is veszélyes. Nem félni kell tőle, de tisztelni kell, mint minden állatot és odafigyelni a viselkedésére. Sajnos az esetnek mostanában szomorú aktualitása lett, a sharmi események tükrében méginkább elgondolkoztató ez a viselkedés, ahol szintén óceáni fehérfoltú cápát tesznek felelőssé a tragédiákért.
A merülés során láttunk még rókacápát, és egy szirticápa családot, amelyek teljesen normálisan viselkedtek- érdeklődő barátunkat viszont soha nem láttuk viszont egyik merülésen sem.

-Sz.K.-
a videóért köszönet Fazekas Tibinek.