»» ««

Úton a szigorúbb védelem irányába

Külföld

Máltán egyértelműen látszik, hogy hasznos volt a tengerben védett övezeteket kijelölni, de ez csak az első lépés.

Az jó, ha bizonyos helyeken tiltják a halászatot, ám ezeknek a rendeleteknek érvényt is kellene szerezni. A brit Peter Lemon, aki több máltai merülőhelyekről szóló írást is publikált, arról beszélt hogy a roncsok körül kijelölt védett zóna, így Cirkewwa közelében levő is, máris jó hatással van az évente 60,000 búvárt vonzó máltai turizmusra. Noha viszonylag rövid idő telt el a védettség deklarálása óta, mégis egyre több nagy sügért, barakudát, makrélát lehet látni a roncsoknál. Ám azt is javasolja a tapasztalt búvár, hogy nem ártana, ha a rendőrség jelenlétével szerezne érvényt a rendeletek betartásánál. Ugyan reagálnak arra, ha valaki bejelentést tesz illegális tevékenységről, ám ritkán képesek időben a helyszínre érni. A tapasztalatok azt mutatják, a védett zónák nem csak az ott merülő búvároknak jók, hanem az azon kívül dolgozó halászoknak is, hiszen a védett helyeken jelentkező nagyobb állomány nem marad a kijelölt területeken belül.

A védett zónákat 2008-ban jelölte ki az illetékes hatóság, ezeken a helyeken nem szabad szigonnyal vagy hálóval halászni. A helyi búvárok egyike ugyanazt mondja, mint a brit búvár, ugyanis tapasztalata szerint Cirkewwánál naponta szegik meg a rendeletet. Antonio Anastasi a mai szokásoknak megfelelően egy Facebook-csoportot is indított a még szigorúbb védelmet követelve. Mindenféle élő vagy élettelen állat tengerből való kihozását büntetné, szintén folyamatosan jelen levő rendőrt szeretne, és a törvényszegők megbüntetését is szükségesnek tartja. Más országokban nem utólag próbálnak fellépni az illegális tevékenységet űzők ellen, hanem már a megelőzésre is nagy súlyt fordítanak. A nagyobb összegű pénzbírságnak például visszatartó ereje lehetne.

A helyi hatóság a közelmúltban négy szigorúbban védett MPA (Marine Protected Area) kijelöléséről döntött, ám Cirkewwa nincs ezek között, mint ahogy Delimara és Comino sem. Ez csalódást keltett a környezetvédők körében, akik szeretnék felhívni a figyelmet ezeknek a helyeknek a természeti értékeire, és természetesen arra is, hogy milyen gazdasági haszna van a turizmus szempontjából a dús élővilágnak. A rendőrség is megszólalt az illegális halászat kapcsán, és azt állították, igenis kellő mértékben óvják a védett zónákat, mert rendszeresen járőröznek itt.

[ www.timesofmalta.com ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Málta-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. Káplán 2010 aug 20. 21:49  
Végre valaki tesz is valamit, nem csak ülésezik.

Merülőhelyek

Shark Point

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 25m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa csikóhal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés