»» ««

Rekordhideg

Külföld

Beázó szárazruha vetett véget az egyik notórius csúcsjavító merülésének.

Sean McGahern már nem először próbálkozik azzal, hogy a legtöbb időt töltse egy merülés során a tenger mélyén. A hosszú évek óta Máltán élő 38 éves ír eleinte a nyári időszakban állított fel csúcsokat, de amióta létezik a hideg tengervízben felállított időtartam rekordja, ebben a műfajban is csúcsra tör. Tavaly télen Máltán 12 óra 34 percen át volt a mélyben, de mégse ezért beszéltek sokat a merülésről, hanem azért, mert a víz alatt kérte meg barátnője kezét.

Ezúttal családi eseményt nem tervezett, "csak" egy 15 órás merülést a kellemes, 13 fokos vízben. Sean a merülést a St George's Bay-ben szerette volna végrehajtani, este 9 órakor kezdte a rekordkísérletet, így másnap délben emelkedhetett volna a felszínre. Ám néhány óra után komoly gondja adódott: a szárazruha ereszteni kezdett, és folyamatosan emelkedni kezdett a víz szintje a ruhában, hamarosan már a derekáig ért a hűvös tengervíz. A csúcsjavító búvár a víz alatt levő segítőtársaival konzultált, majd úgy döntött, megszakítja a merülést.

Sean szerencséjére a két segítő felkészült a váratlan helyzetekre, az emelkedés közben ugyanis az átfázott férfi kihűlt és eszméletét vesztette. A rekordkísérletet szervező csapat illetékese szerint Sean nem is emlékszik arra, amikor kihúzták a vízből, és köszönet illeti a aSt John mentőcsapatot a segítségnyújtásért. Az önkéntes mentők a helyszínen felülgyeltek a biztonságra, és azonnal kórházba vitték a hipotermiás állapotba került búvárt, akinek szerencsére nem történt nagyobb baja és hamarosan kiengedték. A csúcsjavításban segédkező csapat viszont úgy döntött, nem fognak úgy hazamenni, hogy nem merülnek: szemetet szedtek az öbölben.

A rekordokban utazó ír búvár később elmesélte, a 13 fokos víz egy ideig még elviselhető volt, de aztán már nem bírta tovább. Így hát nem végződött sikeresen Sean McGahern ötödik máltai rekordkísérlete, de a csúcsok szerelmeseinek nem kell aggódni, mert nem ment el a kedve az extrém hosszú merülésektől: 2014-ben újra megpróbálja.

[ timesolfmalta.com nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Soraya

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) könnyű körülmények
max: 17m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés