A Galapagos szigetcsoport Ecuador partjaitól kb. 1000 km-re nyugatra, a Csendes óceánon fekszik. A szigetek többsége a déli féltekén, vagy pontosan az egyenlítőn fekszik, néhány kisebb sziget található az északi féltekén. Ennek az elszigeteltségnek, és a ragadozók hiányának köszönheti a terület különleges és nagyon szelíd állatvilágát.

Galapagos album

A Humboldt áramlat erős hűtő hatásának köszönhetően az időjárás hűvösebb és szárazabb az egyenlítő környékén megszokottnál. Az esős évszak januártól áprilisig tart, ezek a hónapok melegebbek. A csapadék jelentős része a magasabb hegyekben, a felföldeken esik. A partvidékek, kisebb szigetek szárazak, félsivatagos jellegűek.

Mivel a szigeteken nincs természetes édesvíz készlet, állandó lakosság csak a XX. században jelent meg. Jelenleg három sziget lakott, a lakosság kb. 30 ezer fő. Az ecuadori kormány kilátástalan küzdelmet folytat a népesség növekedésének megfékezésére, de a szintén erősen korlátozott, mégis fejlődő turizmus kiszolgálására ez is kevés, sok az ingázó és a nem hivatalos lakos.

A szigetek területének nagy része nemzeti park és nagyon korlátozottan látogatható. A fennmaradó területen kisebb-nagyobb ültetvényeken gazdálkodnak: főleg kávé és kakaó ültetvényeket, kisebb gyümölcsösöket láthatunk.

SZÁRAZFÖLDI KALANDOK

Galapagosra már a megérkezés sem egyszerű: kizárólag belföldi légi járatok üzemelnek, Quitoból, vagy Guayaquilból. A szigetekre utazókat már az indulási oldalon külön folyosóra terelik és átvizsgálják: főleg a helyi élővilágra veszélyes gyümölcsöket, magokat, egyéb szerves – főleg feldolgozatlan növényi anyagokat keresnek, de szívfájdalom nélkül elveszik a sáros bakancsokat is. Aztán a 20 USD illeték és 100 USD nemzeti park belépő megfizetése után felszállhatunk a gépre.

Galapagos album

Az érkezési reptér az egyébként lakatlan Baltra szigeten van, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy itt a II. világháború alatt amerikai támaszpont létesült, megteremtve az alap infrastruktúrát. Leszállás után cipő fertőtlenítés és újra az átvizsgálás... Ez az átvizsgálás igen látványos: a csomagokat egy nagy csarnokban felsorakoztatják, majd beterelik az utasokat is. Ezután a csomagokat kutyák szagolják végig, de az nem derül ki, mit keresnek. Mivel a mi gépünkről egy csomag sem volt gyanús, szabadon távozhattunk.

A reptérről busz visz le a kikötőbe, ahonnan egy kis komppal átkelve az Itabaca csatornán máris a központi szigeten vagyunk. Innen a szigetek egyetlen országútján kb. 40 km megtétele után érkezünk Puerto Ayorába, a fővárosba.

Itt már látszik, hogy más világba érkeztünk. Az úton lépten-nyomon fekvőrendőrök, főleg bukkanók, kanyarok előtt. Nem véletlen: az úton lomhán sétálgatnak a többmázsás óriásteknősök, a szigeteken nincs KRESZ és sebességkorlátozás, csak így lehet megelőzni a baleseteket. A városban, a kikötőben turisták helyett fókák heverésznek a padokon, a vízpartokon leguánok sétálgatnak.

Mi egyből tovább mentünk Isabela szigetre, ami további három óra hajókázást jelent egy 30 fős félig nyitott kishajón a Csendes-óceán igencsak háborgó vizén. Persze ne gondoljunk semmi kéjutazásra. A kis hajón éppencsak elfér ennyi ember csomagostul. Aztán beindítják a három motort, és tulajdonképpen három órán keresztül pattogunk a hullámokon. Akik elöl ülnek, és jobban érinti őket a hullámok csapkodása, folyamatosan a levegőbe repülnek, majd visszahuppannak a kemény padra. Én is alaposan megütöttem a gerincem, az utazás napokig igen fájó emlék maradt. A hátul ülőket pedig időről-időre beterítették a hajó felett átcsapó hullámok. Szóval elöl sérvkötő, hátul viharkabát igen ajánlott...

A lényeg, hogy hajnali indulással Quitoból késő délután érkeztünk a szállásunkra Puerto Villamilban. Ez a kis falu a sziget egyetlen lakott települése igénytelen házakkal, néhány kisebb-nagyobb szállodával, és üzletekkel. Még volt annyi időnk, hogy megnézzük a helyi teknősnevelő központot. Mint kiderült, a teknősnevelő igen szükséges intézmény: a hajókkal, emberekkel együtt a patkányok is megjelentek a szigeten, és igencsak elszaporodtak a teknőstojások és frissen kikelt kisteknősök fogyasztásával. A patkányok irtása folyamatos, de a teknősnevelőben inkubátorban ezerszám keltetik a tojásokat és a kis teknősök további egy-két évig védett helyen nevelkednek. Utána szabadon engedik őket.

Galapagos album

A szigetek területének nagy része lezárt rezervátum, a látogatható területekre is csak helyi vezetővel, szervezett kirándulások keretében van lehetőség eljutni. Ilyen kirándulásokat a helyi irodák tömegével kínálnak, bőséges a választék: vulkántúrák, szigetlátogatások, sznorizás, tengeri kajakozás, parti merülések, stb.

A sziget déli része a település körül viszont szabadon bejárható: kijelölt ösvényeken, illetve a hosszan elnyúló homokos tengerparton sétálhatunk, vagy kerékpározhatunk. Az úton jól kitáblázva számos látványosság, helyi érdekesség található: kisebb lávabarlangok, belső lagúnák flamingókkal, leguánoktól hemzsegő sziklás partszakaszok... Mi a legkönnyebb utat választottuk: egy kiránduló "busz" – ami igazából egy kisteherautó a platójára épített fa padokkal és tetővel – elvitt egy távolabbi pontra és onnan visszasétáltunk.

Délután hajóval átmentünk a kikötésre szolgáló lagúnát körülvevő kis szigetek egyikére, ami tulajdonképpen egy nagy lávakupac: itt vezetővel, kijelölt ösvényen körbesétáltunk és az összes leguánt igyekeztünk lencsevégre kapni. A hajóról még megnéztük a parton nyüzsgő kéklábú szulákat, melyek a térség legmókásabb madarai... A kirándulás végén sznoriztunk egyet a lagúnában: hemzsegtek a teknősök és a sasráják, a helyzet nagyon ígéretes volt a hajós safari előtt...

Másnap azt terveztük, hogy felmegyünk a sziget egyetlen látogatható vulkáni kráteréhez. Az idő aggasztóan borult volt, ahogy a busz haladt fel a hegyoldalban, egyre sűrűbb ködben utaztunk. Éppen mikor kiszálltunk a hegymászáshoz, leszakadt az ég, az esős évszak megmutatta erejét, a kirándulást elmosta az eső. Bánatosan összecsomagoltunk és áthajóztunk Santa Cruzra.

Ez a sziget már jóval szárazabb, másnap reggelre itt kellemes napsütés fogadott. A többiek strandra és tengeri kajakozásra készültek, én viszont szedtem a csomagom, és kimentem a reptérre, ahol a hajós safari résztvevői találkoztak.

Az írás a következő oldalon folytatódik!