»» ««

Feketenyéki bányató

Utazási élmények
2/2. oldal


Mi nem igazán siettünk, úgyhogy lehetett vagy 3 óra mire vízbe mentünk újra. A megbeszéltek szerint balra indultunk. Itt teljesen más látvány fogadott, mint a tó másik oldalán. A látás megugrott nagyjából a duplájára, mint a másik részen. A merülés elején leugrottunk 20 méter környékére, de csakúgy, mint Hegyeshalomban, itt sincs semmi ilyen mélyen. Vissza is fordultunk, és ahogy jöttünk vissza, volt egy hely, ahol tele volt a fenék ürülék darabokkal. De nem kicsikkel, ezek igazából az embernek is becsületére váltak volna, hogy mekkora és milyen halak produkálhatták ezeket, fogalmunk sem volt. A tó aljzata viszont meglepően változatos volt.
Tele volt árokszerű vájatokkal, nagy kövekkel, betontömbökkel, amik alatt bármi meg tud bújni. Ahogy úsztunk, egyszer csak megláttuk az első nagy süllőt. Én régen láttam már sok süllőt, még 10 évvel ezelőtt, mikor a pecások táborát erősítettem, de ekkorákat soha nem fogtunk. Nagyjából nyolcvan centisek és még nagyobbak lehettek. Látszott rajtuk, hogy a fészküket, ikráikat védik, mivel jóformán el sem mozdultak, ahogy közeledtünk feléjük. Illetve ha el is mozdultak, akkor is kis kör és jöttek is vissza.

Nos azért kijött a merülésszámok közti különbség, mivel a Heni simán meg tudta simogatni a süllőket, míg nekem ez nem jött össze, mert túl gyorsan közelítettem feléjük. Ez van, így is hibátlan volt. A halakat szinte egyszerre vettük észre, mivel a látás, mint előbb említettem, nagyon jó volt. Ezen az oldalon is láttunk aztán nagy csukákat, míg közben volt olyan, hogy oldalról egy-egy jó nagy csapat keszeg húzott el mellettünk. És itt jött a képbe a két merülés között telepített sok-sok pisztráng. Először csak egyet-egyet láttunk, de aztán volt olyan is, hogy kisebb pisztráng csapatba botlottunk. Valami csoda volt ez a merülés is. Visszafelé is láttunk süllőket, majd biztos, ami biztos alapon, a merülés végén még jó pár percre felkerestük az első merülés halparadicsomát. Még mindig ott volt a sok-sok hal. Nekem sajnos már eléggé elfogyott a levegőm, Heni elő is készítette az octopusát, ha kéne, de nem ez volt a legnagyobb bajom. Annyira lecsökkent a súlyom, hogy nehézséget okozott lenn maradnom. Aztán egyszer csak elfogyott a türelmem, és mutattam Heninek, hogy én asszem befejeztem. Vette a lapot és ő is kijött velem. Persze, ekkor már merültünk kétszer hetven percet.
Fenn a felszínen aztán ismét jött az eszmecsere a meglepő látottakról. Meg is állapítottuk magunkban, hogy valami tuti napot foghattunk ki. Ám az is igaz, ha csak tizedennyi halat látnánk egy másik napon, akkor is jóval többet látnánk, mint otthon bármikor.

Merülés után kiraktuk a ruhákat száradni, majd újabb henyélés jött a napon. Sajnos ekkor a tó túloldalán feltűnt egy távirányítású motorcsónakos, aki kb. fél órát berregtette a masináját, ami eléggé idegesítő volt. Aztán olyan hét óra körül összeszedelőzködtünk, és irány haza. Hibátlan nap volt. Be is írtam a naplómba, hogy eddig ez volt az idei év merülése.
Egy szó mint száz, ezt a tavat ajánlom mindenkinek, aki jót akar merülni, és szereti az új helyeket.

Szlovák barátaink weboldalán egy jó útleírás található a tóhoz: "A bányató Dunaszerdahelytől 25 km-re fekszik. Nagyudvarnok irányába haladjunk. Aztán tovább a fő úton Dunatőkés felé, Eperjes (10 km), mindig a fő úton tovább, Tallós, Vezekény, Hidaskürtben van egy 90 fokos kanyar és ott kell letérni balra Fekete víz irányába. Fekete víz faluban megyünk mindig a fő úton, elhagyjuk a falut és kb. 3 km után meglátunk jobb kéz felől egy tavat. Már nincs a vízen a kotró. Ez az a bányató. Ne a sorompónál térjünk le hanem eggyel odébb. A vasoszlop a déli partnál található, itt van a legjobb hely a merüléshez. Északi partnál is lehet merülni de nagyon magas a part.

Maximális mélység: 37 méter
Ajánlás: A helyet a mélység végett haladó búvároknak, technikai búvároknak ill. Nitrox merülőknek javaslom.
A tó alja: 1-10 méterig sóderes talaj iszapréteggel bevonva. 10-18 méterig fűszerű hínár fedi a tó fenekét. 18-37 méterig vastag rétegű finom iszap lepi a talajt, ezért vigyázni kell a felkeverés veszélyére. Nagyjából 20 méteres mélységtől szükség van lámpára. Találhatunk itt néhány falat is, nagyjábóé 1-2 méter magasakat.
Halak: Harcsák, angolnák, pontyok, tomolok, fogasok, kárászok, dörgincsek. Az éjjeli merülés igen érdekes, ilyenkor ugyanis nagyon sok angolnát lehet látni. Ez azért van, mert a mélyből ilyenkor jönnek fel a sekély vízbe vadászni.
Látótávolság: A sekély részen (4-7 méterig), épp ahol a növényzet kezdődik ott koszosabb a víz, így csak 1-2 méter a látótávolság. Onnan lefelé egész 37 méterig 2-5 méter a látótávolság. Sok függ az időjárástól és az évszaktól."

Kapcsolódó linkek: http://www.deepparadise.sk , Képek a túráról, merülőhely adatai (Fekete-víz névvel)

[ Lőrincz Arnold ]

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Szlovákia-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 11. gtomi2 2008 jún 20. 17:36  
Szia!
2 hete voltam fekete vizen,  már romlott a látótáv, de még így is kb.: 4-7 méter.
Felszin, 21 fok, 30 körül 2 fok volt. Hal van bőven. De már horgászok is vannak, elég normálisak.
 10. jee_c 2008 jún 20. 11:02  
Gondolkodtunk rajta a srácokkal, hogy megnézzük a tavat, mint szabadtüdős merülési helyszínt. Sajnos nálunk nem nagyon van ilyen mélységű tó.
 9. Kékbálna 2008 jún 07. 23:03  
Tavaly még volt oda túra.
 8. Thomasbuvar 2008 jún 07. 12:18  
2003-ban jártam arra utoljára. Azt hallottam valakitől, hogy már nem engedélyezett ott a merülés, de ezt az infot meg kellene erősíttetni vagy cáfoltatni... :(
 7. Kékbálna 2008 jún 07. 07:46  
Mikor jártál arra Thomas? Legutoljára mikor ott voltam Bunnyval a fényes tekintetű hatóság medret rendezett pl. a Tésztagyárnál. Előző évben az volt a legjobb hely a fél méteres növényszőnyeggel. A teljes meder átláthatóságát biztosító látással. Mókás dolog egy folyó/patak szelvényt úgy átlátni, mint a könyvekben lévő ábrán szokott lenni. Ja és sok hal volt. Aztán mikor ott jártunk tele volt betört fákkal, a szőnyeget kikotorták. Grrrrr.... De ez jó pár éve volt érdekelne, hogy természetnek mit sikerült rendbe hozni. Lehet, hogy elnézek oda idén. Most pl jó lehet. Sokat esett magas vízvan. Szerintem király a látás. Meg jó hideg a víz. :)
A további 6 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Car Cemetery

United Arab Emirates

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 15m, látótáv: 4-10m

speedboat-os megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajok mesterséges élőhelynagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés