»» ««

Dave Shaw balesetének hivatalos magyarázata

Külföld

A halott búvár tetemének kiemelése közben életét vesztett Dave Shaw történetének utolsó fejezetét már a pár nappal később felszínre került holttest vizsgálói írták. Bár mindenki tudta, hogy rendkívül veszélyes vállalkozásról van szó, a tragédia megrázta a technikai búvárok világát. A történtek kielemzése talán segít az események feldogozásában.

A vizsgálat során ellenőrizték a merülés során használt felszerelést, elemezték a videofelvételt, szimulálták a merülés utolsó tíz percét és analizálták a gázkeverékeket is. Annyi bizonyos, hogy Dave Shaw a tervezett módon elérte Deon Dreyer tetemét, majd miután nem sikerült kiszabadítania, hat perc után, szintén a tervnek megfelelően, felhagyott a próbálkozással. Ám ekkor a tetemhez rögzített kötélbe gabalyodott bele, és a túlzott erőfeszítés során, ahogy megpróbálta magát kiszabadítani, a belélegzett gáz megnövekedett szén-dioxid tartalma és a fellépő nitrogénnarkózis hatása miatt elájult és megfulladt. A vizsgálat szerint Shaw 22 perccel a merülés kezdete után vesztette el eszméletét.

A vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy újralégzőjének túltöltése akadályozta meg abban a búvárt, hogy tökéletesen tudjon kilélegezni. Mindezt úgy lehet elképzelni, mint ha valaki egy teljesen felfújt zsákból próbálna lélegezni - hiába áll rendelkezésre elegendő levegő, hiába működik minden elvileg jól, a légzés hatékonysága mégsem megfelelő. A nem megfelelő légzés és a nagy megerőltetést kívánó munkavégzés eredményezte azt, hogy tíz perc után kritikus mértékben megnövekedett a szén-dioxid mennyisége. Ezt a jelenséget nevezik úgynevezett mélyvízi ájulásnak. Shaw először teljesen elgyengült, később elvesztette eszméletét, majd megfulladt. Bár az események aránylag gyorsan zajlottak le, a szakértők szerint időtartama miatt mégis inkább az a valószínű, hogy a fent leírt, szén-dioxid dúsulással járó folyamat okozta Shaw halálát, nem pedig az oxigénhiány. A nitrogénnarkózisnak - ami a számítások szerint azzal volt egyenértékű, mint ha egy búvár normál levegős merülés során 44 méterre ereszkedik - pedig komoly szerepe lehetett abban, hogy nem volt képest megoldani a problémát, mielőtt túl késő lett volna. Miután a búvár elvesztette eszméletét, a fulladás elkerülhetetlenné vált.

[ IOL ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gamul Kebir

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés