»» ««

Dave Shaw története - A merülés

A búvárkodásról
7/8. oldal


Don ShirleyEnnél a pontnál Shirley és Herbst hátrahőköltek. Egy barlangi merülő sosem engedheti meg, hogy a felszerelése szabadon lebegjen. "Ez egy recept a szerencsétlenséghez," mondja Shirley, aki mindig is sajnálni fogja, hogy nem lehetett akkor jelen, amikor Shaw Hilesnak magyarázta, hogy a lámpáját időnként majd oldalra helyezi. "Azt nem szabad megtenned," figyelmeztette volna.
Innentől Shaw cselekedetei zavarossá válnak. A lábak helyett a testtel foglalkozik, a mozdulatai céltalanok. Több mint két és fél percnyi munka után - a fenékidő ekkor 3 perc 49 másodpercnél jár - előveszi az ollóját és ügyetlenül próbálja azt nyitogatni. A terv az volt, hogy amint ráteríti a zsákot Deonra, levágja a hátáról a palackokat. Shaw légzése egyre szaporábbá válik, majd hirtelen kicsúszik a lába alól a talaj. Aztán egy iszap felhőbe burkolózva visszakúszik a testhez. Az erőlködő fújtatások fájdalmasan gyakorivá válnak.

Shirley és Herbst a felvételek alapján úgy ítélik, hogy Shaw narkózisa ekkorra hat-hét elfogyasztott martini hatásával volt mérhető. "Csak egyetlen dologra koncentrálsz. A merüléssel már nem törődsz," magyarázza Herbst. "Az az egyetlen dolog ilyenkor minden mást eltakar. És Davevel azon a véleményen vagyunk, hogy jelen esetben a holttest mindent homályba szorított."

A történtek ellenére Shaw leellenőrzi a komputerét. Elég tapasztalt volt ahhoz, hogy 5 és fél percnyi fenékidő után elinduljon felfelé, de nem jut messzire. A felvételen látszik, ahogy az aljzat mozog a lába alatt, majd az előrehaladás végetér. A lebegő lámpája kétségtelenül belegabalyodott a Deon palackjához rögzített kötélbe. Shaw tudja, hogy valamibe elakadt, ezért esetlenül megfordul. A légzése kezd elkeserítő lenni. Próbálja a kötelet tekergetni, hogy kiszabadítsa magát, de minden egyes lélegzetvétele már egy éles morgásnak hallható. Shaw erőlködik, hogy újra előrébb jusson, de Deon testének a súlya horgonyként tartja vissza. Az ollót még mindig a kezében tartja, de semmire sem használja. A légzése folyamatosan gyorsul és olyan tragikus, fájdalmas zihálássá válik, hogy Herbst és Shirley innentől csak hang nélkül nézik tovább a felvételt.

21 perccel a merülés megkezdése után a hangok végül kezdenek elhalkulni. Dave Shaw a széndioxiddal telített tüdejének következtében az eszméletvesztés határára sodródik és haldoklani kezd. Szívszaggató végignézni. Egy perccel később az utolsó mozgás is megszűnik.

Don Shirley túlélte azt a napot, de nem úszta meg sértetlenül. A Bushman barlangnál felállított dekompressziós kamrából, ami 30 méteres mélységnek megfelelő nyomásra volt állítva, hogy a héliumbuborék visszahúzódjon a fejében, hét óra elteltével léphetett ki. Zavart volt és a lábán is alig bírt megállni. Annyira gyenge volt, hogy Herbst egy a rendőröktöl kölcsön vett matracra fektette, így Shirley itt tudott aludni.
A következő két hétben további tíz alkalommal kellett még kamrába vonulnia, ami összesen 27 órányi kezelést jelentett. Több mint egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a gondolatai kitisztuljanak annyira, hogy végig tudjon sétálni egy zsúfolt utcán anélkül, hogy felfogása és egyensúlyérzéke összeomlott volna. "
Amikor először megláttam, hihetetlenül megrémültem," magyarázza Andre Shirley. "Segítség nélkül sétálni sem tudott, és az emlékezőképességével is akadtak problémák. A beszéde józan volt, de két perc múlva már nem is emlékezett arra, amit az előbb mondott."

Shirley idővel rendbe jött, bár a héliumbuborék maradandó sérülést okozott az egyensúlyérzékében. Májusban merült újra először, amiben Peter Herbst segítette. Becsukta a szemét, bukfenceket vetett és megnyugvással tapasztalta, hogy a Nagy Merülés nem vette el tőle az egyik legjobban szeretett dolgot. "A barlang egy olyan hely, amelyben életre kelek," állítja Shirley.

Shaw halála után egy héttel Gordon Hiles elvitte a videófelvételt Pretoriába Shirleyhez, akit a Eugene Marais Kórházban kezeltek a dekompressziós betegségéből kifolyólag. "Nagyon nehéz volt végignézni, de szerettem volna magam is meggyőződni arról, hogy mi történt," mondja. Shirley még aznap bevitte a felvételt a kórházba, ahol találkozott Herbsttel és Dr. Frans Cronjevel, a DAN dél-afrikai főorvosával, aki Shirley gyógykezelését felügyelte és a baleset hivatalos vizsgálatában segédkezett. Egy nagykivetítőn közösen megnézték a kazettát és órák hosszat elemezték a felvétel minden részletét.

Shirley annyira koncentrált, hogy önkétlenül is utánozni kezdte Shaw légzését. Ekkor a "mi történne velem hasonló helyzetben" elv alapján egy különös kísérletre szánta el magát. Cronje felügyelete mellett, szájában egy CO2 monitorral és fejhallgatóval a fején, Shirley még egyszer megnézte a felvételt és ugyanúgy lélegzett, ahogy Shaw vette a levegőt a videón. Végül egy perc alatt 36 rendkívül gyors, felületes, ziháló lélegzetvétel volt az eredmény.

"Szélsőséges volt ez a hiperventilláció," állítja Cronje. "Egy rebreather készüléknél ekkora mélységben ez nagyon hatástalan lehetett." Shirley légzése a végére annyira eltorzult, hogy mikor Shaw elkészült az erejével és egy perc alatt már csak hatszor vett levegőt, majd eszméletét vesztette, Shirley is az ájulás határán volt. A kezei elgyengültek és mozdulni is alig bírt. Cronje arra a következtetésre jutott, hogy Shaw halálát a felhalmozódott széndioxid, vagyis fulladás okozta.

Shirleynek fél órába tellett, mire a légzését vissza tudta állítani a normális kerékvágásba.

"Tulajdonképpen most Davevel együtt haltam meg," mondja Don.

Az írás a következõ lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anchor Bay / Popeye Village

Malta

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely tengeri füves élőhelyföldközi tengeri muréna

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés