»» ««

Végzetes roncsmerülések

Külföld
2007. augusztus 8.

A nyári csúcsszezonban a brit szigetekről is érkeznek szomorú hírek.

A Plymouth melletti híres roncs, a Scylla már eddig is több életet követelt. A közelmúltban egy búvárpár, egy negyvenes éveikben járó nő és férfi vesztette életét egy behatolásos merülés során.

A szokványosnak induló napon jó volt az időjárás és kedvezőek a körülmények. A charterhajóra befizető búvárok önállóan indultak el a merülésre, majd amikor nem emelkedtek fel a felszínre, riasztották a hatóságokat, akik helikoptert is bevetve indultak a keresésre, abban bízva, hogy elsodródtak, és még lehet rajtuk segíteni. Ám végül egy másik hajóról induló búvárok bukkantak kettejükre a roncsban. Először a férfit találták meg, majd egy órával később a társát is. A vizsgálat természetesen megindult, hogy kiderítse, mi vezetett a tragédiához.

Írországban egy tapasztalt technikai búvár, Paul Jackson vesztette életét. Az 50 esztendős férfi egy 60 méteres mélységben levő roncsot, a Devoniant keresett fel egy nyolc fős csapat tagjaként. A vakációzó búvárok egy charterhajót béreltek ki, hogy megmerüljenek pár hajóroncsot, amikor az eset történt.

Itt is indult légi és tengeri keresés, de Jackson élettelen testét a tengerfenéken találták meg társai, akik másnap visszatértek a merülőhelyre. A szerencsétlenül járt búvár zárt rendszerű újralégzővel merült, de azt még nem lehet tudni, mi okozta a balesetet.

Ki kell javítanunk magunkat, amiért az első hírek alapján egy azonos nevű roncskutató búvárral azonosítottuk az áldozatot. A másik Paul Jackson a közelmúltban vezetett egy érdekes expedíciót egy újabban felfedezett tengeralattjáró roncsához. Egy másik csapat pedig egy szintén nem azonosított tengeralattjárót igyekezett feltárni. Bár az expedíciók nem jártak biztos eredménnyel, sikerült olyan jellegzetességeket felfedezni, ami alapján sejthető volt, hogy első világháborús német tengeralattjárókról van szó.

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 12. DUPLA 2007 aug 12. 11:41  
Pozitiv példaként, Mexikóban (Cancun, Aquaworld DC) egy DM merül a turistákkal, oktató marad a hajón . Kijövetelkor még le sem tetted az uszonyt, az oktató nézi a komputert és gáznyomást. Kérdésemre, hogy miért, az volt a válasz, hogy ha a mélység 30 m, a gáznyomás 50 bar alatti, a dm bukta zsugáját, meg az állását.

A hátborzongató példáitokból mindg az jut eszembe: egy csomó őrült képtelen felfogni, hogy az alapvető búvárszabályokat nem a tapasztalat függvényében hozták, ezért aztán nincs is közük egymáshoz. Sok nagy arccal találkozni, akik presztizsként kezelik a kérdést. Pedig én sokkal jobban viselem, ha az instructor-kártyámmal chek-dive-on vizsgáztatják a lebegőképességemet, mint a horosztkopp által plasztikusan vázolt lemegyünk-lélegzünk-feljövünk, oszt'jó van típusú briefingeket.
 11. elche 2007 aug 09. 14:52  
Időnként a jószándék visz a bajba... Ismertem olyan merülésvezetőt, aki mindenképpen azt szerette volna, hogy a társulat legjobb fogyasztású tagja ne 100 barral jöjjön ki (ami szerintem nem egy probléma, főleg hogy a merülések így se 35, hanem 55 percesek lettek volna), hanem húzta a dolgot akár olyan áron is, hogy a kevésbé jó fogyasztású derékhadnak a végére már igencsak soványka tartaléka maradt. Szerintem ezt nem érdemes egy határon túl erőltetni...
 10. PDIC 2007 aug 09. 14:17  
Igazad van. Gondolom azóta is gyakran merültök vele. :-))
 9. Hexen 2007 aug 09. 13:38  
nem merülésvezetőnek jött, mert a terepet mi jobban ismertük, többször jártunk már a helyszínen, ő csatlakozott be a társaságba. itt talán a lényeg az volt, hogy mint vizsgázott MENTő búvártól és egyébként mint búvártól nem fogadom el a "majd megoldod" szöveget, mert nem a cipőfűzőmet kell megkötni, ha problémám van. sok múlik a társon. csak ezt akartam mondani.
 8. PDIC 2007 aug 09. 12:07  
Szép. Persze egy mentőbúvár még nem merülésvezető. Egyébként alapelv: ne bízz senkiben, csak magadban, akkor nem ér csalódás. :-) Az sokkal nagyobb gáz, ha valami oktatószerűség rúgja fel a szabályokat ...
A további 7 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Shelly Beach

Australia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 12m, látótáv: 4-10m

parti merülésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelycápa csikóhal nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Mares Trilastic 5-4-3 Lady 6-os

Ár: 35.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés