»» ««

Cápás hírek

Környezetvédelem

Aggódnak a nagy fehérekért és a citromcápákért az Egyesült Államokban.

A Census of Marine Life egyik vezető tudósa, Dr Ronald D´Or szerint egy új tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy nagyon kevés nagy fehér cápából áll a faj populációja, még a 3,500-ra becsült tigriscápa állománynál is kisebb. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nagy fehér veszélyeztettebb is. Eddig csak a felbukkanásuk alapján tettek becslést a számukra nézve, ám mostanában zárult egy olyan kutatás, aminek a keretén belül nyomon követtek cápákat, akik nagy területeket vándoroltak be. Dr D´Or szerint roppant ijesztő a Stanford Egyetem kutatóinak következtetése, mert azt jelenti, hogy azonnali és komoly védelemre szorul a faj. Sokan gondolják úgy, hogy nem kár a nagytestű cápákért, hiszen "emberevők", de ez meglehetősen szűklátókürű álláspont, mert a cápáknak is szüksége van élettére.

Az említett kutatást Barbara Block vezette, akik 150 cápára erősítettek jeladót, és ezeket követték műholdak és akusztikus eszközök segítségével. A mozgásukból pedig következtettek arra, mennyien lehetnek, hiszen eddig az észlelések számát vették figyelembe: felbukkant egy állat Dél-Kaliforniában, aztán láttak egy cápát kicsivel később több száz mérföldnyire, és azt hitték, két különböző állatról van szó- ám ez tévedés is lehetett. Az utóbbi 20 évben akár 90 százalékkal is csökkenthetett a fehér cápák száma, amiket az illegális halászat, a nagy hajóforgalom vagy a hálókba gabalyodás is veszélyeztet. Vannak, ahol már fontos lépéseket is tettek a védelmük érdekében, Ausztráliában például egy jeladót tesznek a cápákra, és amikor a part közelébe él, akkor egy vevő ezt érzékeli, a partot pedig arra az időre le lehet zárni. Ilyen módon a cápákat veszélyeztető cápahálók nélkül is biztonságban lehetnek a fürdőzők.

Akit érdekel, hogy is fest egy nagy fehér cápa körútja, az egy érdekes térképet találhat ezen a linken. Greg Skomai biológus elektronikus jeladót rögzített egy állatra, ami épp New England közelében volt, és így az USA keleti oldalán követhették nyomon, merre úszik. A másik kutatáséhoz hasonlóan arra derült fény, hogy hatalmas távolságokat tett meg a cápa szeptembertől januárig, hiszen egészen délre, Florida partjai közelébe jutott el. Azt viszont nem tudják, hogy mi az oka annak, hogy a nagy fehér ilyen messzire úszik.

Floridában egyébként egy másik cápafajt védenek mostantól szigorúbban, a citromcápák kereskedelmi és kedvtelési halászatát tiltja az állam vizeiben a Florida Fish and Wildlife Conservation Commission. A citromcápa könnyű zsákmánynak számít, hiszen megjelenik a partközeli vizekben, aránylag nagy számban is. Mivel az ivarérettséget csak 12-15 éves korukban érik el, a fiatalon kihalászott példányok soha nem hoznak világra utódokat. Itt is az állatok jelölése adott választ a felmerülő kérdésekre: a megjelölt cápák 7,5 százalékát egyetlen halászati szezon alatt kifogták- ilyen tempóban gyorsan ki lehet fogni az állomány nagy részét. A citromcápás merülések miatt ennek a fajnak a búvárüzletág számára is van jelentősége- de csak akkor, ha élnek.

A cápák veszélyeztettségének kapcsán egyébként heves viták vannak. Óriási számokról beszélnek a környezetvédő szervezetek, amikor az uszonyokért lemészárolt cápák kerülnek szóba, a halászok viszont minden ilyen állítást vitatnak, mert nekik nagyon is jó hasznot hoz a cápák eladása. Egy film, a The Shark Con ezeket a kérdéseket igyekszik körüljárni. A száz milliósra becsült éves fogást igazán senki nem tudta bizonyítani, főleg azért nem, mert a véletlenül hálóba került és kidobott cápákat senki nem számolja, az Ázsiába eladott cápauszonyok számát is maximum csak becsülni lehet. No nem mintha tíz millió kifogott cápa kevés lenne; de azt sem egyszerű igazolni, hogy egy bizonyos területen kifogott cápák mennyire befolyásolják más helyeken a cápák állományának alakulását. Olyan sejtelmek is szóba kerülnek, hogy vannak környezetvédő szervezetek, amelyek csak úgy maradhatnak fenn, ha hangosan védenek bizonyos fajokat, és a cápa kiválóan megfelel erre a célra. A halászat mellett pedig nagy cápás üzlet a merültetés is a ragadozókkal- a filmben erről is szó esik. Végleges választ nem ad Rusty Armstrong filmje, de felvetett kérdéseket érdemes továbbgondolni, pont a cápák érdekében.

Kapcsolódó írásaink:



 51. pufók-ufók 2010 már 10. 13:55  
hát esztet még én is tudtam,bár ... :-))
 50. elche 2010 már 10. 11:39  
Kibic, nem kibic, igazság szerint én sem találok semmi logikát abban, miért itt vetődött fel a téma...
 49. Káplán 2010 már 10. 11:10  
Kibicnek ....
 48. Luciferin 2010 már 10. 11:08  
Sejtettem, hogy az ördögnek gondoltál... :-) Többen átestek már ezen a megvilágosodáson, évekkel ezelött... Esetleg keress rá itt a DC-n "A fény az éjszakában" szövegre... Szerénységem til...
 47. Garfield33 2010 már 10. 11:08  
De miért ebben a topicban???
Mellesleg egy csomó szar világít, miközben bomlik...
A további 46 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tobia Island (Sandy Island)

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelynagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés