»» ««

Zöldfülű világcsúcstartó

Szabadtüdős

David Merlini nem az egyetlen volt, aki a közelmúltban kevés előélettel állította magáról, hogy szabadtüdős csúcsot javított.

Sara CampbellA 35 éves brit hölgy, Sara Campbell viszont azzal büszkélkedhet, hogy az új világcsúcsot a szabadtüdős világszervezet is hitelesítette. Ráadásul olyan műfajban lett ranglistavezető, ahol nem nagyon lehet trükközni: Free Immersion kategóriában érte el a 81 méteres mélységet.

További érdekesség, hogy ezzel az eredménnyel az utóbbi években sorozatosan rekordokat döntő Natalia Molchanovát múlta felül, akinek eddig 80 méter volt a legjobbja ebben a kategóriában. Ami pedig végképp izgalmassá teszi a teljesítményt, az az, hogy a brit szabadtüdős versenyző alig egy éve kezdett el apneával foglalkozni. Már júniusban nemzeti rekordokat állított fel, most pedig végképp a legjobbak közé verekedte be magét.

A mostani nagyszerű eredményt Dahabban érte el Sara, aki egyébként itt is él. A brit szabadtüdős szövetség részéről Mark Harris magasztalta a tulajdonképpen kezdőnek nevezhető versenyző eredményeit, hihetetlennek nevezte a mostani csúcsdöntést.

A civilben PR-tanácsadóként és jógaoktatóként dolgozó versenyzőtől azt várják, hogy további rekordok megdöntésére tör majd a hamarosan megrendezésre kerülő versenyen Sharm El Sheikben.

A cikk megjelenése után olvastuk az újabb híreket, miszerint Sara két másik világcsúcsott is megjavított: Constant Weight kategóriában 90 méteres, Constant Weight without Fins kategóriában 56 méteres teljesítménnyel került a ranglisták élére.

[ DIVE ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. jee_c 2007 okt 24. 12:40  
Nem semmi a csaj! Meglátjuk mit hoz még a világbajnokság neki (hamarosan szintén a Vörös tengeren).

Merülőhelyek

Tiran, Gordon Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 23m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítésfal merülés roncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajok korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés