»» ««

Folytatódik a fehéruszonyvégűek azonosítása

Tudomány

Longimanust láttál a Vörös-tengerben? Fénykép is van róla?

Ragadjuk meg a lehetőséget és segítsük a tudományos munkát! Egy korábbi cikkben már hírt adott a divecenter.hu a Longimanus Projekt-ről, melynek célja, hogy a Vörös-tenger egyiptomi részén élő fehéruszonyvégű (óceáni fehérfoltú) cápák (Carcharhinus Longimanus) populációjáról adatokat gyűjtsön és hogy ennek akár mi is tevékeny résztvevőivé válhatunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a tudósnak küldött fényképeket, amelyek előrelendítették a kutatást.

A projekt vezetője, Dr. Elke Bojanowski német biológus által alkalmazott módszer az ún. fényképes azonosítás, amelyet világszerte használnak vízi emlősök megfigyelésére, az együtt élő csoportok szerkezetének, létszámának, helyhez kötődésének vizsgálatára. A kutatás jól halad, most néhány eredményét közöljük, illetve ismét felhívjuk a figyelmet a fényképek beküldési lehetőségére.

A kutatási módszerről
Nagy mérethez katt ide
Szerencsére ezek a cápák kíváncsi természetüknek köszönhetően könnyen megörökíthetők, hiszen mind a búvárhajók és zodiac-ok, mind a búvárok és sznorkelezők közelébe szívesen merészkednek.

A cápafaj jellemző külső jegyeire már a köznapi elnevezése is utal; az uszonyok végei fehér színűek, amelyek az azonosítás elsődleges eszközét jelentik a kutató számára. Ezen felül jól megfigyelhetőek a faroktőrészen található sötét pigmentfoltok, valamint a szemtől a mellúszókig húzódó szürke-fehér határolóvonal. Ideális esetben az állatokat sikerül mindkét oldalukról lefényképezni, mivel nem ugyanolyan a mintázatuk.

A helyzet ma
A kutatás 3 teljes őszi/téli szezonja alatt (2005/2006, 2006/2007 és 2007/2008) több mint 12.000 fénykép került feldolgozásra, melyek segítségével több mint 400 egyedet sikerült beazonosítani. Legtöbbjüket mindössze egyszer látták, pontosabban fényképezték le, néhányukat többször is, mint azt a nőstényt, amely 2004 októbere és 2006 októbere között gyakori látogató volt Abu Hamra-n, ismertebb nevén az Elphinstone zátonyon. Néhány példány egymástól távoli helyeken is felbukkant, például a Brothers szigeteken és a St. Johns-on is.

A jövő
Aki kedvet érez hozzá, segítheti a projektet!
A tudós továbbra is várja az egyiptomi vizekben élő óceáni fehéruszonyvégű cápáról készült hagyományos vagy digitális fényképeket, videófelvételeket!

Kérések, tudnivalók a fotókkal kapcsolatosan:
  • a felvételek a Vörös-tenger egyiptomi, esetleg szudáni részén készültek
  • a felvételen jól láthatónak kell lennie a cápa legalább egy uszonyának (célszerűen a nagy hátúszó)
  • alulról készült fotók is küldhetők - az egyed nemének megállapításához ez szükséges
  • fel kell tüntetni, hogy a kép mikor (nap - hónap, lehetőleg betűvel kiírva - év), hol (melyik zátonynál) készült (néhány zátonynak több neve is van, érdemes feltüntetni mind az arab, mind a nemzetközi nevét)
  • minél több az információ a felvételről, annál jobb
  • ha egy egyedről több felvétel is van, mind beküldhető
  • a felvételeket nem használják kereskedelmi célokra, csak információszerzésre. A kép elküldésével a tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy a képet egészében vagy részleteiben tudományos célokra felhasználják. Amennyiben a képeket Dr. Elke Bojanowski egyéb célra is használni kívánja a projekt során, vállalja, hogy ilyen esetben előzetesen engedélyt kér a kép tulajdonosától, ezért elérhetőséget, nevet, címet, e-mailcímet mindenképpen érdemes megadni.
  • bármilyen ismert fotóformátum használható (tiff, jpeg, bmp, o.e.)
  • e-mailenként 20 MB küldhető
  • a felbontásnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a részletek jól láthatóak legyenek a számítógép képernyőjén
  • hagyományos fényképek postai úton is küldhetők (érdeklődj e-mailen)

Elérhetőségek:
Angolul, németül közvetlenül dr. Elke Bojanowski e-mailcímére lehet írni, küldeni a fotókat, videókat:
longimanus@elke-bojanowski.de
Ide is lehet írni, továbbítom a felvételeket: Égető Ildikó / raindrop, ildiko.egeto@gmail.com

Forrás: Dr. Elke Bojanowski publikációi

További információk angol nyelven:
www.longimanus.info (a Projekt és a kutató honlapja)

Minden egyes felvételt előre is köszönünk!

Égető Ildikó
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Kékbálna 2009 feb 15. 21:01  
Jut eszembe. Van ilyen a cetcápákról is.

http://www.whaleshark.org/

Kedves maldívon és más országban cetcápát fotózó kollégák!

Tessék küldeni ide is a képeket!
 1. raindrop 2009 feb 15. 19:52  
Most kaptam levelet Elkétől, már két magyar búvárfotóstól érkezett kép, köszi! Ráadásul egy darabig e-mailközelben is lesz, úgyhogy elő azokkal a fényképekkel!

Merülőhelyek

Umbria Wreck

Sudan

6/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merülésmesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés