»» ««

Tragikus kezdő kurzus

Külföld

Egy ausztráliai baleset során egy jól ismert búvárbázis vendége vesztette életét.

Az áldozat, egy Sydney-ben tanuló 21 esztendős kínai egyetemista lány vakációzni érkezett barátaival a Gold Coast néven ismert üdülőhelyre. A Queensland Scuba Diving Company által szervezett, 99 dollárba kerülő PADI Discover Scuba kurzusra fizetett be, aminek során először egy medencés gyakorlásra került sor, ahol megismerkedtek bizonyos alapismeretekkel, majd utána következett a nyílt víz merülés. (A cég többször hangsúlyozza honlapján, hogy ehhez a programhoz semmiféle előképzettség nem kell.) A PADI előírásai szerint maximum egyszerre négy tanulóval végrehajtható merülést egy japán állampolgárságú oktató vezette.

Még nem tisztázott, hogyan szakadt el társaitól a kezdő kínai búvár, akit a hajóról vettek észre: a felszínre emelkedve, küszködni látszott, de még mielőtt a segítségére tudtak volna sietni, újból elsüllyedt. A bázis búvárai azonnal a keresésére indultak, és értesítették a rendőrséget. A búvárra 45 perc után, alig három méter mély vízben találtak rá, ólomövét levágták és a felszínre indultak vele. Bár hosszú ideig küzdöttek az újraélesztéséért, nem jártak sikerrel, és a kórházba szállítás után holttá nyilvánították.

A PADI regionális irodájának képviselője leszögezte, hogy előre ítélkezés szándéka nélkül csak a tényeket mondhatja: az oktató ilyen program során egyszerre négy búvárt csak ideális körülmények között vezethet. Ha ez nem áll fenn, vagy kevesebb búvárra kell csökkenteni a csoport létszámát, vagy pedig egy szakképzett kísérőt is vinni kell a kezdők és az oktató mellé. Az első feltételezések szerint az előző napok esőzései miatt vált egy kicsit zavarosabbá a víz, és ezért veszhetett nyoma a búvárnak. A rendőrök egyelőre nem találták meg az áldozatról levágott ólomövet, ami szintén fontos bizonyíték lehet, ha az öv esetleg valamilyen gond miatt nem volt könnyen oldható, és ezért nem tudta a búvár a vészhelyzetben ledobni magáról. A vizsgálat tovább folytatódik, hogy tisztázhassák a baleset bekövetkeztének okait.

[ goldcoast.com.au ]
Kapcsolódó írásaink:



 73. Kékbálna 2009 ápr 25. 21:00  
Meg van. :)
 72. pygmy 2009 ápr 25. 19:36  
Airport X, robotpilóta felfújása? :)
 71. Garfield33 2009 ápr 25. 15:11  
Eddig mindig jött velem.
Bátor a drágám.
 70. Kékbálna 2009 ápr 25. 15:06  
Miért te magaddal vinnéd repülni? Nem veszélyes az? Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? :)
 69. Garfield33 2009 ápr 25. 15:02  
.. és közben megkérem az asszonyt, hogy ne nézzen oda????
A további 68 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Sha´ab El Erg / Dolphin House

Egypt, Red Sea

13/30 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 18m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés