»» ««

Illegális roncskutatás Máltán és Görögországban

Külföld

A Földközi-tenger mélye még számos fel nem tárt roncsot rejt, de a már ismert roncsok is ki vannak téve a fosztogatóknak. Míg Görögországban az előbbiek megvédése ígérkezik kilátástalan harcnak, Máltán az egyik legérdekesebb roncsról tűnnek el folyamatosan alkatrészek.

Görögországban külön rendőrségi egység próbálja megfékezni a csempészeket, akiket a görög vizekben található 12,000 roncs vonz az országba. Némely lelet az időszámítás előtti ötödik évszázadból igencsak kecsegtető zsákmány, ezért a feketepiacon vásárolt régészeti térképekkel felszerelkezett "kutatók" komoly arzenállal indulnak a roncsok keresésére.

A veterán nyomozó, Giorgos Gligoris szerint sajnos az európai és amerikai illegális műkincspiacon igencsak népszerűek az antik tárgyak. Néhányak pedig nem csak szobadíszként, hanem jó befektetésként is tekintenek ezekre az ókori kincsekre. Gligoris szerint a rablók gazdag turistának álcázzák magukat, mint akik csak utazgatnak Görögországban a csodás jachtokon. Zsákmányaikat pedig könnyen el tudják adni a sokasodó internetes piactereken.

A görög kormányzat, felmérve ennek a következményeit, kiemelten kezeli a roncsok felkutatásának és védelmének kérdését. Az utóbbi öt évben a görög régészek harminc ókori roncsot fedeztek fel, míg előtte egy évtized alatt is csak ötöt. Ám a fejlett technika nem csak a régészeket szolgálja, a nem hivatásos kutatók is könnyebben fedeznek fel vele elsüllyedt hajókat - gyakran megelőzve a régészeket. A víz alatti kutatások egyik szakértője, Katerina Delaporta úgy fogalmaz, hogy "a műszereknek nincsenek elveik", tehát a technika fejlődése a fosztogatókat is segíti.

Giorgos Gligoris hozzáteszi, hogy a gyakorlatban képtelenség megoldani ennyi lelőhely folyamatos felügyeletét. Amikor a leletek már a felszínre kerültek, nehéz bizonyítani a rablást, ha nincsenek korábbi bizonyítékok, felvételek a tárgyak létezéséről. Görögország partvonala a leghosszabb egész Európában, és a folyamatos védelem rendőrök és búvárok millióit igényelné - miközben alig tizenöten vannak erre a feladatra.

A vonóhálós, ipari jellegű halászat is csapást mért a lelőhelyekre. Számos, a hálókba akadt műkincset csempészeknek adtak el a halászok, amik aztán többször gazdát cserélve jutnak el árverésekre vagy múzeumokba. Ezért jutalmat tűztek ki a leleteket becsületesen beszolgáltató halászok számára, és így az utóbbi néhány évben több, felbecsülhetetlen értékű lelet maradt az országban.

A könnyen hozzáférhető, fejlett búvártechnikának köszönhetően Málta egyik, 70 méter mélyen nyugvó roncsa is veszélybe került. A St. Thomas Bay rejti az SS Polynesien roncsát, amit az egyik szakértő "Málta legféltettebb titkaként" jellemzett. Az 1918 augusztusában elsüllyesztett, 157 méteres hajó merülése természetesen meghaladja az átlag sportbúvárok képzettségét. Sajnos néhányan a tapasztalt búvárok közül viszont arra használják tudásukat, hogy tányérokat és más tárgyakat lopjanak a roncsból. Akadnak, akik nem is bűncselekményként tekintenek erre, egyszerűen csak úgy gondolják, magukkal visznek egy kis "szuvenírt". Viszont szervezett bandák is léteznek, akik módszeresen vizsgálják át a roncsot.

A rendőrség, megelégelve a helyzetet, nyomozást indított, és házkutatást tartott néhány jól ismert technikai búvárnál, abban bízva, hogy fel tudják göngyölíteni a bandák egy részét. A helyi búvárok jelentős része támogatja ezt a lépést, aminek az eredményeként talán bíróság elé lehet állítani a víz alatti fosztogatókat.

Az SS Polynesien roncsa egyébként egészen a legutóbbi időkig nem volt ismert a nagyközönség előtt. Az egyik első publikáció 2004-ben jelent meg az ismert roncsbúvár, Ned Middleton tollából, aki rendkívüli merülőhelyként írta le azt. Mint fogalmazott, véleménye szerint ez a világ egyik elsőszámú roncs-merülőhelye - csak éppen a világ nem tud a létezéséről. Kivéve a fosztogatókat...

[ CDNN, Underwatertimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gamul Kebir

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés