Sivatag - rózsa nélkül
Vörös-tenger1/4. oldal
Marsa Shagra hosszú évekig nem szerepelt a magyar búvárok térképén. Manapság viszont egyre többen fedezik fel maguknak ezt az eldugott kempinget a sivatag közepén dél Egyiptomban, nem messze Marsa Alamtól.
Nagyon-nagyon vártuk ezt a hetet. Jókat hallottunk Marsa Shagráról, de kevés ismerősünk járt ott, nem igazán tudtuk, mire számítsunk. Először is köszönet Selmeczi Daninak, aki megszervezte utunkat, és gondoskodott arról, hogy nekünk a merüléseken kívül mással ne kelljen foglalkoznunk. Gépünk a szokásos 3,5 órás repülés után leszállt. A reptéren megismerkedtünk a másik 4 magyar búvárral, akik szintén Shagrába jöttek. Így összesen 9-en kisbuszba ültünk, és egy újabb 3,5 óra zötykölődés után megérkeztünk a Red Sea Diving Safari kempingjébe. Elcsigázottak és fáradtak voltunk. Kiszállt a 9 magyar zombi a kisbuszból, és szembe találkoztunk a recepció bejáratnál azokkal a szokásos, "undorítóan" kedvesen mosolygó egyiptomi arcokkal, amilyenekkel már más nyaralások során összefuthattunk. Alik és Mohamedek sürögtek-forogtak körülöttünk, a recepciós várt már minket. Kisebb adminisztráció után kaptunk egy breafinget a kempingről. Mi hol és mikor van, bázis, étterem, bungalók, chaletek, zuhanyzó, stb. Néhány perc múlva elfoglaltuk szállásainkat, a H16-17-18-as bungalókat, illetve a másik magyar csoport a chaleteiket. Irány a vacsora! Az étteremben nem sokan voltak, és csoportunk foci rajongói igencsak örvendeztek a projectoros tévén (vagy hogyishíjják), aminek képe egy hatalmas lepedőre vetíttetett, és épp a VB addigi meccseinek összefoglalója ment rajta. Az étterem kínálata több volt, mint bőséges, és bár nem voltam éhes, boldogan vetettem magam kedvenc egyiptomi süteményeim közé, csak az akklimatizálódás kedvéért. Vacsora után természetesen irány a tenger! Bungalóink a tengerre néztek, így mi sem volt egyszerűbb, mint csizmát húzni, maszkot ragadni, és megejteni első találkozásunkat a jó öreg Vörös tengerrel. Ahogy haladtunk a víz felé, mintha női hang kiáltozását hallottunk volna. ÁÁÁÁ, csak képzelődöm. Aztán még egyszer. Idősebb, kedves francia hölgy futott felénk, és magyarázta, hogy ott nem szabad fürödni, mert az a reef védett része, és különben is ott van a halak óvodája. Megköszöntük, és megkérdeztük, hogy hol lehet fürdeni. Megmutatta, indultunk hát jobbra tovább. A parton több európai is furcsán nézett csoportunkra, de ez még semmi. Mikor már majdnem belementünk a vízbe, jellegzetes arab akcentussal angol nyelven szólongatott valaki minket. Megfordultunk, és egy egyiptomi srác furcsán méregető arcát pillantottuk meg. Kérdezősködött, hogy kik vagyunk, és mit csinálunk. Tényleg itt lakunk? És végül rám mutatva megkérdezte, hogy én is búvárkodom-e. Szegényke, 5 percbe is beletelt, amikor megértette, vagy legalábbis elhitte, hogy az 5 hülye magyar búvár ma este érkezett, és nem tudja kihagyni, hogy snorizzon egyet a töksötét tengerben, mert az kell nekünk, anélkül még aludni sem tudunk. Megmutatta, hogy akkor OK, itt és itt lehet, és ne menjünk nagyon messzire be a tengerbe. Röhögve indultunk tovább, lassan gázolva a termál meleg vízbe. Az első víz alá pillantás eredményeképp egyenként kezdtünk kiáltozni, hogy "Aztaaaaa!" meg, "Látjátok?" és "Odanézz!" Olyan látvány tárult elénk, amire nem számítottunk. Álmos bocihalak, maszkos bőröndhalak, vadászgató trombiták, mindenféle kisebb-közepes halacskák, csíkosak és sárgák úszkáltak körülöttünk a sekély vízben. Igencsak megvidámodtunk... Vigyorogva jöttünk ki a vízből, és aludni mentünk.
Az első igazi nap - az első igazi merülés
A kényelmesen elfogyasztott reggelink után 8 órakor becsekkoltunk a bázison. Kitöltöttük a szokásos papírokat: nem vagyok pánikbeteg, nem vagyok terhes, nem utálom a vizet - és nem akarok még hazamenni... Mindenki bediktálta, mennyi súlyt kérünk, átadtuk a búvár igazolványainkat, megkaptuk dobozunkat, súlyainkat, és elindultunk a part felé, ahol egy árnyékolt, igen jól kitalált és megépített helyen elkezdtük kipakolni cuccainkat. Még pakolás közben odajött hozzánk egy divemaster, és bemutatkozás után közölte, hogy elnézést kér, de végül nem az lesz a divemasterünk, akitől a bázison átvettük a súlyokat és dobozokat (Mohey - később lesz szó róla), hanem ő. Persze, csak, ha nem bánjuk. Nem bántuk. Illetve nem is nagyon foglalkoztunk vele. Odamondtunk egy OK-t, majd egy másikat is, amikor azt mondta, hogy ha kipakoltunk menjünk oda a néhány méterre található táblához (white board). Odamentünk. Itt most írhatnék annyit, hogy a divemaster, akiről egy visszakérdezés után megtudtuk, hogy Basemnek hívják, -lévén először nem is figyeltünk rá- bemutatta a bázist, a merülőhelyeket, a speedboatos és truckos lehetőségeket, de ez kevés volna. Basem életünk legösszeszedettebb breafingjét tartotta, mindenre kitért, ami fontos, a kézjeleket is beleértve. Nagyon udvariasan felajánlotta, hogy segít a besúlyozásban, és mindenben, amiben kérjük, de igyekezett nem sérteni a tapasztaltabb búvárok egoját. Szóval Basemet illetően állunk ekkor esett le először, de nem utoljára. Majd átöltöztünk, besúlyoztunk, és megejtettük check dive-unkat a helyi zátonyon. Amikor otthon olvastunk róla, hogy a helyi zátonyon korlátlan a merülés, akkor arra számítottunk, hogy biztos valami kissé lepusztult, a medencénél jobb, de a szafarik látványaihoz képest gyenge látványvilágot kínáló helyről lehet szó. Tévedtünk. Óriásit. A helyi zátony élővilágáról csak annyit, hogy az ember össze-vissza kapkodta a fejét, mert mindenhol történt valami, és nem akart semmiről lemaradni. Ha csak egy helyben lebegtem hosszú percekig, akkor is olyan nyüzsgő élővilág tárult elém, mintha a NatGeo valamelyik filmjét nézném. Fantasztikus eufória lett rajtam úrrá, de a többieken is azt láttam, hogy vidáman gyönyörködnek a látványban. Aztán többen is összenéztünk, és mutogattunk, hogy ez egy állati jó hely. A merülés végén tele maszkkal úsztam, mert folyamatos vigyorgásom miatt mindig megtelt vízzel. Egy idő után már nem ürítettem ki annak ellenére sem, hogy csípett a víz, és a kontaktlencsémnek sem tett jót. Hurrá, merülünk!
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.5) átlagos nehézségű 
Horvátország
