»» ««

A történelem érintése

Utazási élmények
2/2. oldal


Mégis, engem a másik roncs merülése késztetett inkább arra, hogy utánaolvassak a történelemkönyvekben a hajó sorsának. A HMS Maori ugyanis fontos szerepet játszott a második világháborúban. A romboló egyike volt azoknak a hajóknak, amelyek a Bismarck csatahajó üldözésében részt vettek, sőt, a HMS Maoriról vették észre újra az egy időre elmenekülő német hadihajót, aminek nem sokkal később megpecsételődött a sorsa. A későbbiekben a Földközi-tengeren vetették be, majd a máltai főváros, Valletta kikötőjében egy német repülőgép nagyon pontos bombatalálata jelentette a végzetét 1942-ben. Bár küzdöttek a megmentéséért, végül elsüllyedt, ám nagyon rossz ponton, mert több dokkot is elzárt a hajók elől. Ezek után kiemelték a roncsot és átvontatták a St. Elmo erőd közelébe, és itt került immár véglegesen a víz alá.

Persze a második világháború idején aligha gondoltak arra, hogy egy roncsnak micsoda vonzereje lesz majd a sportbúvárok számára. A 16 méteres mélységben nyugvó Maori érdekes helyen van, a forgalmas főváros szívén átvágva lehet eljutni arra a partszakaszra, ahonnan elindulva könnyen megtalálhatóak a maradványok. A látótávolság itt soha nem olyan jó, és a víz alatt töltött évtizedek meglátszanak a roncson, amely bizonyos részeken csak egy darab ócskavashalomnak látszik. Ám van pár érdekesebb pont is ahova könnyebb beúszni, és ott vannak a lőszerek is, amelyekről még leolvasható a gyártási évszám: 1941. Ez a málladozó fémhalom bizony egy darabka történelem volt számomra. Meglehet, ha csak tisztán a merülést tartanám szem előtt, a Maori felkeresését nem erőltetném, de ennek a roncsnak nem egyszerűen csak maradványa, de történelme és sorsa is van. Olyan sorba illeszkedik hát, amelynek illusztris tagja a Thistlegorm, az Umbria, a Szent István vagy a Britannic. Természetesen lehet rangsort felállítani a merülési élmény alapján, de a végzete ugyanúgy beszédtémául szolgálhat ezeknek a hajóknak.

Állapota és pozíciója miatt a HMS Maori nem számít annyira népszerű roncsnak, és ezért a búvárokat is megosztja. Én azok táborát erősítem, akik hajlandóak vagyunk elfogadni a rosszabb állapot és gyengébb látás kompromisszumát azért cserébe, hogy egy fontos roncsot merülhessünk. Ezt a véleményemet osztotta a minket kalauzoló vezető is a Lagoon búvárbázisról, akivel beszélgettünk a roncsról, megosztottuk, ki mit tud a hajóról. Mert erről a hajóról bizony lehet és érdemes beszélgetni. Természetesen mindenki magának tervezi meg a merülési programját, de mivel Máltán inkább többet, mint kevesebbet szokás merülni, a történelem iránt fogékony búvároknak mindenképpen javaslom, hogy a tipikus helyek mellett iktassa be a HMS Maorit is. Merülés előtt vagy után pedig olvasson utána a történetének, és próbálja magát beleképzelni a második világháború viharába...


GR

 

 

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Málta-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 6. Kékbálna 2009 júl 18. 11:28  
Furák vagytok mostanában. Mondjuk a Maori jó helyen van. De a nagy szél és hullámázás miatt , nekem most kimaradt. A többieknek tetszett. :)
 5. elche 2009 júl 17. 14:50  
No igen. De azért jól megy az álcázás, mert a bunny-énem nem szereti a Maori roncsot, az elche-énem viszont jókat ír róla. Egy személyben tudok képviselni minden irányú véleményt. Csak az a baj, hogy néha nagyon összeveszek magammal...
 4. Bunny 2009 júl 17. 14:37  
Igazából minden én vagyok.
Üdvözöl,
Wintermute
 3. áááááávadász 2009 júl 17. 13:54  
vazze, már ti is egy vagytok.
azt hittem, hogy legalább 2 ember írja ezt a sok kommentet klb nevek alatt, erre kiderül.....
 2. Bunny 2009 júl 17. 13:22  
OKé, de a cikket ElChe írta :)
A további 1 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Bare Island

Australia

1/2 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 2) könnyű körülmények
max: 16m, látótáv: 4-10m , áramlás

parti merülésscenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcápa csikóhal nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés