»» ««

A tenger enciklopédiája: az első felfedezések

Tudomány
3/3. oldal


Beebe és a batiszféra
A technika fejlődésével elkezdődött a mélység ostroma is. Az áttörés egy amerikai zoológus és természetkutató, William Beebe (1877-1962) nevéhez fűződik. Beebe 1930-ban konstruálta meg az első, embert befogadó mélytengeri merülőeszközt, a híres batiszférát. A batiszférát egy speciális daruval engedték a mélybe, és az eszközt kábel kötötte össze a leeresztést végző kutatóhajóval. Emiatt a batiszfrérával történő lemerülés meglehetősen kockázatos tevékenység volt. 1934-ben, Beebe, Otis Barton társaságában, a bermudai Nonsuch-sziget közelében 923 méteres mélységbe ereszkedett. Sokáig ez volt a legnagyobb olyan mélység, amelyben ember járt. Beebe merülései adtak először alkalmat arra, hogy a bathyális-zóna élőlényeit emberi szem a természetes közegükben megfigyelje. Jacques Piccard svájci mélytenger-kutató és oceanográfus (1922-2008) kezdeményezésére, a Belga Királyi Tudományos Akadémia, valamint svájci alapítványi támogatással került sor egy, az oceanográfiai kutatásokban forradalminak számító mélytengeri merülőeszköz, a Trieste-I batiszkáf megépítésére. Az eszközzel az 1950-es évek elején Piccard és kutató társai, a Földközi-tengeren, illetve az Atlanti-óceánon, az emberiség történetében először hajtottak végre 2000 méternél mélyebb merüléseket. A merülőeszközt amerikai támogatással továbbfejlesztették. A Trieste-II batiszkáffal, számos kísérlet után, 1960. január 23-án Piccard, és az amerikai Don Walsh a Mariana-árok Challanger szakadékában, 10.916 méteres mélységben érte el az óceáni aljzatot. A mindössze szűk félórányi lent tartózkodás alatt, Piccard és Walsh több élőlényt, köztük halat is észleltek, végleg megdöntve az azoikus-zóna elméletet, és bebizonyítva azt, hogy az élet az óceán legnagyobb mélységeit is meghódította. Ember azóta sem járt ekkora mélységben.

Jacques-Yves Cousteau
Az 1957-1958-as Geofizikai Év további lökést adott az oceanográfiai, és ezen belül elsősorban a fizikai tengertani kutatásoknak. A közelmúlt tudományos expedíciói közül, -jelentőségét tekintve csak a XIX. századi Challenger-expedícióhoz hasonlítható - Deep Sea Drilling program érdemel feltétlenül megemlítést, mint a Glomar Challenger oceanográfiai kutatóhajó fedélzetén, nemzetközi tudóscsoport által lebonyolított projekt. A speciális mélytengeri fúróberendezéssel felszerelt, 120 méter hosszú Glomar Challanger kutatóhajót az American National Science Fundation (Amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány), és a Kaliforniai Egyetem tervei alapján építették meg, és 1968-ban bocsátották vízre. A hajó speciális fúróberendezése 6000 méteres mélységig volt képes az óceáni aljzat megfúrására. A Glomar Challanger már az első, 1969-es expedícióján nagyon fontos felfedezést tett: a középatlanti-hátság tanulmányozása során gyűjtött üledékminták geológiai vizsgálata bebizonyította az addig általánosan még el sem fogadott lemeztektonikai elméletet helyességét, kimutatva az óceáni aljzat tágulását. A Glomar Challanger 1970-es Földközi-tengeri expedíciója is egy megdöbbentő felfedezést hozott; az egész mediterrán medencében, közvetlenül a tengerfeneket alkotó üledékes kőzetek alatt, hatalmas, helyenként 1000 méternél is vastagabb gipsz illetve anhidrit telepeket tártak fel. Ezek az óriási "só dómok" az ún. "messinai sókrízis", azaz a Földközi-tenger öt millió évvel ezelőtt történt kiszáradásának voltak a bizonyítékai. A Glomar Challenger egészen 1983-ig maradt szolgálatban. 1985-től váltotta fel a sokkal korszerűbb technikával felszerelt Joides Resolution.

1970 és 1980 között valósították meg a rendkívül sikeres Nemzetközi Óceánkutatási Dekád programot, amelyben több, mint húsz ország kutatói vettek részt, és amelyet kibővítve, tovább folytattak a nyolcvanas évektől. A legutóbbi, komoly nemzetközi összefogással működtetett oceanográfiai kutatóprogramok közül kiemelkedik a Trópusi Óceán és Globális Légkör program (TOGA), a Nemzetközi Poláris Óceánkutató Program (PIPOR), vagy például a Világóceán Vízkörzésének Általános Vizsgálata (WOCE) elnevezésű program. A rendkívül drága kutatási projektek, és a magas költségek miatt az oceanográfia egyre inkább nemzetközi együttműködésen alapuló olyan tudománnyá vált, amelynek művelésében több tucat ország tudósai vesznek részt. Különösen a terepi tengerbiológiai kutatások kiterjesztésében játszott nagy szerepet a Jacques-Yves Cousteau és Emile Gagnan által 1943-ban kifejlesztett automata és autonóm sűrített levegős légzőkészülék. Az első tengerbiológus, aki a búvártechnika alkalmazásával végzett először víz alatti etológiai megfigyeléseket, az osztrák Hans Hass volt. A légzőkészülék azóta is a tengerbiológiai kutatások egyik fontos eszköze maradt. Bátran állíthatjuk, hogy a tengertan egyike a XXI. század legtöbb, korszakalkotó felfedezést ígérő tudományágának, mivel a híres óceánkutatót, Dr. Bob Ballardot idézve; jelenleg még jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét...

Dr. Elter Tamás
PADI Instructor
MARINE LIFE Oceanográfiai Központ

Kapcsolódó írásaink:

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3

Merülőhelyek

Triget

Croatia (Hrvatska)

6/7 db alapján:érdekes(átlag: 3.9) átlagos nehézségű
max: 42m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés