»» ««

Védelem Chilében

Környezetvédelem

A hosszú partszakasszal rendelkező ország további védett tengeri övezeteket jelöl ki.

Még 2010-ben közös expedíciót indított az Oceana, a National Geographic és a Waitt Foundation a Sala y Gomez szigetre. Ezek után 150,000 négyzetkilométernyi területet nyilvánítottak védetté, ahol tiltották a halászatot. 2011-ben az Oceana és a National Geographic a chilei haditengerészettel közösen végzett felmérést ezen a területen illetve a Húsvét-sziget körzetében, hogy a további védelemhez adatokat gyűjtsenek. A készült tanulmányban az a javaslat szerepelt, hogy növeljék meg a védett területet 411,000 négyzetkilométernyire, amivel a világ második legnagyobb ilyen övezetévé válna a Motu Motiro Hiva nemzeti park.

A cél az, hogy megvédjék a világ egyik legértékesebb tengeri élőhelyét, és segítsék a Húsvét-szigeten élő halászokat. Az Oceana alelnöke, Alex Munoz elmondása szerint nagy örömet okoz számukra, hogy a chilei kormányzat elfogadta az érveiket. A Sala y Gomez mellett a Húsvét-sziget közelében is kialakítanak egy védett részt a Hanga Roa öbölben. A védelem csak akkor lép életbe, ha a helyiek is megszavazzák azt egy népszavazáson.


[ worldfishing.net ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés